A Párizstól északra lévő megyék – Aisne, Oise, Somme, Nord és Pas-de-Calais – agrárkamarái az idén kilencedik alkalommal rendezik meg június 11-13. között Arras városa mellett a „Terres en fête” („ünneplő földek”) névre keresztelt mezőgazdasági kiállítást és vásárt.
2010. február 26.
Az idén a tavalyinál kevesebb búza terem a világon, de így is a harmadik legnagyobb termést takaríthatják be - vélte a Nemzetközi Gabonatanács (IGC) ma ismertetett legújabb, feljavított előrejelzésében....
2010. február 26.
CNIV: 19 oltalom alatt álló eredet megjelöléssel bíró borok szakmaközi szervezeteit tömörítő nemzeti szintű szervezet, amely 2 nagy feladatot lát el:...
2010. február 25.
Moszkva, 2010. február 25....
2010. február 25.
Az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) 2010. február 18-19-én tartotta szokásos éves outlook konferenciáját. A konferencia fő üzenetei az alábbiakban foglalhatók össze[1]....
2010. február 24.
A vízpolitika., a spanyol EU elnökség öt kiemelt környezetvédelmi prioritásának egyike. Spanyolország prioritásként kezeli a vízi erőforrások kezelésére vonatkozó közös stratégia kidolgozását, melynek kiemelt figyelmet kell szentelnie a vízhiányos- és aszályhelyzetek kezelésére. ...
2010. február 24.
2009. február 18-21. között Moszkvában lezajlott a hetedik „Vadászat, Horgászat, Pihenés - 2010 Tavasza” és a negyedik „Oroszország vadászati Világa” elnevezésű kiállítás....
2010. február 24.
A franciaországi költségvetési kutatási intézmények sorában a CEMAGREF az, ahol a környezetvédelemmel, vízbázissal és hulladékgazdálkodással kapcsolatos kutatások legnagyobb arányban találhatók. ...
2010. február 22.
2009. december elsején az Orosz Kormány egy olyan rendeletet hagyott jóvá, mely szerint 2010. február 15-től eltörli a korábban kötelezővé tett minőségi tanúsítvány biztosítását bizonyos termékkörök eladása esetén....
2010. február 22.
Többek között a környezetvédelem és környezet-gazdálkodás, az édesvízi ökoszisztémák területén ...
2010. február 22.
Mihail Dumitru román mezőgazdasági miniszter és Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy 2010. március 1-től kezdetét veszi a "traktor roncsprogramnak" elnevezett intézkedéssorozat, amelynek célja a romániai mezőgazdasági géppark megújítása....
2010. február 22.
Az idén várhatóan 5 százalékkal kisebb lesz a világ búzatermése a tavalyinál- tette közzé elemzésében az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO)....
2010. február 19.
Fejlesztené a regionális együttműködést a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya), amelybe az eddiginél jobban bevonnák a Romániában élő fiatal gazdálkodókat- hangoztatta Mikula Lajos, az Agrya elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón....
2010. február 18.
A szakemberek szerint nyugati szomszédaink az utolsó pillanatig ki fogják használni Magyarország földvásárlási moratórium-hiányát....
2010. február 16.
2010. február 8-12. között lezajlott az egyik legnagyobb és legrangosabb moszkvai élelmiszeripari kiállítás, a PRODEXPO 2010....
2010. február 16.
Szolnok és a japán Judza évtizedes testvérvárosi kapcsolatának gyümölcseként egy héten át két japán mezőgazdász - első ízben két nő - tanulmányozza Magyarországon a paprikatermesztés, illetve -feldolgozás mesterfogásait....
2010. február 16.
Az Egyesült Államokban a biotechnológiával tartott teheneknek évente legalább 120 napot kell legelniük- közölte új szabályozásában a washingtoni agrárminisztérium....
2010. február 12.
A Kínai Népköztársaság kormánya rendeletet hozott, hogy február 13-tól antidömping vámot vezet be az Egyesült Államokból érkező baromfihúsra. A Kereskedelmi Minisztérium a döntést azzal indokolta, hogy amerikai vállalatok tisztességtelenül alacsony áron exportálják árujukat Kínába. ...
2010. február 11.
2010. február 2-5. között immáron tizenötödször rendezték meg Moszkvában a jubileumi „Gabona, Takarmánykeverék és Állategészségügy" elnevezésű nemzetközi szakmai kiállítást a VVC (Összoroszországi Kiállító Központ) területén. ...
2010. február 11.
A kétévente rendezett Fieragricola mezőgazdasági szakkiállítás február 7-én zárta Veronában kapuit, mely idén 35 országból 130 ezer látogatót fogadott, ami 7%-os növekedést jelent a 2008-ashoz képest....
2010. február 10.
2010. január 1-jével indult spanyol EU-elnökség kiemelt feladatának tekinti a KAP 2013 utáni jövőjével kapcsolatos viták irányítását. A téma kapcsán 2010. február 4-5. között „A termelők szerepének megerősítése az európai társadalom szükségleteinek jobb kiszolgálása céljából” címmel megrendezett sevillai konferenciát a CEJA (Európai Fiatal Gazdák Szövetsége) és az ASAJA Sevillai szervezete közösen szervezte....
2010. február 10.
Romániában pótadó kivetésével büntetnék azokat a gazdákat, akik parlagon hagyják szántóföldjeiket. ...
2010. február 05.
A harmadával, akár 20 centre is csökkenhet a nyerscukor ára a jelenlegiről a Morgan Stanley nyersanyagpiaci elemző részlegének a vezetője szerint....
2010. február 05.
Washington, 2010. február 5....
2010. február 05.
Az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) 2010. február 2-án iránymutatást adott ki az importszállítmányok határon történő ellenőrzése során a húsfélék címkézése esetén alkalmazandó szempontokról. A dokumentum többek között az alábbi előírásokat tartalmazza....
2010. február 04.
Magyarország hagyományosan legjelentősebb agrárkereskedelmi partnere Németország, ide irányul a zöldség és gyümölcs kivitel 20 százaléka, ezért fontos a magyar jelenlét a világ legnagyobb zöldség-gyümölcs szakvásárán, a Fruit Logisticán Berlinben- mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) ügyvezető igazgatója az MTI-nek a német fővárosban csütörtökön....
2010. február 04.
Obama elnök 2010. február 1-jén benyújtotta a Kongresszushoz a 2011-es költségvetésre vonatkozó javaslatát....
2010. február 03.
Az orosz kereskedelmi törtvényt tavaly december 18-án jóváhagyta az Orosz Duma, december 25-én pedig a Föderációs Tanács, majd ezt követően Dmitrij Medvegyev orosz elnök december 29-én alá is írta dokumentumot. A törvény 2010. február elsejétől lépett életbe....
2010. február 03.
Romániában idén mintegy 7 millió tonna búzát takaríthatnak be, ami 35 százalékkal több a tavalyinál- nyilatkozta a román mezőgazdasági minisztérium egyik illetékese kedden a Reuters hírügynökségnek....
2010. február 01.
A 2008-ban Szegeden megtartott magyar-román kormányülésen elhatározottaknak megfelelően 2010. január 26 - 28. között Aradon állattenyésztési (juh) témakörben román magyar vegyes bizottsági ülést tartottak....
2010. február 01.
Az Orosz Statisztikai Hivatal, a Roszsztat közzétette a 2009 évi agrárvonatkozású termelési adatokat. Ezek szerint tavaly 1,2%-al nőtt a mezőgazdasági termelés volumene (a gazdasági ágazatok közül egyedül!) és 2551,7 milliárd rubelt tett ki. (1 rubel jelenleg kb. 6,4 Ft.)...
2010. január 30.
2009. június 12-én a spanyol Kormány jóváhagyta a 2009. évi Mezőgazdasági Összeírásról (MÖ) szóló királyi rendeletet. A 2009. évi MÖ kapcsán újításként jelent meg a mezőgazdasági tevékenység egyre növekvő diverzifikációjával kapcsolatos új variánsok bevezetése, azok környezetre és minőségre gyakorolt hatása....
2010. január 30.
A román kormány 2009. év végi megalakulása után a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban két államtitkár került kinevezésre....
2010. január 30.
Tekintettel arra, hogy a múlt héten lezajlott orosz-amerikai csirkeszállításokkal kapcsolatos tárgyalások nem szolgáltak érdemi eredménnyel, az amerikai fél egyre fenyegetőbb hangon próbálja meg kicsikarni az amerikai szállítások további engedélyezését Oroszországba. ...
2010. január 28.
Luca Zaia olasz mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdészeti miniszter január 27-én, a McDonald’s étteremlánc Piazza di Spagna-n, Rómában található, első olaszországi, történelmi helységében felavatta az új, McItaly névvel fémjelzett menüt, mely 100%-ban olasz termékekből (olasz hús, olíva olaj, Asiago OEM sajt, Valtellina-i bresaola OFJ marhafelvágott, Val Venosta-i szalonna, hajdina, Tropea-i hagyma és római articsóka) készült szendvicseket és salátákat tartalmaz. A kezdeményezés a minisztérium ingyenes támogatását élvezi....
2010. január 28.
Az olasz élelmiszeriparosok szövetsége, a Federalimentare január 26-án sajtótájékoztató keretében ismertette a 2009. évi termelési és export trendeket....
2010. január 28.
2010. január 19-én Vlagyimir Putyin miniszterelnök vezetésével tanácskozás zajlott le az orosz adminisztratív reform megvalósítása érdekében. ...
2010. január 28.
Az amerikai Food Processing (FP) magazin szakmai szövetségek és piackutató cégek adatai és elemzései alapján közölt egy átfogó helyzetjelentést az Egyesült Államok élelmiszeriparáról és annak jövőbeni kilátásairól. ...
2010. január 28.
A január közepe óta tiltakozó görög gazdák szerdán ismét eltorlaszolták a legfontosabb Bulgáriával közös - Promahon-Kulata - határátkelőt. Ezzel arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a bolgár fél nem egészen vétlen a görög mezőgazdaság problémáiban....
2010. január 22.
2010. január elsejétől Oroszországban életbe lépett az a tilalom, mely szerint tilos az országba klórral kezelt baromfiterméket importálni. Ezt már másfél évvel ezelőtt kihirdette az orosz Fogyasztóvédelmi Felügyelet (Roszpotrebnadzor), tehát senki számára nem volt meglepetés....
2010. január 22.
Az idén a tavalyinál kevesebb búza terem a világon, de így is a harmadik legnagyobb termést takaríthatják be - vélte a Nemzetközi Gabonatanács (IGC) csütörtökön ismertetett legújabb előrejelzésében....
2010. január 20.
A tervezettnél lassabban, de biztosan formálódik a tavaly májusban hat intézmény (az INRA, a CIRAD valamint négy agrár-fölsőoktatási kar (Montpellier SupAgro, l’École Nationale Vétérinaire de Toulouse, AgroCampus Ouest és AgroParisTech) által megalakított agrár-felsőoktatási és agrárkutatási konzorcium....
2010. január 20.
Az idei évtől Romániában nem jár állami támogatás a mezőgazdaságban felhasznált üzemanyagért, a gabonák tárolásáért, az öntözőrendszerek üzemeltetéséért, az állattenyésztők pedig nem kapnak többé juttatást az államtól a tej, a tojás, a baromfi- és sertéshús minősége után – írta kedden az Új Magyar Szó. ...
2010. január 19.
Luca Zaia, olasz mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdészeti miniszter 2010. január 16-án tért haza 5 napos kínai útjáról. Kínai kollégájával, Han Changfu mezőgazdasági miniszterrel a mezőgazdaság és az élelmiszeripar több területét érintő, együttműködési megállapodást írtak alá....
2010. január 18.
2009-ben Románia bortermelése 10 %-al haladta a 2008-as szintet. Az Állami Borminősítő Intézet adatai alapján 2009-ben 6.000.000 hl bort termeltek összesen az országban, amelynek 70-75 %-a fehér bor, 25 %-a vörös bor volt. ...
2010. január 18.
Pálinka helyett lekvárfőzésre térhetnek át a gyümölcstermesztéssel foglalkozó horvátországi magyar gazdák, mert január elejétől jövedéki adó terheli a pálinkafőzést a déli szomszédban. ...
2010. január 18.
A legnagyobb amerikai farmerszervezet, az American Farm Bureau Federation (AFBF) 2010. január 9. és 14. között Seattle-ben tartotta éves kongresszusát. ...
2010. január 15.
Megállapodást kötöttek egymással a tejfeldolgozóipar (Assolatte) és a termelők érdekvédelmi képviseletei (Coldiretti, Confagricoltura, CIA), hogy közvetlenül a termelőtől történő felvásárlás esetén, a tej termelői minimum ára Lombardiában 0,33156 euro/liter ez év június 30-ig. ...
2010. január 15.
Luca Zaia, olasz mezőgazdasági miniszter ismertette a 2010-2012-es három éves időszak agrár költségvetését. ...
2010. január 15.
Olaszországban nagy visszhangot váltott ki, hogy a dél-olasz Calabria tartománybeli Rosarnoban ellentétek robbantak ki a citrusfélék szedésére foglalkoztatott afrikai bevándorlók és a helyi lakosság közt. ...