Vizsgálat: listán a termelők
Vagdalkozás helyett szakmai alapon célszerű megoldani a területalapú támogatással kapcsolatos problémákat – mondta Baranyai Sándor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) régiós vezetője. Somogyban 192 millió forintnyi támogatás sorsáról vitatkoznak. A hivatalvezető ezzel a Magosz sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált.
A földtulajdonosok korábban rosszul igényelték a területalapú támogatást az uniótól. A szervezet attól tart, hogy közel kilencmilliárd forintot vissza kell majd fizetni. Szabó Tamás, a Magosz megyei elnöke úgy fogalmazott: az Európai Unió rájött a súlyos tévedésre, Magyarország megbukott a vizsgán.
A Magosz vezetője tárgyszerű, politikamentes vizsgálatot sürget. Azt javasolta: az fizesse vissza a pénzt, aki tévedett. A gazdaszervezet azt akarja elérni: mindenki előtt legyen világos, hogy ki volt a hunyó. Baranyai Sándor azt mondta: az ügy kapcsán rengeteg olyan információ látott napvilágot, amely szerinte nem kellően megalapozott. A történetet egyesek túldimenzionálták, pedig ha valamit szakmai alapon célszerű rendezni, akkor az épp a támogatások ügye. Az MVH vezetője jelezte, az eljárást már megindították Somogyban, a héten adategyeztető levelet küldtek ki a túligénylésben érintett 888 személynek.
– A 2005-ös kifizetésekkel kapcsolatban merült fel a gond – magyarázta a szakember. – Abban az időben megyénkben 245 ezer hektárra nyújtottak be támogatási igénylést, s közel kilenc milliárd forinthoz jutottak a gazdálkodók.
A somogyi túligénylés 510 hektárt érint vagyis az összterület 0,2 százalékát. Erre az igénylők 192 millió forintot vettek fel, amely az akkori teljes kifizetés 0,02 százaléka volt. A problémát a lehető legrövidebb időn belül meg szeretnénk oldani; a térség termelőivel felvettük a kapcsolatot. Arra számítunk, hogy a szükséges egyeztetéseken három héten belül túl lehetünk.– Csupán egyetlen megállapítással értek egyet – magyarázta Baranyai Sándor. – Mégpedig azzal, hogy valóban csak az vegyen fel támogatást, aki erre jogosult. A többieket ki kell szűrni a rendszerből.
Bízik a becsületben
– A somogyi termelők becsületesek, tudásuk legjavát adva dolgoznak – jegyezte meg Baranyai Sándor. – Bízom a szakmai hozzáértésükben, emberségükben. Így később is tisztességesen együtt dolgozhatunk. Tudni kell: a támogatás igénylése, a források felhasználása a kölcsönös bizalmon alapul. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az uniós ellenőrzés nem csupán egy alkalomra szólt. Hamarosan már a 2006-os igényléseket vizsgálják, elemzik a szakértők. Remélhetően a jövőben nem ismétlődik meg a mostanihoz hasonló gond.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá