Támogatásból is épülhet biogáz telep
A mezőgazdasági termelők biogáz telep kialakítására is igényelhetnek támogatást, amelynek nagysága az állategység számához kötött - tartalmazza a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rendelete, amely a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.
Ahhoz, hogy egy mezőgazdasági termelő biogáz előállításához támogatást kapjon, legalább kétszáz állategységgel kell rendelkeznie. Az állatok szarvasmarhák, sertések, illetve baromfik lehetnek. A biogáztermelés a trágya kezelésének speciális módja.
Ha a megtermelt biogázt, vagy az abból előállított villamos- illetve hőenergia több mint felét értékesíti a termelő, akkor külön kormányrendelet szabályozza a támogatást. Ha az energiának kevesebb mint felét adja el, akkor a támogatás negyven százalék. Módosítja a támogatás arányát, ha fiatal a termelő, mert akkor a támogatás ötven százalék, míg ha a termelés Natura 2000 területen folyik, akkor már hatvan százalék.
A rendelet melléklete a biogáz tekintetében is meghatározza az egy állategységre jutó maximális támogatást. Például a fermentáló tartály alkalmazásánál állategységenként száztízezer forint, míg a gázmotoros generátor telepítésénél kilencvenötezer forint, de a teljes kiépítéshez mintegy négyszázharmincezer forint támogatás társul.
A támogatási igényeket november 16. és december 15. között lehet beadni, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján megtalálható űrlapon.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá