Agrárpolitikai körkép
SPS: esély a bevezetésre? – Hitelek és támogatások – TÉSZ-ek: állami szerepvállalás
Az elmúlt héten tovább folytatódott az SPS-történet: a korábbi tizenöttel szemben tizenhat szervezet (Magyar Agrárkamara, MOSZ, több terméktanács és szakmai szervezet) az SPS bevezetésére felhívást tett közzé, kérve azok támogatását, akik tehetnek valamit a magyar mezőgazdaságért. Gőgös Zoltán államtitkár úgy nyilatkozott, hogy az FVM még vizsgálja a bevezetés lehetőségeit.
Bár kevés az idő a 2010-es életbeléptetéshez, de pozitív kormányzati döntés esetén még adott a lehetőség.
A világválság egyik kedvezőtlen hatása, hogy mérséklődnek a külső források beszerzésének lehetőségei a magyar agrárvállalkozások számára is. A kormány által kezdeményezett és már fél éve működő kedvezményes MFB agrárhitel-konstrukciók célja a fizetőképesség elősegítése a nehezebbé vált hitelpiaci helyzetben. Máhr András szakállamtitkár és Aladics Sándor, az MFB vezérigazgató-helyettese az elmúlt héten ismertette az agrárhitelezés új, kedvezőbb feltételeit és a szabad forrásokat: az Új Magyarország Agrárfejlesztési Hitelprogramból 21 milliárd Ft, az Új Magyarország Agrárforgóeszköz Finanszírozási Hitelprogramból 18 milliárd Ft, az Új Magyarország Gabona Forgóeszköz Hitelprogramból 7,6 milliárd Ft szabad forrás áll még rendelkezésre. A TÉSZ-ek fizetőképességének javítását célzó 5 milliárd Ft összegű hitelcsomagból eddig 2,5 milliárd Ft-ot használtak fel, de valószínűsíthető, hogy a teljes összeget igénybe veszik. A 30 milliárd Ft-os Élelmiszer-ipari Forgóeszköz Hitelgarancia Program már működik és megvalósulásával a mezőgazdasági vállalkozások is jobb helyzetbe kerülnek az élelmiszer-feldolgozók javuló likviditása eredményeként.
A hitelek után három hír a támogatásokról: a 20%-os mértékű EMVA-előleg 35 milliárd Ft összegben került kifizetésre (itt jegyezzük meg, hogy szakértők esélyt látnak a 40%-os mértékű előleg fizetésére is az ezt követően meghirdetésre kerülő új támogatási konstrukciókhoz kapcsolódva, várhatóan az év vége felé); géptámogatásra mintegy négyezer támogatási kérelem érkezett be a tervezett 30 milliárd Ft körüli nagyságrendben; a volt cukorrépa termelők – pályázat útján – 40 millió euró támogatást kaphatnak ez év őszétől a szerkezetváltásra.
Az egyes ágazatokhoz kapcsolódó fontosabb hírek:
A kormány 600 millió Ft-tal száll be a Dél-Alföldi Termelői Értékesítő Szervezetek Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt-be, amely a Mórakert, a Kiskunfélegyházi és Kisteleki TÉSZ-eket tömöríti. Cél, hogy a TÉSZ-ek megerősödjenek és max. tíz év alatt kivásárolják az állami tulajdonrészt. Ennek érdekében a Zrt-nek végre kell hajtania a konszolidációs tervet és nyereségorientáltan kell működnie.
A zöldség- és gyümölcságazattal kapcsolatos hírek: az Auchan és a Tesco tájékoztatása szerint jelentősen nőtt a hazai zöldség- és gyümölcsfélék iránti igény; a két kereskedelmi lánc úgy igyekszik a beszerzéseket irányítani, hogy a hazai termékeknek ne kelljen az importtal versenyezni.
A sárgabarack-termelők véleménye szerint az idén jó volt a termés, de a piaci folyamat végén a „cápák” teszik el a hasznot.
A dinnyetermelők viszont úgy nyilatkoztak, hogy az idén nyereséges lesz a termelés, és a termelők összefogásának már jelentkezik az eredménye: a neppereket sikerült visszaszorítani.
A konzervipar viszont a túlélésért küzd: az idei feldolgozás 15-20%-kal csökken és a likviditási gondok is jelentősek.
A legnagyobb bajban lévő tejtermelés pozíciójának rövid távú javításáról még nincs hír, az Európai Parlament azonban dorgálásban részesítette az Európai Bizottságot a tejpiac áldatlan állapota miatt. Úgy tudjuk, hogy az EB tejpiaci jelentésével kapcsolatban a magyar álláspontot augusztus végéig kell kialakítani, ami várhatóan elutasító lesz. Úgy tűnik, hogy 2010-re várható egy, a mainál kedvezőbb tejpiaci szabályozás.
A Pannon Búza Védjegy rendszerbe jelentkezni lehet, és akik ezt augusztus 20. előtt megteszik, azok mentességet élveznek a pályázati díj és a védjegyhasználati díj kötelezettsége alól.
Dr. Fekete Ferenc
főszerkesztő



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá