Tudást, jövőt, erőegyesítést

Kettészakadt a magyar vidék. Közép- és Nyugat-Dunántúl, Közép-Magyarország teljesítménye kiemelkedő, Észak-Magyarország, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld és részben Dél-Alföld messze lehetőségei alatt teljesít. Kiaknázatlanul hagyjuk Magyarország legjelentősebb komparatív előnyeit.

A XX. században egyetlen sikeres nemzeti modernizáció sem valósult meg szakértők, civil szervezetek, önkormányzatok és kormányok által kimunkált, társadalmi párbeszédben tökéletesített, parlament által elfogadott nemzeti stratégia nélkül. Demokráciában sokkal fontosabb a stratégia, mint a diktatúrában, mert a sokszínű, sokféle érdeket, fölfogást képviselő nemzeti közösség jövőkép nélkül nem képes kiaknázni a szabadság által lehetővé tett kreativitást, gondolat- és ötletrobbanást.

Az utóbbi húsz évben települések, kistérségek, régiók szakadtak le annyira, hogy már nem is látják az előttük levőket. Az 500 lakosnál kisebb településeken a munkanélküliség az országos átlag négyszerese. Vannak térségek, ahol a munkaképes lakosság fele sem végez értékteremtő tevékenységet. Ahol nem alakultak ki a foglalkoztatást szervező központi települések, szinte semmi esély nincs a felzárkózásra. Szerencsére vannak példát adó "fényszigetek". Ilyen az alig háromezer lakosú Rétság vagy a nyolcezer lelkes Jászárokszállás, ahová több ezren járnak a környező településekről dolgozni. Persze sokkal több lehetne a jó példa, ha a települések is felismernék: minden összefogás megsokszorozza az erőt.

Tudjuk, hogy a felzárkózáshoz nem elég a mezőgazdaság, de fejlett agrártermelés nélkül a felemelkedés megvalósíthatatlan. A 80-as évek végén a többi agrárreformerrel együtt abban bíztunk, hogy az addig kialakult szervezeti rendszerek további piacosításával és a magántulajdon felelősséget, kockázatvállalást növelő hatásával képesek leszünk páratlan adottságaink még jobb kiaknázására. Abban bíztunk, hogy az akkori közel hárommilliárd dolláros nettó agrárexport akár a két-háromszorosára is növelhető. Ezzel szemben az történt, hogy 1990-hez képest jelenleg több mint egyharmaddal kevesebb árut állít elő az agrárgazdaság. 1990-ben felneveltünk tízmillió hízósertést, 2007-ben számuk nem érte el a négymilliót, Magyarország belépett a nettó sertéshúsimportőrök sorába. Eközben Dánia megkétszerezte sertéshústermelését, amely 2007-ben meghaladta a 24 millió darabot. Dánia mezőgazdasági területe és lakossága fele a miénknek, és az adottságai is rosszabbak az abraktakarmány előállításához. 1990-ben 2,7 milliárd liter tejet termeltünk, 2007-ben 1,4 milliárdot. Dánia 2007-ben 4,4 milliárd liter tejet állított elő. Zöldség- és gyümölcstermelésünk is több mint egyharmaddal esett vissza. Csaknem teljesen megszűntek vagy leépültek a zöldség- és gyümölcskutató intézetek. A konzervgyárak többségükben a 90-es évek elején - rejtélyes módon - a híresen jól gazdálkodó Postabankhoz kerültek, s privatizáció előtt vagy után sorra tönkrementek. A magyar zöldség- és gyümölcstermelők egymás után veszítették el legfontosabb vevőiket.

Így állunk, amikor a világban drasztikus élelmiszerár-emelkedés zajlik, ami át fogja rendezni a termelést és a piacot is, ugyanis a fosszilis energiahordozók drágulása megnöveli a közelben előállított és elfogyasztott élelmiszerek értékét. A növekvő egészségtudatosság is felértékeli a kiváló ízű és beltartalmú magyar zöldséget, gyümölcsöt.

Sokan és sokszor felemlítik, hogy az agrártermelés visszaesésének legfőbb oka a birtok elaprózódása. Ez igaz, de a szükséges földkoncentráció egy demokratikus országban több évtizedet vesz igénybe. Márpedig páratlan agrárlehetőségeink kiaknázását nem halogathatjuk évtizedekig. A meglévő helyzetből kiindulva kell cselekedni.

A legnagyobb gond a közmegegyezésen alapuló, több évtizedre szóló agrárstratégia hiánya. Ennek alapelve az lenne, hogy amit ma termelünk, azt jobb minőségben és hatékonyabban kell előállítani, de legalább másfél-kétszeresére kell növelni az állati termékek, a zöldségek és a gyümölcsök termelését és feldolgozását.

Miközben egyre jobban kell takarékoskodni a vízzel és az energiával, legalább félmillió hektáron meg kell teremteni a víztakarékos öntözés feltételeit. Ezt nem csak a klímaváltozás indokolja. A 80-as években közel 300 ezer hektáron öntöztünk, az aszályrekorder tavalyi évben 78 ezren. A drámai csökkenés fő oka az, hogy az öntözés súlyos milliárdokért, nemzeti erőfeszítéssel kialakított feltételeit hagytuk teljesen tönkremenni. Magyarország viszonylagos vízbősége közismert, hiszen évente átlagosan 106 köbkilométer víz érkezik az ország területére, és 112 köbkilométer távozik tőlünk. Aki öntöz, azt mégis súlyos vízdíjjal terheli az állam. Ésszerű ez?

Növelni kell a zöldenergia-hordozók termelését, de úgy, hogy az ne kerüljön súlyos ellentmondásba az élelmiszer-termeléssel. Elsősorban a kedvezőtlen adottságú területeket kell erre használni, ahol ez kitörési lehetőséget jelent. E célra rendelkezésre áll az a csaknem egymillió hektár, amely parlagon hever, és csak allergén gyomokat "terem". Lehetne pedig szén-dioxid- és porelnyelő, oxigént és energiát termelő faültetvény vagy energiaerdő. Az agrárstratégia természetes alapelve a mindenkire kötelező közteherviselés, ami feltételezi a közterhek elviselhető mértékét. Érvényesíteni kell a modern piacgazdaság egyik legfontosabb működési elvét: a közös beszerzést és értékesítést lehetővé tevő regionális és nemzeti szintű, sőt európai uniós erőegyesítést. A legnagyobb adósság ezen a téren van. Amíg az agrártermelők ezt nem ismerik fel, és amíg a szabályozási, támogatási rendszer ezt ki nem kényszeríti, addig az agrárium messze a lehetőségei alatt fog teljesíteni. Alkalmazni kell azokat az EU-ban bevált módszereket, amelyekkel ez a piaci erőegyesítés néhány éven belül elérhető. Csak így aknázhatjuk ki megnövekedett európai piaci lehetőségeinket. Ez különösen érvényes a biotermékekre és a hungarikumokra. Ennek jelentőségét csak a termelési, vezetési, informatikai, nyelvi és marketingismeretek szintjének a növelése múlja felül, ugyanis a visszaesés másik alapvető oka a tudáshiány. Dániában 30 hektáros farmméret fölött alapkövetelmény a főiskola. Semmi akadálya, hogy ilyen szabályokat alkalmazzunk mi is. A további halogatás következménye az lesz, hogy unokáink lehetőségeit is elvesztegetjük.

Magda Sándor az MTA doktora, Lukács Gergely Sándor kandidátus