AgrárHírek: Túlszaporodtak a vaddisznók, kevés az apróvad Túlszaporodtak a vaddisznók, kevés az apróvad ================================================================================ MTI on 2010. augusztus 28. Feiszt Ottó megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy 1991-ben elÅ‘ször Zalában rendeztek vadászati ünnepet, amely mára országosan elterjedtté vált. A rendezvénnyel az a céljuk, hogy a civilek számára a hivatásos és sportvadászok, valamint a vadgazdálkodók megmutatathassák, mit is kell tenniük egész évben az eredményes vadászati szezon érdekében. Hozzátette, hogy az orvvadászat erÅ‘södése veszélyezteti a gímszarvas állományt, a túl sok vaddisznót pedig szinte már kötelességszerűen kell vadászni. Összességében azonban biztató lehet a szezonkezdés, ha a remények szerint lesz elég külföldi és hazai vendégvadász is. Gyutai Csaba, az idei rendezvénynek otthont adó Zalaegerszeg alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy Zala az országos átlagnál kedvezÅ‘bb, mintegy 18 százalékos erdÅ‘sültségével kiváló adottságokat nyújt a vadászathoz. A megyében 44 szervezet több mint 2300 tagja vadászik, az itt élÅ‘k közül minden tizedik család részese valamilyen formában a vadászati kultúrának. Arra is emlékeztette a hallgatóságot, hogy Nimród és a honfoglalókat a Kárpát-medencébe vezetÅ‘ csodaszarvas révén Å‘sidÅ‘k óta megvan a magyarságban a vadászat iránti tisztelet. Ez számos területen tetten érhetÅ‘, hiszen megjelenik az irodalomban, a képzÅ‘művészetben, helye van a közgyűjteményekben, de még a kutyatartásra is hatással van. A megnyitót követÅ‘en Feiszt Ottó az MTI kérdésére elmondta: tavaly még mintegy 20 százalékkal csökkent Magyarországon a vendégvadászok száma a gazdasági válság hatásaként, idén azonban némi javulásra van remény. Eddig nagyjából 5 százalékkal nÅ‘tt a vadászati lehetÅ‘ség iránti igény. A szarvasbika, mint az egyik legimpozánsabb és legértékesebb vad állománya a többi nagyvadéhoz hasonlóan országszerte gyarapodóban van, ami kedvezÅ‘ a vadászati lehetÅ‘ségek szempontjából. Az idei árvizek és nagy esÅ‘zések okozta belvizek miatt viszont jelentÅ‘sen csökkent az apróvadak száma, akadnak olyan területek, ahol fél megyére kiterjedÅ‘en pusztultak el fácánok, nyulak. Az Országos Magyar Vadászkamara elnöke kifejtette azt is: a vaddisznók túlszaporodása és károkozása miatt Zalában idén arról döntöttek, hogy a korábbinál 20 százalékkal többet kellene kilÅ‘ni. Az elmúlt évben még 5-6 ezer vaddisznót terítettek le a megyében, de most akár 8-10 ezer kilövése is legfeljebb az állomány kis mértékű csökkentését jelentené. Országosan 80-100 ezer vaddisznót lÅ‘nek le egy-egy évben, tíz éve még csak 35-40 ezer volt a számuk. A faj intelligens és rejtÅ‘zködÅ‘ életmódja, szaporasága és alkalmazkodóképessége miatt azonban nagyon nehéz csökkenteni a túlszaporodott állományt - fűzte hozzá Feiszt Ottó.