A borászati szakmaközi szervezetek működése Franciaországban

CNIV: 19 oltalom alatt álló eredet megjelöléssel bíró borok szakmaközi szervezeteit tömörítő nemzeti szintű szervezet, amely 2 nagy feladatot lát el:

Egyrészt politikai szinten kapcsolatot tart különböző intézményekkel, beleértve az EU intézményeit is, és az ágazat érdekében lobbytevékenységet folytat. Másodsorban olyan programok megvalósítása esetén, amelyek valamennyi társult szakmaközi szervezet érdekét szolgálhatják, igyekszik megteremteni az ahhoz szükséges eszközrendszert (pl. költségvetés). A CNIV bízik egyébként abban, hogy a jövőben, Brüsszelben egy Európai Borászati Szakmaközi Szervezetet is fel lehetne majd állítani. A CNIV szerepe egyre jelentősebbé válik, mert a Borrégiók a krízisnek köszönhetően egyre inkább rájönnek arra, hogy csakis közös összefogással lehet jelentősebb programokat megvalósítani.
 
Franciaországban összesen 75 szakmaközi szervezet működik, amelyből 26 borászati szakmaközi szervezet.
A szakmaközi szervezetek elsődleges célja az, hogy olyan közös akcióprogramokat valósítsanak meg (pl. technikai/technológiai kutatások), amelyek az adott ágazat valamennyi szereplője számára hasznosak lehetnek. Mindemellett e szervezeteken keresztül megvalósítható az ágazat szervezése, kereskedelmi struktúrájának rendezése. E szervezetek más marketingtevékenységet ellátó szervezetekkel összefogva (SOPEXA, UBIFRANCE, etc.) promóciós programokat is bonyolítanak. Piacszabályozási szerepet is betöltenek.
Franciaországban a borászati szakmaközi szervezetek a termelőket, akik jellemzően feldolgozók is, ellentétben pl. a spanyol hagyományokkal és a készterméket előállító borforgalomba hozó elsődleges felvásárlókat (négociants) tömörítik. Franciaországban tehát alapvetően folyóbor piacról beszélünk.

A szakmaközi szervezetek működését, beleértve tehát a borászatit is, szabályzó nemzeti jogszabály, pontosabban a Mezőgazdasági Törvénykönyv vonatkozó részei, amellett természetesen, hogy az uniós követelményeknek megfelel, jelentős mozgásteret hagy a szervezetek számára. Útmutatásként értelmezhető. Túlszabályozó jogszabállyal kevés esély lenne arra, hogy a szóban forgó szervezetek gyors és megfelelő választ tudjanak adni a piaci változásokra.
A szakmaközi szervezetek működését egy egységes jogszabály rendezi. A legelső ilyen jellegű szervezetek a borágazatban jöttek létre, elsősorban a nagy borászati kereskedelmi pólusok területén. A borászati szakmaközi szervezetek jelenleg elsősorban az eredet megjelölés köré szerveződnek, de Franciaországban működik egy földrajzi jelzés nélküli borokat képviselő szakmaközi szervezet is.

A borászati szakmaközi szervezetek kialakulásának története: Kezdetben informális kapcsolatok alakultak ki a termelők/feldolgozók és a késztermék előállító nagykereskedők között, majd a 40-es évektől kezdődően megalakultak az első szakmaközi szervezetek, illetve azok csírái (Armagnac, Cognac, Champagne, etc.). 1941-ben a Champagne-i Szakmaközi Szervezet működését már törvény szabályozta. 1948-ban Bordeaux is megalkotta saját törvényét. Ezek a törvények bár nemzeti szintű elismerésben részesültek, csakis az adott régióban működő szakmaközi szervezet működésére vonatkozóan voltak iránymutatók. Egészen 1958-ig tehát régió specifikus törvények szabályozták a szakmaközi szervezetek működését.
A 70-es években a Bordeaux-i Borrégiót újjászervezték (krízis miatt), illetve ebben az időszakban már más ágazatok is érdeklődést mutattak a szakmaközi szervezetek iránt (pl. tej). Ennek eredményeképpen egy reflexiós folyamat indult el a szakmaközi szervezetekről és végül 1975. július 10-én napvilágot látott az első horizontálisan szabályzó, szakmaközi szervezetekről szóló törvény. Megjegyzendő, hogy ennek ellenére pl. Champagne Régió továbbra is a saját 1941-ben elfogadott törvénye szerint szervezi szakmaközi szervezetének működését. Ez viszont már kevésbé igaz Bordeaux-ra.
 
A szakmaközi szervezetek jogi státuszát vizsgálva privát jellegű egyesületek vagy érdekképviseleti szervezetek (a szakmaközi szervezetek 95% ilyen). Attól függően, hogy a kereskedelmi szervezetek tagjai-e vagy sem a szakmaközi szervezeteknek, beszélünk rövid jellegű szakmaközi szervezetekről (interprofession court, pl. tej), illetve hosszú jellegű szakmaközi szervezetekről (interprofession long).
Jellemező, hogy a francia borászati szakmaközi szervezetek kétpólusúak csakis a termelőket/feldolgozókat és a késztermék előállító nagykereskedőket tömöríti, a kiskereskedők már nem tagjai e szervezeteknek. Az érvényben lévő jogszabály e téren megengedő, a szervezetek maguk dönthetik el, hogy a kiskereskedőket is bevonják-e vagy sem tevékenységükbe.
 
Szakmaközi szervezetek kialakítása: A szereplők (pontosítását lásd lejjebb) első lépésben egy egyesületet állítanak fel, majd a hatályos jogszabályoknak megfelelően meghatározzák feladat- és hatáskörüket. Amennyiben ezen szervezet szeretné elismertetni magát szakmaközi szervezetként, úgy ez irányú kérelmét a Francia Mezőgazdasági és Halászati Minisztériumhoz kell benyújtania. A szervezetet viszont nemcsak az Agrártárca veszi górcső alá, hanem a Gazdasági Minisztérium is. Ez utóbbi azt vizsgálja, hogy az akkreditációt kérő szervezet tevékenysége nem ütközik-e a hatályos versenyjogba. A Vámhivatal is megvizsgálja a kérést. A Mezőgazdasági Minisztérium a szervezet jog- és törvényszerűségét vizsgálja, az viszont már nem a Minisztérium ügye, hogy elbírálja sok vagy kevés a borszakmában működő szakmaközi szervezetek száma. Ugyanakkor alapvető, hogy egy terméktípusnak egy szakmaközi szervezete van, pl. Champagne-ban egy reprezentatív szakmaközi szervezet működik, ami a Champagne-i termékek érdekkörét és szereplőit fogja össze. A szervezet célszerűségének vizsgálata sem tartozik a hatáskörébe. Miután a Minisztérium meghozta döntését, az ügy a Mezőgazdasági Orientációs Bizottság (Comité Supérieur de l’Oreintation Agricole) elé kerül, amelynek minden jelentős mezőgazdasági szervezet/intézmény tagja, illetve minden más olyan szervezet (pl. fogyasztóvédelmi), akik valamilyen formában kapcsolódnak a mezőgazdasághoz és élelmiszeriparhoz. Ez a Bizottság is elbírálja a kérelmet, de olyan nem igazán fordult még elő, hogy a Minisztérium állásfoglalásával ellentétes véleményt fogalmazott volna meg. A Bizottság kitűnő platform arra, hogy egy-egy pályázó szervezet reprezentativitását megítélje.  

Miután a szervezet elismerést nyer, úgy az adott szervezet képviselője a Mezőgazdasági, a Gazdasági és Pénzügyminisztérium képviselőivel együtt megállapodást ír alá.

Ezt követően a szervezet Közgyűlése szavaz a szakmaközi megállapodásról, arról, amelyben mindent rögzítenek, amelyet a tagokkal szemben kötelező érvényűnek terveznek (pl. kötelező-önkéntes tagdíj mértéke, stb.). Ezt a megállapodást 3 évre szavazzák meg, amely minden évben adott feltételekkel módosítható. Vannak olyan elemek, amelyek törvényi jogszabály alapján kötelezően bele kell, hogy kerüljenek e megállapodásba, de ezen túlmenően a szervezet egyéb kötelezettséget is meghatározhat. A megállapodást egyhangú döntéssel kell elfogadni. A szakmaközi szervezet által elfogadott megállapodás tartalma azzal válik kötelező érvényűvé, hogy arról a Mezőgazdasági Minisztérium rendeletet ad ki. Lényeges az, hogy a rendelet nemcsak a szakmaközi szervezet tagjaira nézve lesz kötelező érvényű, hanem azokra vonatkozóan is, akik bár nem tagjai a szervezetnek, de a szervezet földrajzi lefedettségével bíró területen fejtik ki tevékenységüket. A szakmaközi szervezet a megállapodáson túl meg kell, hogy küldje a Minisztériumnak tájékoztatási céllal stratégiai programját, költségvetését. Ekkor a Minisztérium újfent megvizsgálja, hogy minden a hatályos törvényeknek megfelelő-e, illetve vizsgálja azt, hogy a meghatározott akcióprogramok valóban közös érdekeket szem előtt tartva lettek-e kidolgozva. 
Szakmaközi szervezetek pénzügyi támogatásai: A szakmaközi szervezetek költségvetésében a tagok, illetve egyéb szereplők által befizetett hozzájárulásokon kívül, különféle támogatási formák csak nagyon elenyésző szerepet játszanak: uniós támogatások igényelhetők promóciós programokra, K+F tevékenységekre. A Francia Állam pl. a CNIV részére 13 M eurót különített el, úgy, hogy jól meghatározta, hogy abból, mennyit mire lehet felhasználni.   
A szakmaközi szervezet költségvetésének nagytöbbségét tehát az un. kötelező-önkéntes hozzájárulás adja (cotisation obliogatoire-volontaire). Ennek lényege, hogy a hozzájárulás mértékéről szabadon dönt a Közgyűlés, de miután arról döntött, úgy azt rögzítik a szakmaközi megállapodásban és annak minisztériumi rendelettel való kihirdetése után azt valamennyi érintett szereplőnek kötelező jelleggel be kell fizetnie.  
 
Megjegyzem, hogy 2010. január közepe óta a Szenátus előtt van az az Agrármodernizációs Törvényjavaslat, amely a Mezőgazdasági Törvénykönyv szakmaközi szervezetekre vonatkozó részét is részben módosítani fogja. Ezzel elsősorban a cél az, hogy az 1975. óta érvényben lévő, többször módosított törvényt átláthatóvá, könnyen értelmezhetővé tegyék. A szakmaközi szervezetek szintjén köttetendő szerződéseknek is igyekeznek kötelezőbb érvényt szerezni, annak kötelező minimum tartalmi elemeit meghatározni (pl. tejfelvásárlás esetében átvételi ár, beszállítás feltételei, stb.). Kimondottan a borászati szakmaközi szervezetekre vonatkozóan is várhatók változtatások: Feltehetően annak a nagykereskedőnek is be kell fizetnie majd a hozzájárulást, aki tevékenységét bár nem a szakmaközi szervezet által lefedett földrajzi területen fejti ki, de az adott földrajzi területen előállított termékkel kereskedik (pl. pezsgő nagykereskedő Bretagne-ban). Egy-egy szakmaközi szervezet egyidejűleg képviselheti majd oltalom alatt álló eredet megjelöléssel, illetve oltalom alatt álló földrajzi megjelöléssel bíró borok szereplőit is. Lehetővé teszi azt, hogy piaci előrejelzésről, piaci tendenciákról szóló információkat közölhessenek e szervezetek úgy, hogy ezzel egyidejűleg mégsem legyenek ármeghatározók.

Forrás: Pallaga-Duguey Viktória