Csökkent az agrárium nyeresége tavaly
A mezőgazdaság tavalyi teljesítménye elmaradt az előző évi rekordtól: a 2008-as 220 milliárd forintos adózás előtti ágazati eredmény - előzetes adatok szerint - mintegy a harmadára apadt - mondta Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára kedden Budapesten, szakmai tanácskozáson.
A Pest Megyei Agrárkamara által szervezett fórumon ismertette: a gyengébb gazdasági teljesítmény a korábbinál kedvezőtlenebb természeti és gazdasági viszonyok együttes hatásának következménye. A gazdasági krízis miatt sem a mezőgazdasági cikkek, sem az élelmiszerek árnövekedésére nem lehet számítani - tette hozzá.
Pozitívumként értékelte ugyanakkor, hogy az ágazat mindezek ellenére is mintegy nettó 1 milliárd euró exporttöbbletet produkált. Azt is kedvezőnek tartotta az államtitkár, hogy a gazdálkodók összességében 613 milliárd forint forráshoz juthattak. Ez az elmúlt két évtized legnagyobb kifizetési összege volt az ágazatban - mondta Gőgös Zoltán.
Az államtitkár kitért arra, hogy az állattenyésztés teljesítményének növeléséhez mindenképpen korszerűsíteni kell az állattartó telepeket, emellett a dohánytermelésnek és a kertészeti ágazatnak is kiemelt figyelmet kell kapnia.
A többletforrásra a mezőgazdasági termelőknek igen nagy igényük és szükségük van, ami az is mutat, hogy az utóbbi három-négy hónapban mintegy 16-17 ezer kérelem érkezett az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) forrásainak igénybevételére - mondta el az államtitkár. A forrásigény megközelíti a 400 milliárd forintot. Ebből mintegy 130 milliárd forint az állattenyésztés, 80 milliárd az élelmiszeripar, 20 milliárd a biodízel program és 64 milliárd forint a fiatal gazdák támogatási igénye.
A kertészeti ágazat igényeit most összesítik a minisztériumban. Gőgös Zoltán ugyanakkor jelezte: a rendelkezésre álló szabad forrás a célok megvalósítására 180 milliárd forint. Ezért az igényeket rangsorolni fogják.
Az államtitkár kitért arra, hogy a tejtermelők az idén literenként várhatóan mintegy 21-22 forintos támogatáshoz jutnak. Beszélt arról is,hogy az agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatásra érkezett mintegy 16.500 igényből, mintegy 2.600-at lehet kielégíteni. A korábbi 50 százalékos támogatás helyett azonban csak 35 százalékos támogatási szintet lehet majd igénybe venni.
Az államtitkár utalt arra, hogy március 31. után nem hozható határozat kifizetési ügyekben. Ez a moratórium az agrártárcára is vonatkozik. Utalt ugyanakkor arra, hogy a Magyar Agrárkamara ez ügyben levélben fordult a miniszterelnökhöz,kérve a döntés felülvizsgálatát.
Gőgös Zoltán jelezte: az FVM már kérte az unió illetékeseitől a termőföld-moratórium meghosszabbítását. Felhívta a figyelmet arra, hogy mindemellett szükséges egy új földtörvény megalkotása is. Fenn áll a veszély ugyanis - húzta alá az államtitkár -, hogy megélénkül a spekulatív tőke érdeklődése a magyar termőföld iránt.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá