Tartalom
Szavazás: Darányi Ignác Terv
Ön szerint alkalmas a Darányi Ignác Terv a magyar élelmiszer-gazdaság fejlődési pályára állításához?
Agrárvilág
Orosz-amerikai baromfiszállítási vita
2010. január elsejétől Oroszországban életbe lépett az a tilalom, mely szerint tilos az országba klórral kezelt baromfiterméket importálni. Ezt már másfél évvel ezelőtt kihirdette az orosz Fogyasztóvédelmi Felügyelet (Roszpotrebnadzor), tehát senki számára nem volt meglepetés.
Az idén kevesebb búza terem a világon tavalyhoz képest
Az idén a tavalyinál kevesebb búza terem a világon, de így is a harmadik legnagyobb termést takaríthatják be - vélte a Nemzetközi Gabonatanács (IGC) csütörtökön ismertetett legújabb előrejelzésében....Formálódó agrárkutatási és agrár-felsőoktatási szövetség
A tervezettnél lassabban, de biztosan formálódik a tavaly májusban hat intézmény (az INRA, a CIRAD valamint négy agrár-fölsőoktatási kar (Montpellier SupAgro, l’École Nationale Vétérinaire de Toulouse, AgroCampus Ouest és AgroParisTech) által megalakított agrár-felsőoktatási és agrárkutatási konzorcium....Megszűnő agrártámogatások Romániában
Az idei évtől Romániában nem jár állami támogatás a mezőgazdaságban felhasznált üzemanyagért, a gabonák tárolásáért, az öntözőrendszerek üzemeltetéséért, az állattenyésztők pedig nem kapnak többé juttatást az államtól a tej, a tojás, a baromfi- és sertéshús minősége után – írta kedden az Új Magyar Szó. ...Olasz-kínai mezőgazdasági és élelmiszeripari megállapodás
Luca Zaia, olasz mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdészeti miniszter 2010. január 16-án tért haza 5 napos kínai útjáról. Kínai kollégájával, Han Changfu mezőgazdasági miniszterrel a mezőgazdaság és az élelmiszeripar több területét érintő, együttműködési megállapodást írtak alá....2009-es borpiaci adatok Romániából
2009-ben Románia bortermelése 10 %-al haladta a 2008-as szintet. Az Állami Borminősítő Intézet adatai alapján 2009-ben 6.000.000 hl bort termeltek összesen az országban, amelynek 70-75 %-a fehér bor, 25 %-a vörös bor volt. ...Pálinka helyett lekvárt főznek
Pálinka helyett lekvárfőzésre térhetnek át a gyümölcstermesztéssel foglalkozó horvátországi magyar gazdák, mert január elejétől jövedéki adó terheli a pálinkafőzést a déli szomszédban. ...Az American Farm Bureau Federation éves kongresszusa
A legnagyobb amerikai farmerszervezet, az American Farm Bureau Federation (AFBF) 2010. január 9. és 14. között Seattle-ben tartotta éves kongresszusát. ...Megállapodás a tej termelői áráról Lombardiában
Megállapodást kötöttek egymással a tejfeldolgozóipar (Assolatte) és a termelők érdekvédelmi képviseletei (Coldiretti, Confagricoltura, CIA), hogy közvetlenül a termelőtől történő felvásárlás esetén, a tej termelői minimum ára Lombardiában 0,33156 euro/liter ez év június 30-ig. ...A 2010- 2012-es olasz agrárköltségvetés
Luca Zaia, olasz mezőgazdasági miniszter ismertette a 2010-2012-es három éves időszak agrár költségvetését. ...Bevándorlók a mezőgazdaságban
Olaszországban nagy visszhangot váltott ki, hogy a dél-olasz Calabria tartománybeli Rosarnoban ellentétek robbantak ki a citrusfélék szedésére foglalkoztatott afrikai bevándorlók és a helyi lakosság közt. ...Új amerikai termelési előrejelzések – rekord kukoricatermés
A Szövetségi Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) januári kereslet-kínálati előrejelzése felfelé korrigálta a korábbi várakozásait, és rekord kukoricatermést ígér a 2009/10-es gazdasági évre....Magyarország a fő vendég az idei Grüne Wochén Berlinben
Magyarország a fő vendég, hivatalosan a partnerország a világ legjelentősebb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásárán, amely ma nyílik Berlinben....FAO: 15 hónapos csúcsra szöktek fel az élelmiszerárak
Tovább emelkedett az élelmiszerek ára decemberben: az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO globális árindexe 15 havi csúcsra szökött fel a tavalyi év utolsó hónapjában. A növekedést elsősorban a cukor, az olajos magvak és a tejtermékek drágulásával magyarázták a nemzetközi szervezetnél....Magyar termékbemutató a berlini Metro áruházakban
Hat berlini Metro áruházban rendeznek magyar termékbemutatót január 14-24. között az a Grüne Woche nemzetközi élelmiszeripari szakkiállítás nyitvatartási ideje alatt. ...Az amerikai kormány tárgyalni akar az oroszországi baromfiexport tilalmáról
Az amerikai kormány tárgyalni akar az orosz kormánnyal az után, hogy Oroszország január elsejétől megtiltotta a klórtartalmú szerekkel tisztított baromfi importját....Kevesebb gabona termett Oroszországban
Oroszországban az előzetes számítások szerint tavaly kevesebb gabona termett, mint 2008-ban. ...Magyar részvétel a Grüne Wochén
Reprezentatív lesz a magyar részvétel a világ egyik legjelentősebb nemzetközi mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói kiállításaként ismert- a január 15-én nyíló- berlini Zöld Héten, azaz a Grüne Wochén (IGW)- közölte Szebeni Márton, az Agrármarketing Centrum (AMC) általános igazgató-helyettese kedden az MTI-vel....Magyar bor hódít az USA-ban
Az amerikaiak számára szinte kimondhatatlan nevű, de kiváló magyar borokról írt a vezetői amerikai üzleti napilap, a The Wall Street Journal....A 2010-es román agrárköltségvetésről
A 2010-es román költségvetés agrárfejezetének főösszege 9 milliárd lei, amely 3 milliárd lei-el több, mint a 2009. évi keret....Kitűnőek a német-magyar agrárkapcsolatok
A német-magyar agrárkapcsolatok kitűnőek, ezeket hagyományosan a kölcsönös bizalom és tisztelet jellemzi - mondta Ingrid M. Bernard, a budapesti német nagykövetség táplálkozási, mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi attaséja az MTI-nek annak kapcsán, hogy a jövő hét közepén nyílik meg Berlinben a Grüne Woche (IGW) mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásár....Új közvetlen támogatás az amerikai tejágazat részére
A Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) a 2009-es év végével nyilvánosságra hozta a 2010-es költségvetési törvény által létrehozott 290 millió dolláros Dairy Economic Loss Assistance Payment Program (DELAP) részleteit. ...Megkezdődött a spanyol EU elnökség
2010. január 1. és június 30. között Spanyolország - 1989, 1995 és 2002 után immáron negyedik alkalommal - látja el az Európai Unió Tanácsa soros elnökségét, szoros együttműködésben az elnökségi trió másik két tagjával, Belgiummal és Magyarországgal....Tokaji Aszú a Wine Spectator Top 100-as listáján
A több mint 2 milliós olvasótáborral rendelkező Wine Spectator magazin decemberi kiadásában nyilvánosságra hozta a 2009-es év legjobb borait tartalmazó 100-as listáját, melynek 44. helyén – egyetlen magyar borként – a Royal Tokaji 2005-ös 5 puttonyos (red label) aszúja is helyet kapott....Luca Zaia mezőgazdasági miniszter évértékelése
Luca Zaia, olasz mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdészeti miniszter december 22-én, évvégi sajtótájékoztató keretében értékelte az elmúlt év eredményeit....Oroszország csökkenti az amerikai szárnyas- és sertésimport kvótákat
Csökkentette a jövő évi amerikai szárnyas- és sertésimportra vonatkozó mennyiségi kvótákat Oroszország: a bejelentés szerint az idei évhez képest kevesebb szárnyas- és sertéshúst importálhatnak az orosz cégek alacsony vámtételek mellett...."Karácsonykor is fogyasszunk hazai termékeket!"
Luca Zaia, olasz mezőgazdasági-, élelmiszeripari és erdészetpolitikai miniszter erőssége az olasz mezőgazdasági termékek promóciójában van. Minden alkalmat megragad, hogy a lakosságot arra buzdítsa, fogyasszanak olasz mezőgazdasági termékeket....A francia "nemzeti kölcsön" kutatás-fejlesztésre fordítandó fejezete
Franciaországban Nicolas Sarkozy köztársasági elnök kezdeményezésére egy úgynevezett „nemzeti kölcsön” formájában a jövő évben összesen 35 milliárd eurót fordítanak gazdaságfejlesztésre. ...Emelkednek a globális élelmiszerárak
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO szerint a globális élelmiszerárak - átmeneti csökkenés után - ismét növekedni kezdtek, és novemberben 14 havi csúcsot értek el....Moszkvai nemzetközi borbemutató
Moszkvában 2009. november 26-28-án Russian Wine Fair néven nemzetközi borkiállításra került sor, amelyen - Magyarországon kívül - képviseltette magát Algéria, Argentína, Ausztrália, Azerbajdzsán, Bulgária, Ciprus, Chile, Franciaország, Macedónia, Németország, Olaszország, és Szlovénia és részt vettek az oroszországi bortermelő régiók is. Összességében 14 ország 70 borászata állított ki mintegy 570 fajta bort....A jövő évi agrártámogatás növelését követelik a cseh gazdák
Több ezer mezőgazdasági termelő tüntetett szerdán Prágában követelve a jövő évi agrártámogatás megemelését legalább másfél milliárd koronával. Az akciót a cseh agrárkamara szervezte....Nemzetközi sikert értek el magyar pezsgők
Az Effervescents du Monde pezsgőversenyen három magyar termék szerzett ezüst érmet....Oroszországban 93 millió tonna gabonát takarítottak be
Oroszországban a hivatalosan vártnál többet, 93 millió tonna gabonát takarítottak be az idén. Ebből 58 millió tonna volt a búza - közölte az orosz mezőgazdasági miniszter csütörtökön....Jövőre kisebb búza- és kukoricatermés a világon
Jövőre kisebb búza- és kukoricatermés várható a világon az ideivel szemben, a Nemzetközi Gabonatanács (IGC) csütörtökön ismertetett legújabb előrejelzése szerint....Spanyol gazdák munkabeszüntető sztrájkja és madridi demonstrációja
„Tönkremegy a vidék, mozgósítsd Magad!” jelszóval a legnagyobb országos mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetek - ASAJA, COAG és UPA - 2009. november 21-én nagyszabású madridi demonstrációt tartanak....Vidékfejlesztési látogatás
Az ausztriai Güssingben járt tanulmányúton tizenegy agrár- és vidékfejlesztési szakterület harmincöt képviselője. Ennek során betekintést nyertek az ottani önkormányzati igazgatás, az agrárkamara és egy jól gazdálkodókat tömörítő szövetkezet, a kisvállalkozások működésébe, a vidékfejlesztés keretében a munkahelyteremtés, az energiagazdálkodás és a falusi turizmus eredményeibe, valamint meglátogattak egy bioenergetikai központot is....Főállatorvosi találkozó
2009. november 12-én az Orosz Növény- és Állategészségügyi Szolgálat (Rosszelhoznadzor) vezetője, Szergej Alekszejevics Dankvert, meghívta az EU Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságának munkatársait és a 27 tagállam főállatorvosait....Megnyílt az élelmezési csúcs
Az éhezésnek üzen hadat az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) háromnapos csúcstalálkozója, amely hétfőn kezdődött Rómában. ...Gabonatermés adatok alakulása Romániában
2009 nem volt a legjobb éve a román mezőgazdaságnak. Amíg 2008-ban a román agrárium 21,4 %-al járult hozzá a nemzeti össztermékhez, addig 2009-ben mindössze 7,8 %-ot tudott hozni. ...Moszkvai miniszteri tárgyalás
2009. november 9-10-én, Jelena Boriszovna Szkrinnyik, az OF mezőgazdasági minisztere meghívására hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodott a Gráf József FVM miniszter által vezetett minisztériumi delegáció....FAO: elszabadulhatnak az élelmiszerárak
Rövid távon magas maradhat az élelmiszerek ára, mert igen kényes az egyensúly a kereslet és a kínálat között - állítják nemzetközi szakértők. ...Együtt fejlesztenénk az oroszokkal a falusi turizmust
A falusi turizmusban rejlő fejlesztési lehetőségekről, továbbá vágósertések kiviteléről, valamint a közös vetőmag-előállítás lehetőségéről is tárgyalt kedden Moszkvában Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter....Fruit Attraction Madridban
2009. november 4-6. között első alkalommal a madridi IFEMA vásárközpontban került megrendezésre a Fruit Attraction elnevezésű nemzetközi zöldség-gyümölcs kiállítás. Az eseményt Elena Espinosa spanyol környezet-, vidék- és tengerügyi miniszter nyitotta meg....A román hús- és húskészítmények uniós export tilalmának feloldása
Románia 2007-es Európai Uniós csatlakozásakor a hús- és a húskészítmények exportjának tilalma alá esett , mivel a román állategészségügy két éves átmeneti időszakot kért a sertéspestis immunizálásával összefüggő problémák megoldására. ...Újabb uniós átmeneti időszak engedélyezése a román tejtermelők részére
Az európai uniós csatlakozáskor, 2007. január 1-én Románia két éves átmeneti mentességet kért és kapott a tej minőségi paramétereinek a javítására. ...A román agráriumban dolgozók követelései
A román mezőgazdaságban dolgozók az elmúlt időszakban nagyszabású tüntetéssorozatba kezdtek. A tüntetések a Mezőgazdasági Minisztérium előtt voltak, de átvonultak az elnöki palota elé is....- Gondolatok a "földmoratórium" kihasználása és a nyugdíj-előtakarékosság összekapcsolása ügyében
- Indul a Darányi Ignác Terv - A vidék élni akar, Magyarország megújul!
- A GVH elutasította a gabonatermelők panaszát
- A magyar föld védelmének alkotmányos garanciáit meg kell teremteni
- Cseh és szlovák "importtilalom" a hagyományos tojásokra - Magyar szállítmányokat is visszafordítottak
Nem kell azokat kivágni.Nincs értelme ,csak azért,hogy ne legyen ot?
Teljesen jogos a cseh és szlovák piacok önvédelme! Nyilván ők betartották a 12 éve meghozott előírást és most nem kell nekik az illegálisan termelt, olcsó ...
Biztos jó a Darányi terv, de amíg a több száz ezer " nadrágszíjparcellás" termőföld tulajdonos ügyében nem lépnek, csak félmegoldás.
Egy 4 hektáros földnek 430 tulajdonosa ...
Végre emelkedik , mint az euro. :(
Szép kártya elfogadóhelyek listája, igénylés menete,egyéb információk



