Bioerőmű épül Balassagyarmaton
Bioerőművet épít a Synaterg Kft. Balassagyarmaton, az üzem jövő tavasszal kezdi meg működését, és mintegy 30 embernek ad munkalehetőséget - mondta Szombat István, a beruházó cég menedzsere.
A beruházás első szakasza nyár végén kezdődik három hektáron, a 4 megawattos bioerőmű megvalósítása 4 milliárd forintba kerül, a cég ehhez pályázati forrásokat is szeretne bevonni - tette hozzá.
Az erőművet faaprítékkal fűtik majd, ennek zárt technológiájú kezeléséből bioolajat vagy biogázt előállítanak elő, a megtermelt áram pedig egy 3-4 ezer lakosú település vagy egy kisebb ipartelep villamosenergia igényét képes kielégíteni. A budapesti székhelyű Synaterg Energetikai és Környezetvédelmi Kft. négy hektáros területet vásárolt meg 25 millió forintért a Nógrád megyei város önkormányzatától, a területen két ütemben valósul meg a fejlesztés.
Az úgynevezett pirolízises bioerőmű olyan zöld technológia, amely a hulladékként keletkező bioanyagokat tudja hasznosítani.
A Synaterg Kft. a második ütemben a fennmaradó egy hektáros területen akarja indítani néhány éven belül a technológia egy modernebb változatát is, amely minden szénalapú anyag maradékmentes hasznosítását lehetővé teszi.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá