AgrárHírek: Program indul a magyar termékekért Program indul a magyar termékekért ================================================================================ MTI on 2010. március 08. A program célja a szemléletváltás a kistérségekben, hogy megszűnjön a vidéken élÅ‘k gazdasági kiszolgáltatottsága. A program ehhez járul hozzá azzal, hogy összefogásra ösztönzi a kistérségben élÅ‘ket. A program keretében klasztereket szerveznek a helyi alapanyagok feldolgozására, a termékek értékesítésére. A program megvalósítására megvannak a szükséges források az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP). A helyi Leader akciócsoportok - ebbÅ‘l 96 van az országban - 1-2 milliárd forintos saját forrással rendelkeznek, míg az ÚMVP vidékfejlesztési, azaz III-as tengelyén további, összesen 160 milliárd forint áll rendelkezésre a program finanszírozására. Hozzátette:a Leader-rogram végrehajtására - 2013 végéig - rendelkezésre álló 76 milliárd forint 45 százalékát a vidéki foglalkoztatás fejlesztésére kell fordítani. A program sikere érdekében nemcsak a helyi vállalkozókat, hanem a kereskedÅ‘ket is bevonják. SzerzÅ‘dést kívánnak kötni a kistérségekben működÅ‘ Coop-érdekeltségekkel, és ahol nincs Coop üzlet, ott a helyi kereskedÅ‘kkel a helyben készült áruk értékesítésére. A helyi termelÅ‘knek és kereskedÅ‘knek a klaszterek informatikai, logisztikai és oktatási támogatást is adnak. Harangozó Gábor miniszterelnöki megbízott azt hangoztatta, hogy a program kapcsán tartós munkahelyek is teremthetÅ‘k az adott kistérségekben, és a szociális szövetkezetek szintén bekapcsolódhatnak annak végrehajtásába. Mindennek finanszírozására a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében rendelkezésre álló 2 milliárd forintból is juthat - tette hozzá.