Eredményesek a magyar pályázatok az uniós forrásokra
Baján 7 milliárd forint nagyságrendű fejlesztés valósulhat meg az európai uniós pályázatok támogatásával, ezzel a megye élmezőnyébe tartozik - hangoztatta Gráf József mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön a Bács-Kiskun megyei városban, ahol a Bajai Halfőző Fesztivál infrastruktúra fejlesztését biztosító pályázat eredményhirdetésén vett részt.
A miniszter emlékeztetett: az Európai Unió 2007-2013 közötti költségvetési ciklusában a Magyarország rendelkezésére álló források 25 százalékát a pályázók már 2008 végéig lekötötték, ami nagyon jó eredmény. (A tavalyi adatok elemzése csak hónapok múlva áll majd rendelkezésre.)Gráf József hangsúlyozta: nem késtünk a pályázatok indításával, az elsők között nyitottuk meg ezeket a forrásokat az Európai Unióban, sőt már 2008 végén a kifizetések is elindultak.
Az adatok szerint Bács-Kiskun megyéből 2007 óta 1.981 igénylés érkezett be, ezekből 970 támogatott a bíráló, amelyek összege 73 milliárd forint.
A miniszter tájékoztatása szerint vidékfejlesztésre 7.000 milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére az Európai Unió 2007-2013 közötti költségvetési ciklusában. Ehhez hozzájön a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium által, az ötezer fő alatti települések és agrárium támogatására biztosított 1.300 milliárd forint.
A miniszter szólt arról, hogy a Bajai Halfőző Fesztivál az ország egyik kiemelt gasztro-kulturális rendezvénye, ami az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 33 millió forintot nyert infrastruktúra-fejlesztésre.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá