Kockázatértékelési konferencia – NYÍRERDŐ-s tapasztalatokkal
Egészséges munkahelyek – jó önnek, jó a vállalkozásának – ez volt a szlogenje annak az európai kezdeményezésnek, melynek keretében országos munkavédelmi konferenciát szerveztek a kockázatelemzés fontosságát hangsúlyozó kampány keretében a napokban, Budapesten.
A tanácskozáson hazai, illetve nemzetközi példákon keresztül, szakemberek hívták fel a figyelmet a kockázatértékelések jelentőségére.
Munkabiztonsági szempontból a fakitermelési tevékenység az egyik leveszélyeztetettebb szakmának tekinthető. Az ágazati tapasztalatokról Bíró Imre, a NYÍRERDŐ Zrt. Baktalórántházi Erdészetének igazgatója számolt be a konferencián.
Ma Magyarországon évente 650-700 fakitermeléssel kapcsolatos munkabaleset történik. A becslések szerint minden tizedik munkavállalót ér baleset (Németországban például „csak” minden nyolcadikat), ám az esetek jelentős részéről – sokszor a munkaadók, de sokszor a munkavállalók sem, vagy csak jelentős késéssel értesítik a hatóságokat.
Bíró Imre előadásában az egyéni védőeszközök használatának fontosságát hangsúlyozta. Elmondta, hogy gyakran előfordul, az hogy a vállalkozások megvásárolják ugyan ezeket az egyébként drága védőeszközöket, de azok szavatossági idejének betartására már nem figyelnek oda. A biztonságos erdei munkavégzés alapfeltétele az egyéni védőeszközök megléte és rendeltetésszerű használata. Emellett nagyon fontos a fakitermelés munkafolyamatának részletes kockázatelemzése, vagyis minden rejtett veszélyforrás feltárása – fogalmazott a szakember.
A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. tavaly – az erdőgazdálkodási ágazat szereplői közül elsőként – kötött partnerségi együttműködést a foglalkoztatás biztonságáért az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséggel.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá