Hírlevél
Email:
Szavazás: Darányi Ignác Terv
Ön szerint alkalmas a Darányi Ignác Terv a magyar élelmiszer-gazdaság fejlődési pályára állításához?
Főoldal | Erdőgazdálkodás | Lezárult az erdőművelési közmunkaprogram Észak-kelet Magyarországon

Lezárult az erdőművelési közmunkaprogram Észak-kelet Magyarországon

Betűméret: Decrease font Enlarge font

A közmunka éve volt a 2009-es a NYÍRERDŐ-nél: hiszen több mint ezer állástalan jutott munkához Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyék állami tulajdonú erdeiben.

November végén ért véget  a társaság eddigi legnagyobb, 568 embert foglalkoztató, héthónapos erdőművelő közmunkaprogramja. Azt megelőzőn pedig áprilisban fejeződött be az első alkalommal meghirdetett téli program, amelyben a Nyírségi Erdészeti Részvénytársaság 444 embert foglalkoztatott három hónapon keresztül – mondta Kaknics Lajos, az erdőgazdaság vezérigazgatója.

Már elkészültek az összesítések is: a most lezárult programban majdnem 130 ezer folyóméter turistautat, tanösvényt, erdészeti feltáró utat tettek rendbe a közmunkások. 200 hektáron akácosokat, nyárasokat nyestek, és közel 260 hektáron a vágástakarítást is elvégezték. Az általános erdőművelési munkákkal eltöltött idő meghaladta a 350 ezer órát, emellett dolgoztak csemetekertekben, hulladékot gyűjtöttek, és közjóléti eszközöket (padokat, kerítéseket, erdei játszótereket) is felújítottak.

A program kiírásának megfelelően  85 ember részesült képzésben, 20 fő fűrészipari gépkezelő (260 órás), 20 fő fakitermelő (260 órás), 23 fő  erdei melléktermékgyűjtő- és hasznosító (240 órás) és 22 fő erdőművelő (240 órás) bizonyítványt szerzett. A szakképzés elősegítheti, illetve megkönnyíti az elhelyezkedésüket, esetleg a későbbiekben lehetőséget biztosít az egyéni vállalkozások beindításához is – tájékoztatott dr. Halmágyi János, humánpolitikai osztályvezető.

A társaság vállalta azt is, hogy a program lezárulta után minden tizedik munkavállalót három hónapon keresztül - saját költségen - tovább foglalkoztat. Ennek megfelelően 2010. február végéig 57 közmunkás dolgozik az erdőgazdaságnál. Arra is van példa, hogy korábbi közmunkásokat határozatlan idejű szerződéssel alkalmaz a NYÍRERDŐ: a Nyírbátori fafeldolgozó üzemben például hárman álltak így munkába. 

A héthónapos program teljes költségvetése meghaladta az 520 millió forintot. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsa, valamint a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. támogatása egyaránt megközelítette a 210 millió forintot. A Nyírségi Erdészeti Zrt. 20%-os önerő biztosításával, vagyis több mint 105 millió forinttal járul hozzá a  költségekhez. Az erdőgazdaság – a törvényesen járó juttatások és az étkezési utalvány mellett - tűzifa-ellátmányt is adott a közmunkásoknak, ezzel is csökkentve az észak-kelet magyarországi erdőket érő esetleges terheléseket.

 Ugrás az oldalra
Hozzáadom: Add to your del.icio.us del.icio.us | Digg this story Digg

Hozzászólások (0 elküldve):

Szóljon hozzá comment

Írja be a kódot:

  • email Elküldöm ismerősőmnek
  • print Nyomtatóbarát verzió
  • Plain text Csak szöveg
Értékelje ezt a cikket
0