Nincs kereslet az energiafűre
Néhány éve még nagy reményeket fűztek a szarvasi kutatók által nemesített energiafűhöz, az élet azonban - legalábbis egyelőre - nem igazolja a várakozásokat.
A kilencvenes évek elején Európában elsőként Szarvason, a Mezőgazdasági Kutató-Fejlesztő Kht.-nél kezdték meg az ipari hasznosítású fűfajok nemesítését. A kutatások eredményeként született meg a Szarvasi-1 energiafű, melyről úgy gondolták, hogy komoly távlatokat nyithat az energetikai és papíriparban.
A kht. 2007-ben egy budapesti magáncég tulajdonába került. Abban az időben jó néhány cég - több száz termelő bevonásával - igen nagy területen termelte az egész országban. Mára a termőterület összezsugorodott, a kft. megvált a kutatóktól is. Nincs felvevőpiac, a termelők nem tudják értékesíteni a megtermelt füvet sem, mert senki sem akar pelletet gyártani.
A társaság amíg nincs felvevőpiac, addig a fajtafenntartásra koncentrál, azaz gondoskodik arról, hogy a korábbi kutatási eredménynek ne vesszenek kárba. A kft. ötszáz hektáros termőterületéből száz hektáron állít elő energiafű-vetőmagot, és várnak a jobb időkre, vagyis a támogatási rendszer, ezen belül a magánkutatás segítésének újragondolására - olvasható a Békés Megyei Hírlapban.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá