30 új biogázüzem jöhet a közeljövőben
Két éven belül közel 30 új biogázüzem létesülhet Magyarországon a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által a nagy állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat eredményeképpen.
„Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) forrásaiból 2008-ban megítélt támogatás felhasználásával az első biogázüzemek lassan elkészülnek, ezek együttes villamosenergia-termelő kapacitása mintegy 15 megawatt” – közölte lapunkkal Kovács Kornél. A Magyar Biogáz Egyesület (MBE) elnöke szerint a program nehezen és lassan indult, több okból is: az állattartó telepek többsége a projektek előkészítését csak a pozitív támogatási határozat kézhezvétele után kezdte el, s közben többször változtak a közbeszerzés szabályai is. Ráadásul a pénzügyi válság nagyon megnehezítette a finanszírozást, a forint/euró árfolyam kedvezőtlen változásának következményeit pedig teljes egészében a beruházónak kellett viselnie (minthogy a támogatás összegét forintban rögzítették). Azonban az FVM a hazai biogázipar számára így is óriási jelentőségű döntést hozott, amikor az állattartó telepek korszerű trágyakezelési programjába bevette a biogáztermelést. Ezzel ugyanis lehetővé tette, hogy vissza nem térítendő beruházási támogatással biogázüzemek tucatjai jöjjenek létre. Így a környezetvédelmi eredmények mellett az állattartás is versenyképesebbé válhat. A tárca a válság miatti finanszírozási nehézségeket is igyekezett enyhíteni, amikor támogatási előleget adott a projektek beindításához.
A legeredményesebb pályázók egyike a Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt., amely Kapuvár és Nagyszentjános melletti állattartó telepének korszerűsítésére, illetve egy 500 kilowatt teljesítményű biogáz-hasznosító üzem építésére is nyert pénzt az EMVA-pályázaton. Szajkó Lóránt, a cég vezérigazgatója elmondta: a kapuvári üzem építése gyakorlatilag befejeződött, jelenleg a fermentorok feltöltése folyik. Néhány hónapon belül már a biogáz-hasznosítás és a villamosenergia-termelés is megkezdődhet. Ezzel párhuzamosan nemrég a cég nagyszentjánosi telepén is megkezdődött a beruházás, amely a tervek szerint 2010-ben fejeződhet be. A társaságnak a két projekt együtt 2,5 milliárd forintjába kerül. Ezen belül az egyes elemekre 30–75 százalékos támogatást nyert el. A pénzből megoldotta a trágyakezelést, és új istállókat is épített.
Nem ilyen pozitív a kép a Környezet és energia operatív program (KEOP) igénybevétele területén, de az idén várhatóan több pályázat érkezik, mint az előző esztendőkben összesen.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá