AgrárHírek: Agráripari intézkedések Agráripari intézkedések ================================================================================ Forrás: FVM on 2009. november 05. A dokumentum 2009. december 31-i határidÅ‘vel kötelezi a kormányt arra, hogy dolgozzon ki az agráripari piac számára egy infrastrukturális és logisztikai fejlesztési programot, mely a mezÅ‘gazdasági termékek tárolását és értékesítését hivatott szolgálni. A programnak már intenzíven számolnia kell az Egyesült Gabona Cég Nyrt. potenciáljával, és különösen a magántÅ‘ke bevonásával, a régi tározók felújítása és az újak megépítése céljából. Ezzel lehetÅ‘vé kell tenni a vagonpark növelését, a kikötÅ‘i tárolás és behajózás kapacitásának fejlesztését az export potenciál növelése céljából. 2009. november 25-ig a kormánynak ki kell dolgoznia a gabonatárolók felújítására és újak építésére vonatkozó célhitelek központi forrásból biztosított hiteltámogatásának rendszerét. 2010. március 10-ig a kormánynak le kell tenni az asztalra egy javaslatot az élelmiszer-és feldolgozóipar fejlesztésére, az orosz termékek versenyképessége és piacra jutásának növelése céljából. A kormánynak szintén feladatként adta az elnök, hogy ez év december 1-ig komplex intézkedéstervet dolgozzon ki a korszerű vetÅ‘maggyártás biztosítására oly mértékben, hogy az ország igényeinek 75%-át lefedje. Feladatul rótta a kormánynak, hogy november másodikáig dolgozzon ki és terjesszen a Duma elé egy olyan föderális törvénytervezetet, mely szerint a három évig nem használt, vagy nem kellÅ‘en megművelt földek elkobzásával járna (a befektetett pénz visszaadásával), vagy büntetÅ‘adó vethetÅ‘ ki.. Ezzel egy idÅ‘ben át kell tekinteni az összes mezÅ‘gazdaságra alkalmas terület helyzetét és a nem használt földek tekintetében a kormánynak szintén a törvényhozás eszközeivel kell rendet teremtenie ebben a kérdésben. 2010. január 15-ig a kormány és a Rosszelhozbank javaslatot kell, hogy készítsenek a kereskedelmi bankok mezÅ‘gazdasági hitelezésének stimulálása céljából figyelembe véve a mezÅ‘gazdaság sajátosságait. 2010. május elsejéig a kormány az OF szubjektumaival karöltve egységes agráripari informatikai rendszert kell, hogy létrehozzon, mely az ágazat és más, az agráripari piac egyéb résztvevÅ‘i számára friss, hiteles adatokat biztosít a termelés és értékesítés volumenérÅ‘l a nyersanyagok és késztermékek vonatkozásában a keresletrÅ‘l, a kínálatról, az árakról és a piaci tendenciákról. A Rosszelhozakadémia tulajdonában lévÅ‘ mezÅ‘gazdasági területek vonatkozásában a kormány, az akadémia és a szubjektumok végrehajtó szervezetei november 10-ig leltárt kell, hogy készítsenek annak meghatározásával, hogy melyek azok a kísérleti gazdaságok, amelyek továbbra is az akadémia alapfeladatának ellátásához szükségesek, s melyek azok, amelyeknél jogellenes tevékenység szűrhetÅ‘ ki. Ez utóbbiak esetében a vonatkozó dokumentumokat át kell adni a bűnüldözÅ‘ hatóságoknak. Forrás: Kenedi Ákos