AgrárHírek: Agrárpolitikai körkép Agrárpolitikai körkép ================================================================================ AgrárHírek on 2009. május 11. Közelmúltban találkozott Gráf József magyar és Ilse Aigner német agrárminiszter és egyetértettek abban, hogy a tejpiaci anomáliát sürgÅ‘sen meg kell oldani, s ebben az EU-nak nagyobb szerepet kell vállalnia. A tejtermelÅ‘ gazdák közben  a sorozatos demonstrációk mellett  dinamikusan növelik a kihelyezett tejautomaták számát, itthon és Európa-szerte. Kovács László, a Tej Terméktanács elnöke úgy nyilatkozott, hogy a kereskedÅ‘k máris több hazai tejet és tejterméket rendelnek, bár az Élelmiszer Kódex csak ez év júliusától lép életbe. A két miniszter azt is hangsúlyozta, hogy az új influenza nem állategészségügyi, hanem humán egészségügyi kérdés. Ennek ellenére eddig már húsz ország korlátozta a sertésimportot, köztük Oroszország is. Az EU fel is szólította, hogy vonja vissza az importtilalmat, mert jogtalannak tarja az embargót. Oroszországban válságbizottságot hoztak létre a sertéshúsimport korlátozására és a sertéságazat még dinamikusabb fejlesztésére. Piaci elemzÅ‘k ebbÅ‘l arra következtetnek, hogy egyre kisebb az esély magyar sertéstermékek oroszországi értékesítésére, mivel a tÅ‘lünk nagyobb és gazdagabb exportáló országok foggal-körömmel ragaszkodnak az orosz piachoz. Ezért az az irány látszik követhetÅ‘nek, hogy inkább tenyészállatot és technológiát exportáljunk nagyobb arányban, és preferáljuk a mangalicát, amely Oroszországban is igen keresett. Ezt az exportstratégiát megfelelÅ‘ marketing tevékenységgel célszerű segíteni. Jó hír, hogy az idei elsÅ‘ negyedévben nem esett vissza a liba iránti kereslet itthon, kacsából pedig 30%-kal többet fogyasztottunk. SzakértÅ‘k szerint ez évben a hazai baromfiágazat 5%-kal növelheti termelését. Az EU fontosnak tartotta szabályozni a friss csirke kategóriáját: e szerint a -2 és a +4 Celsius fok közötti hÅ‘mérsékleten tartott termékre írható ki ez a minÅ‘sítés. PrimÅ‘r zöldségfélékre 20%-kal kevesebbet költöttek a fogyasztók idehaza az elsÅ‘ negyedévben. A fogyasztói attitűdöknek jelentÅ‘s szerepe van a vásárlói döntésekben. Egy felmérés szerint a vevÅ‘k egyharmada  az eddigi rossz tapasztalataik alapján  kételkedik a hipermarketekben vásárolt élelmiszereken feltüntetett információk hitelességében. Ugyanakkor az emberek 86%-a megbízhatóbbnak tartja a kis boltokban vásárolható élelmiszereket. Dr. Mártonffy Béla, a Fruitveb ügyvezetÅ‘ igazgatója ezúttal is egy szabályozottabb zöldség-gyümölcs piacot sürget. Véleménye szerint átláthatóvá kell tenni az Å‘stermelÅ‘i rendszert, és a kereskedést pedig regisztrációhoz kötni, mivel jelenleg nincs pontos információ a termelésrÅ‘l, ami piaci válsághelyzeteket szül. Ehhez kapcsolódó hír, hogy 15 kereskedÅ‘ létrehozta a Magyar Dinnye Szövetsége Közhasznú Egyesületet a fekete kereskedelem visszaszorítása érdekében. A magyar dinnyekereskedÅ‘k tehát léptek piacuk védelmében. Ezt teszik az olasz élelmiszer-termelÅ‘k is, akik a közelmúltban rendeztek meg egy magas szintű agrártanácskozást a következÅ‘ címmel: "Elég volt a félrevezetésbÅ‘l és az áremelkedésbÅ‘l. Kezdetét veszi a 100%-ban olasz agrár-élelmiszeripari termelési lánc". Itt mutatták be a "Tiszta olasz agrár-élelmiszeripari termelési lánc" elnevezésű projektet. A rendezvényen részt vevÅ‘ Silvio Berlusconi miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az olasz mezÅ‘gazdaságot meg kell védeni az értékesítési lánc lerövidítésével, a hamisítványok elleni fellépéssel. Továbbá fontosnak tartja "polchelyek" biztosítását helyi és Made in Italy termékek számára. A százaz idÅ‘járás egyre inkább meghatározó tényezÅ‘jévé válik az idei mezÅ‘gazdasági évnek. Egyes szakemberek szerint Å‘szi kalászosokból akár 20-30%-os hozamkiesés is lehet. Talán a legrosszabb helyzetben a jász-nagykun-szolnok megyei gazdák vannak, ahol jelentÅ‘s repceterületeket kellett kitárcsázni a szárazság miatt. Hasonló hírek más megyékbÅ‘l is érkeztek. A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy az aszályos idÅ‘járás miatt a kukorica és a napraforgó gyomosodása is gondokat okozhat. Optimistább elÅ‘rejelzések szerint még nem kell érdemi hozamkieséssel számolni, ha ezen a héten jelentÅ‘sebb országos csapadék lesz. A napraforgó ára jelenleg 68 ezer Ft/tonna, a repcéé 85 ezer Ft/tonna. Az elmúlt héten a Kopint-Tárki Zrt. és az Agrár Európa Kft. sajtótájékoztatót tartott az agrárium helyzetérÅ‘l és kilátásairól. FÅ‘bb megállapításaik: az agrárexport 7,4%-kal, az import 9,7%-kal csökkent az év elsÅ‘ két hónapjában (ugyanez az arány a teljes magyar export-import esetében 30,4%-os, illetve 31,0%-os csökkenés). A válság tehát lényegesen kisebb hatású az agrár külkereskedelemben. Az élelmiszeripar termelése az év elsÅ‘ két hónapjában 4,5%-kal csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest; a belföldi eladások 5,8%-kal mérséklÅ‘dtek, és az export 2,2%-kal növekedett. Éves szinten várhatóan 2-3%-os belföldi élelmiszerfogyasztás-csökkenés lesz és a szerkezet az olcsóbb termékek felé tolódik. Ebben az évben az elÅ‘rejelzések szerint a mezÅ‘gazdasági termelés várhatóan 10-15%-kal csökken a 2008. évi magas szinthez képest. Bódi László, a Tedej Zrt. elnök-vezérigazgatója az AgrárHírek.hu-nak adott interjújában a jövedelmezÅ‘ sertéságazat fejlesztésérÅ‘l beszél. A közeljövÅ‘ben átadásra kerülÅ‘ új és korszerű 2400 férÅ‘helyes hízlalda üzemeltetésével az évi hízókibocsátás 30-33 ezer db-ra növekszik az elmúlt évi 26 ezer db-bal szemben. Cs.c. Mészáros Gyula, az FVM nyugalmazott közigazgatási államtitkára az agrár- és vidékpolitika ellentmondásait veszi sorra; hiányolja a potenciális elÅ‘nyök kihasználását és egy koherens agrárpolitikát; javaslatokat fogalmaz meg egy új agrár- és vidékfejlesztési stratégia kidolgozásához. Véleménye szerint e nélkül hiába van pénz, paripa, fegyver, a csata vesztésre áll. Dr. Fekete Ferenc fÅ‘szerkesztÅ‘