Tartalom
Szavazás: Darányi Ignác Terv
Ön szerint alkalmas a Darányi Ignác Terv a magyar élelmiszer-gazdaság fejlődési pályára állításához?
Anyagi segítség Mátyusnak
Százezer forinttal támogatja a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. a Mátyuson működő Idősek Gondozóházát, a pénzből az épület belső festése valósul meg.
Ezen kívül a Fehérgyarmati Erdészet segítségével a Gondozóház környékét is rendbe teszik. Azért döntöttünk a támogatás mellett, mert úgy gondoljuk, hogy tevékenységünk nem merül ki a térség állami tulajdonú erdeinek kezelésében. Igyekszünk megtalálni azokat a területeket, ahol segíteni tudjuk az itt élő, sokszor nehéz sorsú embereket. Erre példa a szociális tűzifa programunk, illetve az a tény, hogy jelenleg több mint ezer közmunkást foglalkoztatunk – mondta Kaknics Lajos, az erdőgazdaság vezérigazgatója.Varga Gyula, Mátyus polgármestere szerint sokat jelent a falunak az erdőgazdaság támogatása, hiszen a beregi kistelepülés forráshiánnyal küzdve tartja fenn a Gondozóházat. Az intézményben jelenleg 16 helyi, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származó idős embert gondoznak. A Gondozóház kifestésére várhatóan egy-két héten belül kerül sor.
Értékelje ezt a cikket



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá