AgrárHírek: Visszavonták a szélerÅ‘művek létesítésére kiírt pályázatot Visszavonták a szélerÅ‘művek létesítésére kiírt pályázatot ================================================================================ MTI on 2010. július 19. A pályázat követelményeit tartalmazó miniszteri rendeletet tavaly június 30-án adták ki. A rendelet alapján a MEH a múlt év augusztusának végén tette közzé a hirdetményt a szélerÅ‘művi kapacitás-értékesítési jogosultságra vonatkozó pályázati kiírást. A szóban forgó rendeletet és pályázati kiírást a kormány és a nemzeti fejlesztési miniszter megvizsgálta, majd módosította. A módosítás érinti az eredeti jogszabályban megfogalmazott célt és a pályázat bírálati szempontjait, valamint az eredménytelenség megállapításának szempontjait. Ezért a MEH csütörtökön visszavonta a korábban közzétett pályázati kiírást. A hivatal közleménye ugyanakkor leszögezi, hogy a MEH továbbra is kiemelten kezeli a szélenergia belföldi hasznosításának ügyét. A Magyar Szélenergia Társaság arra hívja fel a figyelmet, hogy a most visszavont szélerÅ‘mű tenderben meghirdetett további 410 megawatt kapacitás 2-3 éven belüli kiépítése azt jelentette volna, hogy közel 200 milliárd forint beruházás valósul meg Magyarországon. Az MSZT idézi a Magyar Energia Hivatal által közzétett Az átvételi kötelezettség keretében megvalósult villamosenergiaértékesítés fÅ‘bb mutatói 2009. évben című publikációt, az ez alapján elvégzett kalkuláció azt mutatja, hogy a magyarországi szélerÅ‘művek üzemeltetése 0,09 forint megterhelést jelent az áramfogyasztóknak kilowattóránként - húzzák alá. Hozzáteszik: a szélerÅ‘művek által megtermelt 300 millió kilowattórányi tiszta, környezetbarát energia ezzel szemben közel 210 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátás elkerülésével járt tavaly. Az MSZT közleményében rámutat: a beruházások megvalósulása további 0,23 forint terhet jelentett volna kilowattóránként az áram a végfelhasználói árában, ugyanakkor évi 630 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátás megtakarítását eredményezné. Megjegyzik: az emissziócsökkentés önmagában év több milliárd forint bevételt hoz a nemzetgazdaságnak.