Tartalom
Szavazás: Darányi Ignác Terv
Ön szerint alkalmas a Darányi Ignác Terv a magyar élelmiszer-gazdaság fejlődési pályára állításához?
Talajcsúszás, kőomlás, fakidőlés
Átvizsgálták az Északerdő Zrt. fennhatósága alá tartozó erdőterületeket az elmúlt hetek nagy esőzései és a rendkívüli időjárási körülmények miatt, a megállapítások szerint a talaj állapota nem sokat javult, továbbra is fennáll a talajcsúszás, a kőomlás és a fakidőlés veszélye – tájékoztatott a társaság kedden.
A közlés szerint a cég által kezelt erdőterületeken és az azokat megközelítő utakon az emberek továbbra is fokozott figyelemmel, csak saját, illetve versenyszervezői felelősséggel tartózkodhatnak.A kirándulókat tájékoztató táblák is segítik. Az Északerdő Zrt. felhívta a figyelmet arra, hogy néhány területen fokozott a veszély, ezért nyomatékosan kérik az erdőjárókat, kerüljék el a lillafüredi térségben a forrásvölgyi (kijelölt) turistautat, az Ómassa és Szentlélek közötti, valamint az Ómassát Bánkúttal összekötő – szárazvölgyi – turistautat. Hasonlóan veszélyes a fehérkőlápai (szakaszokban kijelölt) turistaút, a Tokaj-hegyaljai, hegyközi térségben valamennyi földút, sőt a dél-bükki térségben az Alsózsolca, Girincs, Sajólád községhatárok, valamint a Tisza árterületén lévő erdőterületek is veszélyt „hordoznak”. Emellett nem járhatók a répáshutai térségben a gyertyánvölgyi és a ballavölgyi útvonalak sem.
Az értékmentés, a faanyag lehetőség szerinti hasznosítása folyamatban van, azonban a munkálatokat rendkívüli mértékben nehezíti, hogy nagyon rosszak a terepviszonyok. A kirándulóknak, versenyszervezőknek azt tanácsolják, hogy tájékozódjanak a lehetőségekről, valamennyi kérést megvizsgálják és szükség szerint megbízható útvonaljavaslatot adnak.
Az Északerdő június elején arról számolt be, hogy elhalasztják, lemondják az erdei programokat, versenyeket a cég fennhatósága alá tartozó erőterületeken, mert a rendkívül csapadékos időjárás miatt tömegesen dőlnek ki a fák, emellett a kőomlások, a talajcsúszások, a nagy erejű vízátfolyások is közvetlen életveszélyt jelentenek.
Értékelje ezt a cikket



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá