Tartalom
Szavazás: Darányi Ignác Terv
Ön szerint alkalmas a Darányi Ignác Terv a magyar élelmiszer-gazdaság fejlődési pályára állításához?
Bioenergia
Megújuló energiafékek
Elavult, talán lobbiérdekeket is szolgáló szabályok alakítják a mai energiapolitikát, nemcsak a megújuló energiával való áramtermelést akadályozva, hanem a helyi, közösségi önellátást is.
Környezetbarát erőművek épülhetnek
A Nógrád megyében épülő villamos erőművet 20 százalékban, míg a Heves megyében épülő erőmű teljes egészében környezetkímélő biomassza energiával működtetnék....Biogázgyártó üzemet avattak Csengersimán
Mintegy 800 millió forintból épült és évi négymillió kilowattóra villamos energia termelésére képes az a bio-gázüzem, amelyet Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára adott át a Csenger-Tej Kft. szarvasmarha-tenyésztő telepén, Csengersimán....Földgáz helyett biomassza
Ma a vidéki kisebb települési önkormányzatok, és intézményeinek legalább két-harmadában a fűtés egyedi gázkazánnal van megoldva. A gázzal való fűtés még támogatottan is drága, várhatóan egyre drágább lesz – és e mellett pedig jelentős széndioxid és egyéb káros anyag kibocsátással jár. Ezért javasolja a Biomassza Termékpálya Szövetség, szeretné elérni, hogy minél több önkormányzat álljon át földgázról a biomassza kazánok használatára. Ezzel nem csak a környezetet kímélnék, de számítások szerint fűtési költségeik legalább negyedét-, harmadát is megtakaríthatnák....Védővám az amerikai biodízel ellen
Július 13-tól öt éven át tonnánként 237 euróig terjedő büntetővámok terhelik az Európai Unióba az Egyesült Államokból behozott biodízelt. ...A megújuló energia a megoldás a válságra?
A globális termelés mindössze két százalékát adó, ám már most is 2,3 millió embernek munkát biztosító megújuló energia-szektor jelentheti a kiutat a foglalkoztatási válságból ENSZ-szakértők szerint....A megújuló energiák felhasználásának növelése nem csak feladat hanem lehetőség is
Napjainkban a válság kezelése a központi téma. Könnyű belátni, hogy a takarékossági intézkedések mellett szükség van olyan intézkedésekre is, amelyek a gazdaság élénkítését - a foglalkoztatás növelését - szolgálják. ...Három éve hosszabbítgatják egy szélerőmű építési engedélyét
Egy-egy szélgép egy falu energiaigényét képes fedezni. Ha Vépen megépülhetne a teljes szélpark, Szombathely energiaszükségletének a fele előállítható lenne megújuló energiából. ...Energetikai apríték termelés a Zalaerdőnél
A Zalaerdő Zrt. 2007 óta foglalkozik intenzíven az aprítéktermelési technológia kiterjesztésével. A Részvénytársaság célja a vágástéri apadék csökkentése, az alacsonyabb értékű faanyag hatékonyabb felhasználása, nyersanyagként való értékesítése. ...Alternatív energiára kiírt pályázat Toszkánában
Toszkána tartomány június folyamán hirdeti meg a megújuló forrásból származó energiatermelést (nap-, szél-, vízenergia, a biomasszából származó energia, közép és magas entalpiájú geotermikus energia), az energiatakarékosságot, a kogenerációt (meleg víz és villamos energia vagy más energiaféle együttes termelése egy létesítményben) és a távfűtést megvalósítandó projektek finanszírozására kiírt, összesen 29,2 millió eurós, vállalkozásoknak, helyi szerveknek és egészségügyi intézményeknek szóló pályázatot....Ösztönzi a kormány a bioenergia termelést Norvégiában
A pénzügyi válság hatásainak enyhítésére gazdaságélénkítő csomagra tett javaslatot a norvég kormány. A javaslat szerint a bioenergia ágazat és az erdészeti szektor a foglalkoztatás élénkítésre és a megújuló energia termeléshez szükséges, faalapú nyersanyag biztosításra fordítható 50 millió NOK (6 millió EUR) összeget kapna....Elkészült a megújuló energia alkalmazásának jogi környezete
Az idén sikerült megteremteni a megfelelő jogi környezetet ahhoz, hogy 2020-ra Magyarország 13 százalékra növelhesse a megújuló energia arányát a teljes energiafelhasználásban - mondta Dióssy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) környezetgazdasági szakállamtitkára egy konferencián csütörtökön Budapesten. ...A megkezdett úton kell továbbmenni
A gazdasági válság hatására változtak ugyan egyes piaci tényezők, az alapvető, a megújuló energiaforrások fokozott felhasználására irányuló piaci trendek azonban változatlanok,az üzleti lehetőségek továbbra is fennállnak....Napfogó lett a Tesco központi épülete és egyik áruháza
Itthon egyelőre egyedülálló méretű, 1030 négyzetméter alapterületű napkollektortelepet építtetett a Tesco-Global Áruházak Zrt., amely - az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesülettel közös fejlesztése eredményeként - hatékony és környezetbarát energiafelhasználást tesz lehetővé, hiszen a berendezésegyüttes által összegyűjtött hő nyáron hűtésre, télen fűtésre fordítható....Széllel szemben lobbiznak Brüsszelben
Betiltatná a szélerőművek további létesítését az EPAW, a Szélenergiát Ellenzők Európai Platformja nevű lobbicsoport: szerintük ugyanis a szélerőművek drágán állítanak elő kevés áramot, elrondítják a tájat és túl zajosak. Az alternatíva szerintük a nukleáris energia lenne, vagy a napenergia felhasználása....Elindult a termelés a Zalaerdő pelletüzemében
2009. április 24-én került sor a Zalaerdő Zrt. új, nagyszabású beruházása, a lenti pelletüzem a műszaki átadására....„Robbanhat” a napenergia
A világ áramfelhasználásának negyedét is képesek lehetnek ellátni a sivatagba telepített naperőművek 2050-re – állítja a Greenpeace, a Nemzetközi Energiaügynökség, illetve az Európai Napenergetikai Szövetség közös tanulmánya....Kína megújulókra költ
Kína második nagy gazdaságélénkítő csomagjával a megújuló energiaforrások - köztük a szél - fokozottabb felhasználását kívánja ösztönözni. Az ázsiai ország 440 milliárd dollárt szán a célra....Helyzetjelentés az amerikai etanolipar állapotáról és a tervezett új üzemekről
Az Ethanol Producer Magazine felmérése szerint a kedvezőtlen gazdasági körülmények - gazdasági válság, rossz profitkilátások - az amerikai etanoliparban jelentősen csökkent az új projektek száma....A megújuló energiatermelés piacának a válság sem tud betenni
A REN21, a megújuló energiatermelés terjesztésére létrejött globális hálózat május 13-án jelentette meg legújabb világjelentését, melynek már a címe is reménykeltő: Az energiatermelés átalakulása a gazdasági lassulás ellenére folytatódik. ...Zöldakadémia Nádudvaron
2009 május 8. án Nádudvar adott otthont a Zöldakadémia "A megújuló energia – elsősorban a bioenergia - alkalmazási lehetősége az önkormányzatoknál” című országos rendezvénynek. ...Biomasszával fűtenének Bakonybánk térségében
Biomasszás tüzelésre állna át a kisbéri kistérség tíz települése. Kezdetben az önkormányzatokat, később a lakosságot is ellátnák szilárd tüzelővel - írta szerdai számában a 24 Óra....Áramot hoz Angliának a tengeri szél
A Temze torkolatában épül fel a világ legnagyobb szélerőmű-telepe, ami a 2012-es londoni olimpiára már áramot fog adni. ...Kell-e irigyelni a sárga határt?
Az országot járva szemet gyönyörködtetően sárga a határ. Virágzik a repce, de vajon mi van a növényolaj-piaccal, és milyenek a jövőbeni kilátások? ...Bioetanol gyártás: élbolyban Magyarország
Magyarország az ötödik helyen áll a bioetanolt termelő uniós országok mezőnyében - derül ki az ágazat szereplőit tömörítő brüsszeli eBio jelentéséből. Az Európai Unióban 2003 óta exponenciálisan bővül a bioetanol-gyártás. ...Bioüzemanyag kis üzemből
Tíz-tizenöt bioetanol- és ugyanennyi biodízelüzem építését segítené a kis kapacitású bioüzemanyag-gyárak támogatására kiírt pályázatával a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM). ...Napenergiával hűt a Tesco Budaörsön
Magyarországon egyedülálló, 1030 négyzetméteres napkollektortelepet mutatott be a Tesco-Global Áruházak Zrt. budaörsi egységében....Gyorsan nő a megújuló energiaforrások aránya Németországban
Németország áramfogyasztásának közel felét fedezhetik megújuló energiaforrásokból 2020-ra egy hétfőn bemutatott tanulmány szerint. ...A politikusok támogatnák a megújuló energiák hasznosítását
Nagy Andor, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának alelnöke szerint Magyarország számára a megújuló energiaforrások előállítása kitörési pont lehet. Szanyi Tibor szerint pedig a megújuló energia azon területek egyike, ahol mindenkor lehetőség van alkalmi politikai nagykoalíciók létrehozására....Százezrek fűre, fára
A fás- és a lágyszárú energianövény ültetvények telepítéséhez kapcsolódó európai uniós támogatásokkal foglalkozik a földművelésügyi s vidékfejlesztési miniszter három új rendelete, a jogszabályok a Magyar Közlönyben jelentek meg. ...Megállapodás az energiaprojektekről
gáz- és áram-infrastruktúra, tengerparti szélgenerátorok, szénbefogó és -tároló létesítmények fejlesztéséről jutottak előzetes megállapodásra az Európai Parlament (EP) ipari bizottságának és az unió soros elnökségét ellátó Csehországnak a képviselői....Növelnék az alternatív energia arányát
A hagyományos gázártámogatást fokozatosan meg kell szüntetni, és az így felszabaduló pénzeket az alternatív energia felhasználásának ösztönzésére kell fordítani – hangsúlyozta Garamhegyi Ábel, a gazdasági tárca szakállamtitkára. Hozzátette: a változtatásra az ország importgázfüggőségének mérséklése miatt van szükség.Biomasszaerőmű épül Kaposváron
Bioerőművet épít Kaposváron az ELMIB Zrt. A tervek szerint 8 milliárd forintos beruházással 2012-re megépülő létesítmény akár 20 százalékkal csökkentheti a távfűtés díját a somogyi megyeszékhelyen. Az áram- és hőtermelő egység mezőgazdasági és erdészeti hulladékokból nyer energiát. ...Sólyom szerint a zöldenergiáé a jövő
A köztársasági elnök úgy látja: a világméretű gazdasági válság nyomán a zöldenergia válhat a világgazdaság új húzóágazatává. ...Energianövény: eddig sikeres
Befejeződött a pécsi biomassza-blokkba szánt energianövények betakarítása – olvasható a PANNONPOWER HOLDING Zrt. és Mecseki Erdészeti Zrt. közleményében. Az „aratás” tapasztalatai alapján a szakemberek elégedettek. ...Noha a szélenergia fajlagosan drágább, termelési költsége megbízhatóbban kalkulálható
Marseille - A döntéshozóknak figyelemmel kellene lenniük arra, hogy a szélenergia-előállítás költsége kevésbé van kitéve a nyersanyagárak változásának - közölte hétfőn az európai szélenergia-szövetség (EWEA)...Magyar Megújuló Energiafórum 2009. március 20-i ülése (IV.)
Dr. Szanyi Tibor képviselő: Tavaly októberben a „Kezünkben a Jövőnk” konferencián kristályosodott ki, hogy törvényt kell alkotni a megújuló energiákról Tulajdonképpen már ekkor válság volt, ha nem is vallottuk be. ...A Magyar Megújuló Energiafórum 2009. március 20-i ülése (III.)
Gőgös Zoltán: A megújuló energiák felhasználást komplex rendszerként kell kezelni, és ebben a rendszerben kell minden tárcának a saját feladatát jól megtalálni....A Magyar Megújuló Energiafórum 2009. március 20-i ülése ( II. )
A megnyító után Dr. szabó Imre Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszter ismertette a Minisztérium által képviselt elveket, illetve a szükségesnek tartott tennivalókat....A Magyar Megújuló Energiafórum 2009. március 20-i ülése (I.)
A korábbi döntésnek megfelelően a nyilt fórumot alkotó szervezetek újra összeültek. Az ülés házigazdája most a Magyar Fejlesztési Bank volt. A fórum résztvevőit Dr. Erős János,a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója üdvözölte....Ellenszélben a szélparkok
Romlanak a finanszírozás feltételei, kevesebb szélerőmű épül Európában és Amerikában is....Szabványokra váró bioetanol-gyártók
Nem az egyes beruházások támogatásával, hanem piacteremtéssel lehetne hatékonyan elősegíteni a magyarországi bioüzemanyag-gyártás felfutását – fejtette ki a Világgazdaságnak Lengyel Attila, a Hungrana Kft. ügyvezető igazgatója...Biogázerőmű épül Somogyban
Biogázerőmű épül a Somogy megyei Várdán; a földmunkákat tegnap kezdték el. A 2-2,5 milliárd forintos beruházás költségeit a külföldi befektető, a Hollandiában több, a várdaihoz hasonló biogázüzemet, hulladék-, és iszapfeldolgozót üzemeltető Kurstjens BV állja, s az általa létrehozott Bio-E Kft. fogja üzemeltetni.Traktor, biogázzal
Elkészült az első osztrák biogázas traktor, gáztartályt visel a vezetőfülkéje tetején....Hatszáz megawattnyi szélpark létesül
Hollandia megsokszorozza tengeri szélerőművei számát, pénzzel is támogatja a beruházókat....A bioüzemanyagok bizonylatolása - konferencia
A német szövetségi kormány döntése szerint a biomassza és bio-üzemanyagok termelését fenntartható módon kell folytatni. A fenntarthatóság ellenőrzését bizonylatolással kívánják nyomon követni. Ennek folyamatban lévő kísérleti projektjét kívánta bemutatni a szövetségi szakminisztérium egy konferencia keretében. ...Az alternatív energia helyzete Magyarországon
Ötletekben nincsen hiány, a technológia napról-napra fejlődik, s hazánk esetében is komoly potenciál rejlik a különböző módszerekben, mégis, a megújuló energia felhasználása egy-két nagyobb bejelentést leszámítva kiszámíthatatlanul, és rögös úton halad. A kihívásokat főként a törvényi szabályozás és a gazdasági háttér terén kell keresnünk. ...Energia helyett per lesz a nádüzletből
Szerződésszegés miatt több mint 23 milliárd forint kártérítésre kívánja perelni a Magyar Villamos Műveket (MVM) a Nád MPS-H Kft., amelynek vezetője azt állítja: méltatlan okok miatt csúszik két éve a magyar energianád-program. Egyelőre csak az a biztos, hogy a beruházás röviddel az indulása után leállt, miután az állami befektető kihátrált az üzletből. ...Biodízel-háború készül az EU és Amerika között
Adminisztratív eszközökkel akadályozná meg az Európai Unió, hogy az Egyesült Államokból érkező biodízel szállítmányok tönkretegyék a kontinens belső piacán tisztességesen dolgozó cégeket. Az amerikaiak ugyanis - uniós megítélés szerint - tiltott állami támogatással segítik termelőik és kereskedőik exportját....- Gondolatok a "földmoratórium" kihasználása és a nyugdíj-előtakarékosság összekapcsolása ügyében
- A GVH elutasította a gabonatermelők panaszát
- Szabó István - Nádudvar embere
- Magyar földbe magyar kivit!
- A magyar föld védelmének alkotmányos garanciáit meg kell teremteni
Teljesen jogos a cseh és szlovák piacok önvédelme! Nyilván ők betartották a 12 éve meghozott előírást és most nem kell nekik az illegálisan termelt, olcsó ...
Biztos jó a Darányi terv, de amíg a több száz ezer " nadrágszíjparcellás" termőföld tulajdonos ügyében nem lépnek, csak félmegoldás.
Egy 4 hektáros földnek 430 tulajdonosa ...
Végre emelkedik , mint az euro. :(
Szép kártya elfogadóhelyek listája, igénylés menete,egyéb információk
Érdekelne történtek-e pozitív változások?
A termelőkkel milyen módon lehet felvenni a kapcsolatot?
Köszönettel.



