Tartalom
Szavazás: Darányi Ignác Terv
Ön szerint alkalmas a Darányi Ignác Terv a magyar élelmiszer-gazdaság fejlődési pályára állításához?
Idén is kevesebb termett az olasz szőlőből
Az Olasz Mezőgazdasági és Agrárpiaci Kutatóintézet (ISMEA) és az Olasz Borászati Egyesület szeptember közepén közzétett becslése szerint az idei, jelenleg is zajló szüret valamivel több mint 45 millió hektoliter bort adhat.
A hónap elején végzett szőlőültetvény-szemle adatai a 2009. évivel csaknem megegyeznek, 1%-os terméskiesését mutatnak. Ez az ötödik olyan év egymás után, melyben az olasz bortermelés jóval az 50 millió hektoliteres küszöb alatt marad.Az észak-olasz tartományokban számottevő termésnövekedés tapasztalható, míg Közép-Olaszországban az eredmények stagnáló és enyhe csökkenést mutatnak. A déli területeken, elsősorban Abruzzo-ban és Puglia-ban, jelentős fellendülést regisztráltak a tavalyi nagymértékű terméscsökkenés után, de még mindig nem érték el az új közös piacszervezés hatálybalépése előtti három év termelési szintjét. A két nagy szigeten, Szardínián és Szicíliában rendkívül nagy veszteséggel számolnak.
Az idei becslések bizonytalanságát növeli, hogy az idén először a „zöld szüret” hatását kompenzáló változóval számolnak. A kisebb termésmennyiséghez a támogatott szőlőültetvény-kivágás is hozzájárult. A tavalyi 11.571 hektáron felül 2010-ben 10.741 hektár kivágására adtak be kérelmet.. Szicíliában a becslések a tavalyi évhez képest mintegy 20%-os gyengülést mutatnak.
A minőség tekintetében általánosságban elmondható, hogy jónak ígérkezik, de mint mindig, sok függ a szüretet megelőző 20-25 nap időjárásától.
Idén a szüreti időpontok a tavalyihoz képest későbbre tolódnak a hosszú, hideg tél és a jelentős esőzések miatt.
2010. évi termelési tendenciák előrejelzése
| Tartomány | Előrelátható termelés változás (%-ban) |
| Piemonte | + 6 |
| Valle d’Aosta | +10 |
| Lombardia | +5 |
| Veneto | +3 |
| Trentino Alto Adige | +5 |
| Friuli Venezia Giulia | +5 |
| Liguria | -3 |
| Toscana | -3 |
| Marche | +5 |
| Umbria | -2 |
| Lazio | 0 |
| Abruzzo | +10 |
| Molise | +10 |
| Campania | +5 |
| Puglia | +10 |
| Basilicata | -3 |
| Calabria | +20 |
| Sicilia | -22 |
| Sardegna | -16 |
Forrás: Dr. Hamar Balázs
Értékelje ezt a cikket



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá