Agrárpolitikai körkép
Közös útkeresés – Agrárbüdzsé – Tejpiaci intézkedések – Gabonapiac: romló likviditás
Gráf József miniszter és a V4-ek, valamint Románia és Bulgária mezőgazdasági minisztériumainak képviselői közösen ismertették a budapesti tárgyalásaik eredményeit.
A magyar agrártárca vezetője elmondta, hogy a tejágazatban kritikus helyzet alakult ki egész Európában és közös állásfoglalásuk szerint ennek megoldását nem lehet kizárólag nemzeti hatáskörben tehető intézkedésektől várni.
Az élelmiszerláncokkal való együttműködéssel kapcsolatban Gráf József ismertette, hogy másfél évig dolgoztak az etikai kódex kialakításán, amit a Versenyhivatal végül negligált. A Miniszter hangsúlyozta, hogy ezzel ma sem ért egyet. Ismertette, hogy az Országgyűlés elfogadott egy törvényt az élelmiszer-termékpálya szereplőinek együttműködéséről, amely várhatóan ez év őszén hatályba is lép. Azt is hangsúlyozta azonban, hogy a tagországok egyedi megoldásai nem vezethetnek eredményre, ezért a tanácskozás képviselői felkérik az Európai Bizottságot, hogy az Európai Unió tegye meg a szükséges lépéseket a piaci szereplők harmonikusabb együttműködése érdekében.
Gráf József beszélt a KAP jövőjéről is. Hangsúlyozta, hogy a Közös Agrárpolitika az Európai Unió egyik alapköve, ezért ennek esetleges megszüntetése az egész Európai Unió létjogosultságát kérdőjelezné meg. Aláhúzta, hogy a támogatások megszüntetése különösen az új tagországokat sújtaná. A közös álláspont szerint a mostanival azonos nagyságrendű támogatással értenek egyet. Ehhez kapcsolódóan a szlovák államtitkár kijelentette, hogy továbbra is ki kell állni azért, hogy a 27 tagállam egyenjogú legyen az Európai Unióban, és semmiképpen nem szabad elfogadni a kétsebességű agrárpolitikát.
Gráf József újságírói kérdésre elmondta, hogy a 2011 első félévben esedékes magyar EU elnökségre időben és célszerűen kezdték meg a felkészülést és Magyarország ezt a feladatot eredményesen fogja elvégezni. A legfontosabb kérdésnek a KAP jövőjének meghatározását tartja. Emellett Magyarország törekszik az élelmiszer-, az energia- és vízkészletek hasznosítása terén fontos előrelépésekre is. A gabonapiaci helyzettel kapcsolatos kérdésre az egyes országok képviselői hasonló válaszokat adtak: mindegyik országban alacsonyabbak az idei gabonaárak, mint az önköltség. Gráf József ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarországon a közraktári működés lehetőségeit maximálisan ki kell használni, továbbá az étkezési búza esetében lehetőség lesz intervencióra is. Emellett azt a közös kérést fogalmazták meg az Európai Bizottság felé, hogy a kukorica intervencióra határozzanak meg keretet. Azt is hangsúlyozta Gráf József, hogy intenzív tárgyalásokat folytatnak a nagy bankok vezetőivel, hogy pénzügyi megoldást találjanak a gabonapiac élénkítésére. Azt is kiemelte, hogy piaci előrejelzések szerint október vége, november eleje táján egy jelentősebb piaci igény jelentkezését várják és ennek várhatóan árfelhajtó szerepe lehet.
Gőgös Zoltán államtitkár sajtótájékoztatón ismertette az agrárágazat jövő évi támogatási keretösszegét, amely a költségvetési törvénytervezet szerint 463 milliárd forint; ebből 81% uniós és 19% hazai támogatás. Az agrárágazat jövő évben 10 milliárd forinttal kevesebb (2,2%) támogatással számolhat, mint az idén.
Forgács Barnabás szakállamtitkár ismertette, hogy az ÚMVP keretében rendelkezésre álló 1300 milliárd forint támogatásból eddig a gazdálkodók 850 milliárd forintot kötöttek le, s ebből szerződést is kötöttek 470 milliárd forintra. A szakállamtitkár ismertette az ez év őszén meghirdetésre kerülő új pályázati lehetőségeket is.
Az Agrár-kárenyhítési Alapba az idén 2,1 milliárd forintot fizettek be a termelők a múlt évi 0,4 milliárd forinttal szemben.
Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságában egységes támogatást kapott az a földtörvény-módosító javaslat, amely a joghézagok megszüntetésével megakadályozná a magyar termőföldek külföldi kézre jutását.
Az egyes ágazatokhoz kapcsolódó hírek:
- Bittsánszky János, a Kertészeti Tanács elnöke prioritásként jelölte meg az ültetvényfelújításokat és -korszerűsítéseket, valamint a fedett termesztési felületek (fólia és üvegházak) növelését. A Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a mintegy 200 milliárd forint értékű kertészeti fejlesztés csak akkor valósulhat meg, ha finanszírozásában banki hitelek is részt vesznek megfelelő arányban.
- Gráf József miniszter bejelentette, hogy a tejtermelők megsegítése érdekében már a jövő hónapban kifizetik az idei „tej top-up”-ot, 16 milliárd forintot. Emellett jövő évben az uniós támogatás 10%-ából képezhető tartalék egyharmadának felhasználásával literenként 22-23 forint támogatást kaphatnak a magyar tejtermelők. „Jókedvű tüntetést” rendeztek Budapesten szeptember 10-én a Tej Terméktanács és az AMC szervezésében, ahol dobozos tejet osztogattak a főváros különböző pontjain.
- Gabonapiac: Forgács Barna, a Magyar Agrárkamara elnöke levelet írt Fischer Boel agrárbiztos asszonynak, amelyben kéri a fuvarköltség legalább részbeni megtérítését gabonaexport esetén. Emellett Gráf József miniszternek írt levelében arra hívja fel a figyelmet, hogy a gabonapiaci helyzet súlyos likviditási gondokat okoz a termelőknek. Ha a helyzet nem javul, akkor felszámolásokkal és munkahelyek megszűnésével is számolni kell.
- Gráf József miniszter az idei szürettel kapcsolatban nehézségként említette, hogy „szinte tele vannak a pincék”. Ezért az FVM az óbor lepárlásához segítséget kíván nyújtani. Emellett a tárca azon is dolgozik, hogy a kereskedők kedvezményes hiteleket kapjanak a szőlő felvásárlásához.
- Hús- és baromfiipar: a Magyar Húsipari Szövetség és az ITD Hungary távol-keleti roadshow-t szervez magyar húsipari és baromfi termékekkel, szeptember 14-21. között.
- Mangalica-botrány: a Hungary Meat Kft. egy kötelezően előírt igazolás nélkül exportált mangalicahúst Japánba, és ezt a magyar cég Japán partnere mélyen áron alul kínálta eladásra.
- Egy német laboratórium antibiotikumot talált Magyarországon árult mézben.
Az agrárvilág hírei:
- Extra adó bevezetését követelik az USA-ban az egészségtelen ételek és a kalóriadús szénsavas üdítő italok túlzott fogyasztása ellen.
- Lengyelországban az állami költségvetés deficitjét a Parasztpárt az állami földek egy részének értékesítésével javasolja csökkenteni.
- A Szlovák Agrárkamara szóvivője arról beszélt, hogy az összeomlás szélére kerülhet a szlovák mezőgazdaság. Ennek okai - szerinte - az új tagországok hátrányos megkülönböztetése és a pénzügyi válság. A szóvivő arról is beszélt, hogy Szlovákiában már a sertés- és marhahúsfogyasztás 75%-a importból származik, amelynek nagyságrendje 2003 óta közel hatszorosára növekedett; az agrár-külkereskedelem deficitje pedig megközelíti az 1 milliárd eurót.
- Ukrajnában a múlt évi 53 millió tonna gabonával szemben az idén a piaci elemzők 42 millió tonna gabonát várnak.
- A francia tejtermelők sztrájkba kezdtek és felhívással fordultak az uniós országok tejtermelőihez, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Az osztrákok és a belgák már követik a francia gazdák példáját. A magyar tejtermelők egyelőre mérlegelik csatlakozásukat.
Dr. Fekete Ferenc
főszerkesztő



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá