AgrárHírek: Olasz-kínai mezÅ‘gazdasági és élelmiszeripari megállapodás Olasz-kínai mezÅ‘gazdasági és élelmiszeripari megállapodás ================================================================================ Forrás: FVM on 2010. január 19. Luca Zaia a világ valamennyi gazdája számára rendkívülinek minÅ‘sítette a két mezÅ‘gazdasági nagyhatalom közti megállapodást, melyben egyrészt a modern mezÅ‘gazdasághoz, másrészt egymás nemzeti identitásának szigorú tiszteletben tartásához való viszonyukat és az együttműködés formaságait rögzítettek.A megállapodás hat fÅ‘ témát érint, melyek a 2006. évi egyezménybÅ‘l következnek, ezek a tudomány, a kutatás, a technológia, a kereskedelem és a vidékfejlesztés terén történÅ‘ kétoldalú együttműködés. Továbbá az olasz szempontból legfontosabb, a mezÅ‘gazdasági termékek minÅ‘ségére és biztonságára, a termékek feldolgozására és az olasz, valamint kínai kis- és középvállalkozások közti kooperációra vonatkozó megállapodás.Azért számít mérföldkÅ‘nek a két ország közti megállapodás, mert ezzel a Made in Italy termékek és a fogyasztók egészségének nagyobb védelme érdekében megerÅ‘södik az együttműködés Kínával, mondta az olasz miniszter. Javasolta, hogy a két ország készítsen feketelistát a tisztességtelen versenyt űzÅ‘ cégekrÅ‘l. Olaszország meg fogja küldeni a tisztességtelen, élelmiszerhamisító kínai cégek listáját, és ugyanezt fogja tenni Kína az olasz cégekkel. Mindkét országnak jelentÅ‘s kulturális és gasztronómiai hagyományai vannak, melyek megérdemlik a védelmet.A Kínában tett látogatásnak a kínai kormánnyal, a kínai néppel és ennek a hatalmas országnak a gazdáival létrejött aktív és hatékony párbeszéd tükrében van jelentÅ‘sége. Ezen dolgozunk és az elmúlt napok rendkívül pozitív eredményei igazolják a két éves munkát. A két miniszter napirendjén az olasz-kínai mezÅ‘gazdasági termelés minÅ‘ségének és biztonságának terén működÅ‘ kooperációs központ felállításának lehetÅ‘sége is szerepelt. Forrás: Dr. Hamar Balázs