Hírlevél
Email:
Szavazás: Darányi Ignác Terv
Ön szerint alkalmas a Darányi Ignác Terv a magyar élelmiszer-gazdaság fejlődési pályára állításához?
Főoldal | Agrárpolitika | Agrárpolitikai körkép

Agrárpolitikai körkép

Betűméret: Decrease font Enlarge font
image Fekete Ferenc főszerkesztő

IAMA Világfórum Budapesten – Fejlesztési támogatások – Tejpiaci válság: EU-ra várva

Az Nemzetközi Élelmiszer és Agrárgazdasági Szövetség (IAMA) Budapesten tartja négynapos tanácskozását. A Világfórum célja megfelelő válaszokat keresni a globális kihívásokra. A rendezvénysorozat címe: „Globális kihívások és lokális válaszok”. A magyar élelmiszer-gazdasági stratégia szempontjából is jelentősnek tekinthető ez a rendezvény, mivel a nemzetközi válság hatásai hangsúlyosabbá tették az új magyar agrármodell megalkotásának szükségességét. Ennek kidolgozását inspirálhatja ez a rangos nemzetközi agrárgazdasági esemény is.
E tekintetben Franciaország előttünk jár: ők már korábban meghatározták az élelmiszer-stratégia fő irányait, és az országos prioritások közé emelték az élelmiszer-gazdaságot. Ezt toldotta meg most Sarkozy elnök azzal, hogy a francia erdőgazdaság fejlesztését is stratégiai célként határozta meg. Ennek megfelelően a következő 10 évben az állami beruházásokban tízszeresére kívánják növelni a faalapú szerkezetek felhasználását, valamint nagy mértékben növelik a faanyagok hőszigetelésben betöltött szerepét is.
A magyar élelmiszer-gazdaság jövőjét jelentősen befolyásolja, hogy az EU-s támogatások milyen mértékben javítják a versenyképességet. Gőgös Zoltán államtitkár ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy a modernizációs program keretében 450 milliárd Ft összegű támogatásról döntöttek, s ebből 150 milliárd Ft-ot már ki is fizettek. Az Államtitkár kitért arra is, hogy mintegy 600 pályázó (döntően állattenyésztők), akik összesen 80 milliárd Ft támogatást nyertek el, nem igényeltek támogatási előleget. Mivel az FVM egy évvel meghosszabbította a kivitelezési időt, így a következő időszakban derül ki, hogy a szóban forgó 80 milliárd Ft felhasználásra kerül-e az eredeti céljának megfelelően, vagy átcsoportosítható más irányú fejlesztésekre. Ide kapcsolódó hír, hogy július 15-ig nyújthatók be pályázatok technológia fejlesztésére. A rendelkezésre álló támogatási keret alapján 80-100 milliárd Ft beruházás valósulhat meg. A termálvíz-hasznosításban gondolkodók a jövőben előnyösebb feltételekkel számolhatnak, mivel az Országgyűlés az elmúlt héten úgy döntött, hogy a termálvíz-felhasználás esetén a visszasajtolás 2013-tól nem kötelező.
Az őszi kalászosok közül az őszi árpa betakarítása már elkezdődött. Ilyenkor már nagy valószínűséggel megbecsülhetők a várható hozamok. Gőgös Zoltán államtitkár szerint az őszi árpa eddigi betakarítási eredményei az előre becsült hozamot igazolják vissza. Mintegy 25-30%-os lesz a terméskiesés árpából és repcéből az előző évhez képest, de ezen belül rendkívül nagy az egyes tájegységek közötti szóródás. A termelők jelzései alapján a repcéért 80 ezer Ft/tonna, a búzáért pedig 30-35 ezer Ft/tonna árat kínálnak a kereskedők. Ez utóbbit a gazdák irreálisan alacsonynak tarják a hozamkiesés nagyságrendjéhez képest. Itt jegyezzük meg, hogy Romániában 75%-os(!) mértékű csökkenést várnak búzából. Az idei hozamokat a jelentősnek mondható jég- és viharkárok is mérséklik. Legutóbb Somogy, Zala és Baranya megyében pusztított a jég. Ehhez kapacsolódó hír, hogy az Országgyűlés június 19-én elfogadta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy a jégkár után is kaphassanak kárenyhítést a gazdák.

A piaci hírek közül továbbra is a tejpiaci válság viszi a prímet. A tejtermelők június 22-én Strasbourgban és Budapesten is tüntettek. Elsősorban az Uniót okolják az irreálisan alacsony átvételi árak miatt. Az EU kormányfői is – köztük Bajnai Gordon miniszterelnök – nyomatékosan felhívták az EB figyelmét a tejpiac elhúzódó problémáinak gyors kezelésére. Véleményem szerint minél később lép az EU, annál nagyobb károk keletkeznek. Szó volt róla, hogy az EB előáll egy programmal, de ez eddig még nem került nyilvánosságra. Nem vigasztaló, de nemcsak nálunk vannak bajok a tej körül. Oroszország például megtiltotta a tejtermékek importját Fehéroroszországból, s ez ott szinte katasztrofális helyzetet okozott.
A nehéz tejpiaci helyzet mellett ugyanakkor bizakodhatunk a piaci elemzők legfrissebb előrejelzésében, miszerint az élelmiszerek iránti kereslet már középtávon is növekedni fog. A magyar élelmiszer-gazdaság fejlesztésének ez egy alapvetően fontos piaci feltétele. A versenyképességet az Agrármarketing Centrum is elősegíti különböző közösségi marketingprogramok támogatásával. Az idén elsősorban a hazai élelmiszerek promócióját tartják kiemelten fontosnak, és ezen belül a jó minőségű magyar élelmiszerek fogyasztását propagálják.
A fogyasztók bizalma alapvető az élelmiszerek piaci pozíciója szempontjából. Ezért is reagált gyorsan az FVM egy kósza hírre, cáfolva, hogy Magyarországon sertéspestis lenne. Emellett Süth Miklós szakállamtitkár a fuzárium fertőzéssel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy nem találtak olyan magyar készítményt, amelyben kimutatható lett volna ilyen szennyezettség. Megjegyezzük, hogy az Európai Unióban jelentős problémává nőtte ki magát a fuzárium toxin szennyezettség, mivel számos betegség előidézőjeként mutatták ki.

Dr. Fekete Ferenc
főszerkesztő

 Ugrás az oldalra
Hozzáadom: Add to your del.icio.us del.icio.us | Digg this story Digg

Hozzászólások (0 elküldve):

Szóljon hozzá comment

Írja be a kódot:

  • email Elküldöm ismerősőmnek
  • print Nyomtatóbarát verzió
  • Plain text Csak szöveg
Értékelje ezt a cikket
0