Hírlevél
Email:
Szavazás: Darányi Ignác Terv
Ön szerint alkalmas a Darányi Ignác Terv a magyar élelmiszer-gazdaság fejlődési pályára állításához?
Főoldal | Agrárpolitika | Program indul a magyar termékekért

Program indul a magyar termékekért

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Többéves előkészítés után a hónap végén elkezdődik a "Magyar termék, magyar boltból" elnevezésű program a tabi kistérségben - jelentette be Mészáros István, a Magyar Leader Szövetség alelnöke pénteken Budapesten, a II. Európai Leader Expó sajtótájékoztatóján.

A program célja a szemléletváltás a kistérségekben, hogy megszűnjön a vidéken élők gazdasági kiszolgáltatottsága. A program ehhez járul hozzá azzal, hogy összefogásra ösztönzi a kistérségben élőket.
   
A program keretében klasztereket szerveznek a helyi alapanyagok feldolgozására, a termékek értékesítésére.
   
A program megvalósítására megvannak a szükséges források az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP). A helyi Leader akciócsoportok - ebből 96 van az országban - 1-2 milliárd forintos saját forrással rendelkeznek, míg az ÚMVP vidékfejlesztési, azaz III-as tengelyén további, összesen 160 milliárd forint áll rendelkezésre a program finanszírozására.
   
Hozzátette:a Leader-rogram végrehajtására - 2013 végéig - rendelkezésre álló 76 milliárd forint 45 százalékát a vidéki foglalkoztatás fejlesztésére kell fordítani.
   
A program sikere érdekében nemcsak a helyi vállalkozókat, hanem a kereskedőket is bevonják. Szerződést kívánnak kötni a kistérségekben működő Coop-érdekeltségekkel, és ahol nincs Coop üzlet, ott a helyi kereskedőkkel a helyben készült áruk értékesítésére. A helyi termelőknek és kereskedőknek a klaszterek informatikai, logisztikai és oktatási támogatást is adnak.
   
Harangozó Gábor miniszterelnöki megbízott azt hangoztatta, hogy a program kapcsán tartós munkahelyek is teremthetők az adott kistérségekben, és a szociális szövetkezetek szintén bekapcsolódhatnak annak végrehajtásába. Mindennek finanszírozására a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében rendelkezésre álló 2 milliárd forintból is juthat - tette hozzá.

 Ugrás az oldalra
Hozzáadom: Add to your del.icio.us del.icio.us | Digg this story Digg

Hozzászólások (0 elküldve):

Szóljon hozzá comment

Írja be a kódot:

  • email Elküldöm ismerősőmnek
  • print Nyomtatóbarát verzió
  • Plain text Csak szöveg
Értékelje ezt a cikket
0