A 2010-es USDA Outlook konferencia
Az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) 2010. február 18-19-én tartotta szokásos éves outlook konferenciáját. A konferencia fő üzenetei az alábbiakban foglalhatók össze[1].
Hosszútávú kitekintés (2008-2019)
Makrogazdasági feltevések: a világgazdasági válság hatásainak értékelése következtében az USDA néhány szempontból módosította a tavalyi évhez képest makrogazdasági alapvetéseit.
- Az egyik legfontosabb változás az elmúlt évhez képest, hogy az USDA feltevése szerint a dollár a vizsgált időszakban folyamatosan gyengül, ami nagyban hozzájárul az amerikai mezőgazdasági export versenyképességéhez. Ezzel szemben a tavalyi jelentésben még 2010-től erősödő dollárral számoltak.
- Az USDA szerint az amerikai gazdaság a válság következtében mérsékeltebben növekszik majd 2010-től, mint az korábban várható volt (2,9 % helyett 2,7 %). Mindez az elkölthető személyi jövedelemre is lesz némi hatással.
- A kőolaj ára a világgazdaság élénkülésével az általános inflációs rátát meghaladóan növekszik, azonban várhatóan kisebb mértékben, mint az tavaly előre látható volt. 2019-re viszont így is eléri a 100 $/hordós árfolyamot. Mindez tovább emeli a mezőgazdasági termelés költségeit.
- Az USDA kiemel néhány bizonytalansági tényezőt a makrogazdasági felvetésekkel kapcsolatban, amelyek közül kettőre érdemes kitérni:
= a magas amerikai munkanélküliség az USDA által előre jelzett adatokhoz képest tovább lassíthatja a gazdasági növekedést 2011-19 között;
= a gazdasági és pénzpiaci bizonytalanság következtében a fejlett országok lakosai többet takaríthatnak meg, ami visszafoghatja a fogyasztást, és csökkentheti a gazdasági növekedést.
Kereskedelem
- A gabonafélék (ex búza) importnövekedése elsősorban Latin-Amerikából, Ázsiából, Észak-Afrikából és a Közel-Keletről származik majd, mivel az érintett régiókban az állattenyésztő ágazat folyamatosan bővül. Afrika és a Közel-Kelet importja a gazdasági válság ellenére sem csökkent, e régió a világkereskedelmi növekedésből 40%-kal részesedik 2019-re. Ezzel szemben Kelet-Ázsiában (Japán, Dél-Korea, Tajvan, Hong-Kong) a szigorodó környezetvédelmi szabályok az állattenyésztés növekedésének gátját jelentik, ami a húsfélék importjának kedvez a takarmánygabonákkal szemben.
- Az USDA hosszú távon továbbra is az amerikai kukoricaexport növekedésére számít, sőt, az új előrejelzés szerint 2019-re rekord szinthez közelít. Az USDA szerint az Egyesült Államok részesedése a világ kukoricaexportjából ugyan egyenletesen csökken, de a vizsgált időszak legnagyobb részében 60% felett marad, a 2019/20-as gazdasági évben azonban már csak 58% körül alakul. Az USDA idei előrejelzése átlagban 2-2,5%-kal optimistább a részesedést tekintve a tavalyinál. Mennyiségi szempontból az amerikai kukoricaexport folyamatos növekedést mutat, 2018/19-re eléri a 61 millió tonnát (a tavalyi előrejelzés 3,5 millió tonnával volt ennél kevesebb).
- A búza világkereskedelme nagyobb mértékben bővül, mint azt tavaly becsülték, és 2018/19-re eléri a 147 millió tonnát (5,4 millió tonnával több a 2009-es USDA jelentéshez képest). A növekedés a korábbi adatokhoz képest elsősorban Egyiptom (+1,8 millió tonna, összesen 11,2 millió tonna), és az EU (+5,4 millió tonna, összesen 9,1 millió tonna). Érdemes felfigyelni arra, hogy az USDA az EU import vonatkozásában megváltoztatta a trendet: míg a tavalyi jelentés alapján az import 2010/11-től 2018/19-ig összességében csökken (4,6 millió tonnáról 3,6 millió tonnára), az idei adatok alapján a 2009/10-es 7 millió tonnáról 2018/19-re 9,1 millió tonnára emelkedik. Ez a változás valószínűleg az európai takarmánycélú felhasználás feltételezett növekedésének köszönhető. A vizsgált időszak végére az amerikai részesedés a világ búzaexportjából tovább csökken (17%-ra az átlag 25%-ról), elsősorban a fekete-tengeri búza felfutásának köszönhetően.
- A szójabab kereskedelme jelentősen – 21 millió tonnával (21%-kal) bővül 2019/20-ra, amelyből Kína 85%-kal részesedik. Az EU szójabab helyett elsősorban szójadarát importál, ezért a szójabab importja a vizsgált időszakban mintegy 2 millió tonnával csökken. Az USA részesedése a világ szójabab-exportjából 7%-kal csökken. A szójadara kereskedelme szintén dinamikus bővülést - +17 millió tonna (28%) – mutat, amelynek motorja továbbra is elsősorban az EU importjának növekedése marad.
- A globális recesszió következtében a marhahús kereskedelme 2008-ban és 2009-ben csökkent, azonban 2010-től újra erőre kap, és 2019-re 23%-kal bővül. Hasonló minta figyelhető meg sertéshús esetében is. A fő baromfihús importőr országok bevitele a válság ellenére sem csökkent, 2019-ig a kereskedelem erőteljes bővülésére lehet számítani.
Termelés, felhasználás, árak
- A főbb haszonnövények termelésével és fogyasztásával kapcsolatos hosszabb távú tendenciák általánosságban változatlanok maradtak az USDA tavalyi évi előrejelzéséhez képest. Változás, hogy a búza vetésterülete valószínűleg 2 millió hektárral alacsonyabb szinten áll be a vártnál, míg a szójababé ugyanennyivel magasabban.
- Az USDA szerint az Egyesült Államokban előállított szójaolaj 13-15%-a kerül majd biodízel céllal hasznosításra. Mivel mindez körülbelül 400 millió gallon (1,5 Mrd liter) biodízelnek felel meg, az 1 Mrd gallonos biodízel-mandátum további részét valószínűleg állati zsírokból és újrafelhasznált növényi olajokból sikerül biztosítani. Az USDA szerint egyébként az EU a 10%-os megújuló üzemanyag mandátumát 60%-ban lesz képes majd teljesíteni 2019-re, az etanol részaránya pedig 28%-ról 35%-ra emelkedik a megújuló üzemanyagokon belül.
- A kukorica, a szójabab és a búza termelői árfolyamára vonatkozó előrejelzésből az látszik, hogy a 2007-2008-as árrobbanás nem egyszeri kilengés volt, hanem az árakat a 2009-es visszaesés ellenére tartósan egy történelmileg magas árszintre vitte.
- A kertészeti ágazat egyre fontosabb szerepet tölt be a fogyasztásban és a termelésben. A termelési érték 38%-át a zöldségfélék és a dinnye adja a vizsgált időszakban, azonban a legnagyobb növekedést a gyümölcsöktől és a csonthéjas magvaktól várják.
Támogatások
- A közvetlen kormányzati kifizetések 2011-2019 között évente 10 Mrd dollár körül alakulnak. A takarmánynövényekhez kapcsolódó értékesítési támogatás (marketing loan) és anticiklikus kifizetések (counter cyclical payment) jelentősége minimális lesz, valószínűleg nem éri el az évi 100 millió dollárt. Gyapot esetén e támogatási formák jelentősége nagyobb, átlagosan 450 millió dollár/év.
- A 2010-es ACRE (Average Crop Revenue Program) kifizetések valószínűleg 400 millió dollár körül alakulnak, ezt követően azonban évente 110 millió dollár környékére állnak be. A 2009-es kérelmezési időszak adatait összesítve egyébként megállapítható, hogy az ACRE-be a vártnál sokkal kevesebb termelő jelentkezett be. A programba bejelentett terület a teljes jogosult terület mintegy 13%-át éri csupán el. Az ACRE-be bejelentett területek 96%-án kukoricát, szójababot vagy búzát termesztenek.
- A természetvédelmi programokhoz kapcsolódó támogatások a 2010-es 1,8 Mrd dollárról 2019-re 2,3 Mrd dollárra növekednek.
Tom Vilsack mezőgazdasági miniszter beszéde, az USDA agrárpolitikai célkitűzései
Tom Vilsack szerint az USDA legfontosabb célkitűzése, hogy a fiatalokat visszacsábítsák a mezőgazdaságba. Ennek érdekében 6 stratégiai területet fogalmazott meg, melyek közös célja, hogy emeljék a vidéki élet minőségét.
1. Innováció, kutatás-fejlesztés: a cél nem csak a termelékenység növelése, hanem a stresszhatással (betegségek, időjárás stb.) szembeni védelem.
2. Piacvédelem: legfontosabb lépésként növelni kell a fogyasztókban az amerikai termékek iránti bizalmat, hogy elhiggyék, az amerikai élelmiszer a világon a legbiztonságosabb és legjobb minőségű. Az USDA feladata, hogy mindezt az élelmiszer-ellenőrzési rendszeren keresztül biztosítsa.
3. Belföldi piacfejlesztés: újra felfedezett lehetőség a helyben termesztett élelmiszerek piaca. Az USDA által menedzselt „Know Your Farmer, Know Your Food[2]” kezdeményezéssel közelebb kívánják hozni a fogyasztókhoz a termelőket, valamint támogatni kívánják az értékesítési lehetőségek növelését (sok helyütt igen nehéz egészséges ételhez jutni). Ennek érdekében a konferenciát követően az USDA és a Treasury Department már be is jelentett egy 400 millió dolláros programot (Healthy Food Financing Initiative).
4. Külföldi piacfejlesztés: egyik legfontosabb feladat a hatályos kereskedelmi egyezmények kikényszerítése, valamint elsősorban a csendes-óceáni kereskedelem fejlesztése, azaz a térségben új piacok teremtése. Vilsack szerint tekintettel kell lenni a külkereskedelmi kapcsolatokban arra, hogy az egyes nemzetek fejlettségi fokukat tekintve nem egyformák, ezért például a fejlődő országok (kiemelten Afganisztán, Pakisztán) részére elsődlegesen a technikai segítségnyújtást kell fokozni annak érdekében, hogy később exportpiacként szóba jöhessen. Az új kereskedelmi stratégiában kiemelt hangsúlyt kap a biotechnológia, amellyel kapcsolatban Vilsack kiemelte, hogy az eddigieknél jobban szükséges kihangsúlyozni annak pozitív hatásait és környezetbarát jellegét, amelynek érdekében hatékonyabb termelők közötti és vezetők közötti információcserét kell kialakítani. A fentiek eléréséhez olyan partnerországokra is számítanak, amelyeknek már van kedvező tapasztalatuk a biotechnológia alkalmazásával. A globális élelmezésbiztonsági kezdeményezés Vilsack szerint azért is fontos, mert alkalmat teremt a kapcsolatteremtésre, és új üzleti lehetőségekhez vezet.
5. Megújuló energia: azzal, hogy munkahelyeket teremt és csökkenti az USA energiafüggőségét, hatalmas lehetőség a vidéki Amerika számára. Dollár milliárdok állnak rendelkezésre a különböző megújuló energia projektek támogatására.
6. Vidékfejlesztés: a vidékfejlesztés alapkövei a szélessávú internetes hozzáférés fejlesztése, a vadászati és horgászati lehetőségek fejlesztése és ún. ökoszisztéma-piacok kialakítása (szénkereskedelem).
A konferencia díszvendége Ron Kirk kereskedelmi nagykövet volt. Kirk beszédéből érdemes kiemelni, hogy sikerként értékelte, hogy a hormonkezelt marhahús-ügyet tárgyalásokkal sikerült lezárni. Ennek ellenére kilátásba helyezte, hogy a régóta húzódó ügyeknél lépéseket tesznek szankciók bevezetése érdekében. Példaként említette a klórozott baromfi ügyet, ahol szerinte elég volt a tárgyalásból, a WTO előtt kívánják igényüket érvényesíteni.
Organikus termelés
Walter Robb a 8,4 Mrd dolláros éves árbevételű Whole Foods elnöke elmondta, hogy a gazdasági válság ellenére a fogyasztók változatlanul keresték az organikus termékeket, amelyek eladása 2,1%-kal nőtt az elmúlt évben. A Whole Foods dolgozik egy 5 fokozatú állatjóléti osztályozási rendszer bevezetésén az áruházlánc termékeire nézve. A „GMO-mentes” felirat elterjedtségének növekedése - 67 % - kiemelkedő volt 2009-ben.
Második generációs üzemanyagok
Rattan Lal, az Ohiói Egyetem professzora előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a növényi hulladékot (például kukoricaszár) nem lehet büntetlenül eltávolítani a földekről energetikai célra. Lal szerint a 21 Mrd gallonos második generációs bioüzemanyag-mandátum eléréséhez nettó 360 millió tonna biomassza szükséges, ami bruttó 1 Mrd tonna éves biomassza-igénynek felel meg. Lal számításai alapján az USA-ban évente 488 millió tonna felhasználható növényi hulladék keletkezik a növénytermesztés során. A növényi maradványok azonban a talajgazdálkodás fontos részét jelentik (erózióvédelem, tápanyag-visszapótlás, vízháztartás-szabályozás), így végső soron a hozamok alakulására is fontos hatással vannak. Lal szerint csak mítosz, hogy cellulóz alapú etanol alacsony minőségű, marginális földeken szinte költségmentesen termesztett alapanyagból előállítható.
A Kaliforniai Egyetem professzora, Joe DiTomaso előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a manapság legtöbb reménnyel kecsegtető energia-fűfélék – például miscanthus, prérifű – invazív növénynek számítanak, ezért tömegtermesztésüket néhány államban át kellene gondolni.
Carlos Rodriguez-Franco, az USDA Erdészeti Szolgálatának igazgatója szerint az USA energiafogyasztásának 7,3%-a származott megújuló forrásból 2008-ban. Ebből 53,2 % volt biomassza alapú.
Helyben termesztett termékek fogyasztása, közvetlen értékesítés
A téma a konferencián kiemelt figyelmet kapott. Kathleen Merrigan miniszterhelyettes ismertette az általa patronált „Know Your Farmer, Know Your Food” programot[3], melynek elsődleges célja, hogy elősegítse a kapcsolatteremtést a fogyasztó és a termelő között, és új értékesítési lehetőségeket teremtsen. Merrigan az USDA-n belül létrehozott egy munkacsoportot, amely néhány hetente ülésezik, és áttekinti a programmal kapcsolatos teendőket, lehetőségeket. A munkacsoport átvilágítja, és ha szükséges, korrigálja az USDA futó támogatási programjait, amely a Know Your Farmer program céljainak elérésében is szerepet játszhat. Merrigan példaként említette az USDA hitelezési programját, melyet elvileg 5%-ban helyi értékesítési lehetőségek megteremtésére kellene fordítani, azonban ezt a keretet az elmúlt évben egyáltalán nem hívták le. A jövőben nagy figyelmet kívánnak fordítani az ún. „farm-to-school” megközelítésre, mely alapján a különböző szintű iskolaétkeztetési programokban növelni kívánják a helyben termesztett termékek fogyasztását.
Kockázatkezelés
Az USDA a kárenyhítéssel kapcsolatos programjai keretein belül 2009-ben összesen 144 millió dollárt fizetett ki. A terménybiztosítási programok 2009-ben 106 millió hektárt fedtek le, a teljes biztosítási összeg 79 Mrd dollárt ért el (mindez csökkenést mutat 2008-hoz képest, ahol az összeg 90 Mrd dollár körül alakul), a termelői biztosítási díjak 8,9 Mrd dollárt, a teljes kártalanítás pedig 4,5 Mrd dollárt. A biztosítási összeg 73%-a a három fő haszonnövényhez (kukorica, szójabab, búza) kapcsolódott. A biztosítótársaságok USDA adminisztratív támogatásából és biztosítási profitjából származó bevétele nagyot emelkedett az utóbbi három évben, 2009-ben meghaladta a 3,5 Mrd dollárt, míg 2006-ban nem érte el a 2 Mrd-t. Az USDA mostanában több biztosítási pilot-programot is elindított, így többek között egy legelőkkel kapcsolatos, csapadék és vegetációs indexen alapuló konstrukciót, valamint biztosítási díjkedvezményt vezetett be bizonyos biotechnológiai növényfajták vetése esetén (amelyek bizonyítottan csökkentik a terményveszteség kockázatát). A biztosítási programokkal kapcsolatban egyik célkitűzés a jövőre nézve az egyszerűsítés, valamint az új technológiák (távérzékelés, GPS stb.) alkalmazása a biztosítási kockázatok és a káresemények értékelése során.
--------------------------------------------------------------------------------
[1] A jelentés konferencia hosszútávú előrejelzéseire vonatkozó részében csak az elmúlt évi jelentésemhez képest bekövetkezett fontosabb változásokat emelem ki. Bővebb információk: http://www.usda.gov/oce/forum/
[2] Ismerd meg a termelőd, ismert meg az élelmiszered.
[3]Bővebben lásd: http://www.usda.gov/wps/portal/knowyourfarmer?navid=KNOWYOURFARMER
Forrás: Dr. Tóth Attila



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá