AgrárHírek: FVM-pályázat mezÅ‘gazdasági termékek marketingjére FVM-pályázat mezÅ‘gazdasági termékek marketingjére ================================================================================ MTI on 2010. március 03. A támogatásnak nincs pályázónkénti "felsÅ‘ határa", a támogatási összegek (lásd a táblázatot) ágazatokra bontva vannak meghatározva - mondták az MTI-nek a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban. A szaktárcánál felhívták a figyelmet arra is, hogy a tájékoztatásra és promócióra elÅ‘irányzott kifizetések 2009-ben uniós szinten nem haladták meg az 50 millió eurót. Az EU egészében pedig soha nem merítették még ki a keretet, a felhasználási maximum eddig 85-87 százalékos volt. A kiírás szerint a pályázatokat az EU belsÅ‘ piacait érintÅ‘en minden év november 30-ig, harmadik országokat érintÅ‘en március 31-ig kell benyújtani a MezÅ‘gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A pályázat célja az Európai Unió mezÅ‘gazdasági és élelmiszeripari termékeire, valamint azok elÅ‘állítási módjára vonatkozó, EU-n belüli, illetve harmadik piacra irányuló tájékoztató és promóciós programok támogatása, európai uniós forrásból, vissza nem térítendÅ‘ támogatásként. A támogatás mértéke az intézkedések elszámolható nettó költségeinek legfeljebb 50 százaléka. A pályázó szervezetnek a program finanszírozásában az éves tényleges költségek legalább 20 százalékáig kell részt vennie, a finanszírozás többi része - 0 és 30 százalék között - az érintett tagállamot terheli. A program idÅ‘tartama a szerzÅ‘dés aláírásától számított 1, 2 vagy 3 év, elÅ‘nyben részesülnek a több éven átívelÅ‘, hosszabbtávú stratégia mentén felépülÅ‘ programok. A kiírás alapján tájékoztató és/vagy promóciós programnak" olyan több akcióból álló marketing intézkedéscsomag tekinthetÅ‘, amely több, egymásra épülÅ‘ vagy egymást kiegészítÅ‘ marketingeszköz alkalmazásával valósul meg egy koherens stratégia mentén. Egyetlen tájékoztató és/vagy promóciós akció nem minÅ‘sül programnak, ezért támogatásban nem részesíthetÅ‘. A tájékoztató és/vagy promóciós program nem irányulhat meghatározott márkanévre, és nem részesíthet elÅ‘nyben termékeket különleges származásuk alapján. A termékek származására való bármely hivatkozásnak a kampány fÅ‘ üzenetéhez képest másodlagosnak kell lennie. Programon" az intézkedések olyan összefüggÅ‘ együttese értendÅ‘, amelyek nagyságrendjüket tekintve elég jelentÅ‘sek ahhoz, hogy elÅ‘segítsék az érintett termékekre vonatkozó ismeretek növelését és e termékek értékesítésének fokozását. Támogatásban részesíthetÅ‘ a PR tevékenység, promóció es reklám, amely elsÅ‘sorban a közösségi termékek minÅ‘ségét, higiénikus, egészséges, biztonságos voltát, speciális gyártási módszereket, tápértéket, jelölését, környezetkímélÅ‘ voltát, állatjóléti elÅ‘írásoknak való megfelelését, stb. állítja elÅ‘térbe. Támogatható továbbá a nemzetközi és európai jelentÅ‘ségű rendezvényeken, vásárokon és kiállításokon való részvétel, különösen a közösségi termékek imázsát javító standok létesítése. Támogathatók a tájékoztató kampányok is, például meghatározott termÅ‘helyrÅ‘l származó minÅ‘ségi borok, illetve a földrajzi jelzéssel ellátott borok és a földrajzi jelzéssel vagy védett hagyományos megjelöléssel ellátott szeszes italok. A különbözÅ‘ ágazatok éves költségvetéseinek tájékoztató jellegű pályázható összege: ----------------------------------------------------------------------------------- Megnevezés Támogatási összeg ----------------------------------------------------------------------------------- 1. Friss zöldség és gyümölcs 10 millió euró 2. Feldolgozott gyümölcs és zöldség 2 millió euró 3. Rostlen 1 millió euró 4. ÉlÅ‘ növények es díszkertészeti termékek 3 millió euró 5. Olívaolaj és étkezési olajbogyó 7 millió euró (amelybÅ‘l legalább 3 millió harmadik országok részére) 6. Magvakból származó olajok 2 millió euró 7. Tej és tejtermékek 4 millió euró 8. Közösségi vagy nemzeti minÅ‘ségbiztosítási rendszerrel összhangban elÅ‘állított friss, hűtött vagy fagyasztott hús 4 millió euró 9. A tojás megjelölése 2 millió euró 10. Méz és méhészeti termékek 1 millió euró 11. Oltalom alatt álló eredet-megjelöléssel vagy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok, borszÅ‘lÅ‘ fajtájának jelzésével ellátott borok 12 millió euró 12. Oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel (OEM), oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel (OFJ) vagy hagyományos különleges termék (HKT) jelzéssel ellátott termékek 3 millió euró 13. Tájékoztatás a távoli régiók esetében alkalmazott grafikai jelkepekrÅ‘l 1 millió euró 14. Biogazdálkodással elÅ‘állított termékek 3 millió euró 15. Baromfi változó