Tartalom
Szavazás: Darányi Ignác Terv
Ön szerint alkalmas a Darányi Ignác Terv a magyar élelmiszer-gazdaság fejlődési pályára állításához?
Bioenergia
Biogáz üzem épül a Tolna megyei Földespusztán
Évi negyvenezer tonna nyersanyagot, főként trágyát feldolgozó biogáz üzemet építenek a Tolna megyei Földespusztán. A közel 1,1 milliárd forintos költséggel létesülő erőmű éves villamosenergia termelése hét gigawattóra lesz - közölte Koncz Gyula a Mil-Power Kft. ügyvezetője
Teljes (bio)gázzal a második félévtől
Több mint egymilliárd forintos beruházással valósult meg a biogázüzem Kaposszekcsőn – köszönhetően az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) támogatásának. A létesítményt március végén Gráf József miniszter jelenlétében avatták fel....Pelletgyártó üzem épül Bakonyjákón
Az Európai Unió támogatásával összesen 260 millió forintos beruházással pelletgyártó üzem épül a Veszprém megyei Bakonyjákón. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) által kiírt pályázatot a Jákófa Kft. nyerte. A cég 50 százalékos, 127 millió forintos támogatást kapott a Környezeti és Energetikai Operatív Program keretén belül - mondta Dióssy László, a KVVM államtitkára....Trágyából energia - biogázüzem épül Kapuvár közelében
Korszerűsítette a szarvasmarha tartást, és a trágyát hasznosító biogázüzemet épített a Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. Kapuvár közelében....Zöldtechnológia a hegyháti városban, Vasváron
A tervek szerint a következő fűtési szezontól biomassza üzemű távfűtőmű üzemel majd a hegyháti kisvárosban. A mintegy 115 millió forintos beruházáshoz pályázati támogatást nyert el a város önkormányzata - írta keddi számában a Vas Népe....Kínai elsőség a megújuló energiák terén
Kína lett a világ legnagyobb befektetője a megújuló energiák tekintetében (szélturbinák és napelemek gyártása, fejlesztése), megelőzve az USA-t és más fejlett ipari országot- hangzik a Pew Research Institute jelentése....Biogázüzem épül Pusztahencsén
Mintegy 1,1 milliárd forintos beruházással 1 megawatt teljesítményű biogázerőmű építését kezdte meg néhány hete Pusztahencsén a Mil-Power Bioenergetikai Kft - írja csütörtöki számában a Világgazdaság. ...Bioalga üzemet létesítenének Magyarországon
Bioalga üzemet hozna létre Magyarországon a Green Capital Zrt., a Győri Szeszgyár és Finomító Zrt. és az INTELCOM Mérnöki Kft. - adott tájékoztatást Őri István a GreenCapital Zrt. vezérigazgatója. A közös projekt kapcsán, a három cég szándéknyilatkozatot írt alá. ...Két bioetanol beruházást minősített kiemeltnek a kormány
A dunaalmási és a kabai bioetenol-biogáz kiserőmű beruházásokat minősítette- a közigazgatási hatósági ügyintézés szempontjából- kiemeltté a kormány, az erről szóló és jövő kedden hatályba lépő rendeletek a csütörtöki Magyar Közlönyben jelentek meg....Fenntartható biomassza szabályozás Németországban
A növényolajjal működő blokkfűtőműveket, erőműveket 2010. június 30-ig regisztráltatni kell a Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezési Hivatalnál (BLE). Ezt a szövetségi környezetvédelmi minisztérium a „Biomassza fenntartható alkalmazásáról”- szóló jogszabálya írja elő....A kaposszekcsői biogázüzem március végén üzembe áll
A Kaposszekcsői Mezőgazdasági Zrt. több mint egymilliárd forintos beruházással épülő biogázüzeme várhatóan március végén, április elején kezdi meg a három hónapos próbaüzemet - közölte a társaság elnöke az MTI-vel....Versenyképes energianövények
Óriási lehetőség rejlik az energianövények termesztésében Magyarországon. Az alig egy évtizede megjelent növényi kultúra a gyengébb és jobb termőterületeken is versenyképes, állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont tanulmánya. ...Átadták a Komlói Fűtőerőmű biomassza blokkját
A 18 megawatt teljesítményű fatüzelésű blokk olcsóbban termel energiát a régi gázüzemű berendezéseknél. A működéséhez szükséges évi 15 ezer tonna fa alapanyagot pedig 20 kilométeres körzetből szerzik be, munkát adva a környező erdészeteknek. ...III. Megújuló Energiafórum
Február 12-én A SYMA csarnokban mintegy 120 résztvevővel került sor a A BIOMASSZA TERMÉKPÁLYA SZÖVETSÉG és KÁRPÁT MEDENCEI INNOVÁCIÓS KÖZPONT szervezésében a III. MEGÚJULÓ ENERGIAFÓRUM megrendezésére....Kiemelt beruházás lett a dunaföldvári bioetanol gyár
Egyszerűsödik és gyorsul a Dunaföldvárra tervezett bioetanol gyár közel 100 millió eurós beruházása, miután a kormány rendeletben kiemelt jelentőségűvé nyilvánította - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből....Károly herceg Abonyba látogat
Beszélgetés dr. Viszlai Bélával, az Abonyi Mezőgazdasági Zrt. elnökével...Felfutóban a magyar bioetanol-program
Magyarországon évente mintegy 2,0-2,5 millió tonna kukoricából lehet majd előállítani bioetanolt, ha az ország ki tud építeni legalább 600 ezer tonna új gyártókapacitást. Ez a mennyiség nem veszélyezteti a magyar belső takarmányellátást, mivel ennyi felesleg mindig rendelkezésre fog állni az országban - jelentette ki Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára. ...Megújuló energia hasznosítását tervezi négy település
Megújuló energiaforrás hasznosítására fogott össze három Fejér és egy Veszprém megyei település, valamint egy civil szervezet; a faaprítékkal fűtendő erőművet Várpalotán tervezik felépíteni - mondta Németh Árpád, Várpalota polgármestere a négy település vezetőinek közös sajtótájékoztatóján kedden Várpalotán. ...Amerikai bioetanol-óriás jön Magyarországra
Egyesült Államokbeli sajtóértesülések szerint bioetanol-gyártó üzemet készül építeni Magyarországon a Fagen amerikai vállalat....A lakosságot nem érdekli a zöldenergia
A lakosság csupán 5 százaléka érdeklődik az alternatív energiaforrások iránt, míg a háztartások közel egyharmadában évek óta nem változott az energia felhasználásával kapcsolatos hozzáállás - derül ki egy a Forsense és az energiainfo által közösen készített felmérésből....Biogáz-támogatás: hamarosan lejár a határidő
Akik biogázüzem kialakítására igényelnének támogatást, azok már csak alig egy hétig tehetik meg ezt; a kérelmeket december 15-ig lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) - tudatta az MTI-vel Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke....Nincs kereslet az energiafűre
Néhány éve még nagy reményeket fűztek a szarvasi kutatók által nemesített energiafűhöz, az élet azonban - legalábbis egyelőre - nem igazolja a várakozásokat....Biomassza fűtőművet adtak át Baján
A Greenergy cégcsoport 375 millió forintos beruházásával épült biomassza erőművet adtak át szerdán Baján....Kelet-Közép-Európának érdeke a megújuló energia elterjedése
Jelentős megújuló energiaforrásokkal rendelkeznek a kelet-közép-európai országok, így a régiónak érdeke, hogy a befektetők hosszú távon is biztosítva lássák beruházásaik megtérülését - közölte az energiapolitikai tanácsadással foglalkozó Constellation Energy Institute az MTI-vel....Akár négyszeresére is növelhető a biomassza-felhasználás
Duplájára, de akár négyszeresére is növelhető 2020-ig a biomasszából Magyarországon előállított energia mennyisége - mondta Simon Tamás, az Energia Központ Nonprofit Kft. szakértője szerdán Budapesten. ...Energiafarm Kaposszekcsőn
Biogáz üzemet építhet egy kaposszekcsői kft., egy dombóvári cég pedig bioetanol üzem létesítésére pályázott. Terveik szerint jövőre már egy energiafarm üzemel a két település közötti ipari parkbant. ...Elkészült az első német tengeri szélerőmű park
Elkészült az első német szélerőmű park az Északi-tengeren: hét hónapig tartó munkálatokat követően felállították az "alpha ventus" kísérleti szélerőmű park tizenkettedik, egyben utolsó turbina egységét. ...Négy méteres, zöld, gazdaságos - Jön a petemi!
Égetéssel és biogáz-előállítással is hasznosítható az az új energianövény, amelyet hamarosan Magyarországon is szabadalmaztatnak. A tervek szerint 2011-től egy szolnoki biomassza-erőműben hasznosítanák a különleges mályvafélét....Támogatásból is épülhet biogáz telep
A mezőgazdasági termelők biogáz telep kialakítására is igényelhetnek támogatást, amelynek nagysága az állategység számához kötött - tartalmazza a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rendelete, amely a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg....30 új biogázüzem jöhet a közeljövőben
Két éven belül közel 30 új biogázüzem létesülhet Magyarországon a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által a nagy állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat eredményeképpen....Brüsszel megháromszorozná a környezetbarát technológiákat segítő uniós támogatást
Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy az Európai Unió mozgósítson további 50 milliárd eurót az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó technológiák kifejlesztésére a következő évtizedben. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg erre a célra fordított összeget évi 3 milliárd euróról több mint 8 milliárd euróra növelnék 2010 és 2020 között, ha a kezdeményezést a többi uniós intézmény elfogadja....Karsai kukoricát égetett
Karsai József az elhíresült 11 évvel ezelőtti búzaégetés után kukoricával tüzelt. Igaz, nem tiltakozásul, hanem az alternatív energiaforrások mellett agitált. ...Szélerőmű: decemberben állnia kell tizenhárom toronynak
Felgyorsult a megújuló energiát termelő szélerőművek építésének az ütemezése. Amint felépülnek a tornyok, azonnal megkezdődik a villamosáram termelése. ...Harminc százalékot is megspórolnak a biomasszával
Kilenc bakonyaljai önkormányzat is csatlakozik az alakulóban lévő Bakonyhő Térségi Fűtőmű Kft-hez, szándékukat aláírásukkal már hitelesítették. A társaság biomasszával fűtené a közintézményeket, a fűtőműhöz, egy pelletáló üzemhez, kazánok vásárlásához és átalakításához pályáznának, s külső tőkesegítséget is kapnak....Kínában épül a világ legnagyobb napenergia erőműve
Kínában 2019-ben kezdheti meg működését a világ legnagyobb napenergia-erőműve, amelyet az amerikai First Solar épít fel. ...Épül a várdai biogáz-erőmű
Megkezdődhetett a több mint két éve, holland befektető által tervezett biogáz-erőmű építése Várdán, amely még idén elkészül - mondta el Varga András, a Somogy megyei Várda polgármestere....Biomasszakazán segíti a komlói távfűtést
Biomassza-tüzelésű, 18 megawatt hasznos teljesítményű forró vizes kazánt telepít a Komlói Fűtőerőmű Zrt. a város közelében lévő, bezárt Zobák-akna területén....Megújuló energia: beruházásdömping
A válság a megújulóenergia-beruházások indítását is megnehezítette. A terület hazai növekedési lehetőségei kérdésesek, bár nemrég több projektről is hír érkezett: Dömsödön biogázüzem létesült, Szakolyban biomassza-tüzelésű erőmű épül, a Rábán új vízerőmű lesz, de telepítenek biomassza-erőművet Hevesben, sőt még a pannonhalmi főapátság számára is. ...Zöld erőmű hallépcsővel
Négyezer család éves energiaigényét fedezi az a zöld vízi erőmű, amelyet csütörtökön adtak át a Rábán a nicki duzzasztómű mellett. Értesüléseink szerint a következő hasonló beruházás Dunakilitiben lesz....Biotrágyaüzem Beszterecen
Harminc éves magyar szabadalom alapján kezdi meg működését a besztereci biotrágya-üzem. A hatszáz négyzetméter alapterületű létesítmény három hazai agrárvállalkozás közös beruházásaként, magántőkéből és némi uniós forrásból épült fel. Jelenleg tizenkét embernek ad munkát. ...Faerőmű Szakolyban
Átadták Magyarország első, zöldmezős fejlesztésű, önálló biomassza villamos energia erőművét Szakolyban. A Dél-nyírségi Bioerőmű ünnepélyes avatásán Gráf József földművelési és vidékfejlesztési miniszter méltatta a példaértékű beruházást, amely egyszerre szolgál térségfejlesztési, energetikai és környezetpolitikai célokat. ...Felfutás előtt a napenergia
Az EU tavaly decemberben elfogadott, a megújuló energiák térnyerését célzó direktívája ismét lökést adhat a napenergia felhasználásának – jósolja a Worldwatch Institute. ...210 labradúgópályányi naperőművet építettek
Felavatták csütörtökön az eddigi legnagyobb németországi naperőművet. A 160 millió eurós beruházás 15 ezer háztartás áramellátását biztosítja.Zöldenergiai projekt Tasspusztán - 8 milliárd forintos terv
Indulhat a gyöngyösi főiskola, az MVM és az Egererdő Zrt. zöldenergetikai projektje Tasspusztán. ...Felére esett a geotermikus energia piac
Az építőipar hanyatlása és a szezonális hatásoknak tudható be, hogy csökkent a forgalom a geotermikus berendezések iránti forgalom, de bíznak a hónap elején megjelent energiatakarékossági pályázatokban a vállalkozások. ...Húsból termelne áramot a Tesco
Lejárt szavatosságú hústermékekből nyerne energiát a Tesco. A brit áruházlánc tervei szerint mintegy ötezer tonna fogyasztásra alkalmatlanná vált húst égetne el, ezzel hatszáz háztartás számára elegendő elektromos áramot termelnek. ...Szeptemberben indulhat a biomassza-erőmű
Megkezdheti működését az első hazai zöldmezős biomassza erőmű, akár 200 embernek is munkát adhat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fejlesztés....Legnagyobb kedvezményt és támogatást a megújuló energiáknak
címmel tartott közös sajtótájékoztatót július 22. én az MSZP frakció amelyen résztvett a Jövő Nemzedék Országgyűlési Biztos Irodája és a Biomassza Termékpálya Szövetség is....Tender szélenergiára
Az idén 410 megawatt összteljesítményű szélenergia kapacitásra lehet pályázni a Magyar Energia Hivatal (MEH) javaslata szerint....Cselekvési program kötelező tartalma
Az Európai Unió ez év június 30 - án kiadta azt a formanyomtatványt, amely kitöltésével a tagállamoknak el kell készíteniük a megújuló energiák felhasználásáról szóló cselekvési tervüket....- Gondolatok a "földmoratórium" kihasználása és a nyugdíj-előtakarékosság összekapcsolása ügyében
- A GVH elutasította a gabonatermelők panaszát
- Cseh és szlovák "importtilalom" a hagyományos tojásokra - Magyar szállítmányokat is visszafordítottak
- Magyar földbe magyar kivit!
- A magyar föld védelmének alkotmányos garanciáit meg kell teremteni
Nem kell azokat kivágni.Nincs értelme ,csak azért,hogy ne legyen ot?
Teljesen jogos a cseh és szlovák piacok önvédelme! Nyilván ők betartották a 12 éve meghozott előírást és most nem kell nekik az illegálisan termelt, olcsó ...
Biztos jó a Darányi terv, de amíg a több száz ezer " nadrágszíjparcellás" termőföld tulajdonos ügyében nem lépnek, csak félmegoldás.
Egy 4 hektáros földnek 430 tulajdonosa ...
Végre emelkedik , mint az euro. :(
Szép kártya elfogadóhelyek listája, igénylés menete,egyéb információk



