AgrárHírek: Agrárminiszterek találkozója Brüsszelben Agrárminiszterek találkozója Brüsszelben ================================================================================ Forrás: Forestpress.hu on 2009. január 21. Mint az ülés utáni sajtótájékoztatóján elmondta, egyúttal felvetette, hogy uniós szinten is "érdemes lenne rögzíteni" az üzleti, etikai, kereskedelmi normákat, hiszen több országot egyszerre érintÅ‘ kérdésekrÅ‘l van szó. Ez kiszámíthatóbbá is tenné a termelÅ‘k, feldolgozók és kereskedÅ‘k pozícióját - érvelt. A miniszteri tanács egyebek között az élelmiszerláncok működésérÅ‘l, illetve a spekulációnak az élelmiszerárakra tett hatásáról szóló jelentést vitatta meg. A tagállamok beszámolója nyomán az Európai Bizottság összeállításában készült jelentésbe több magyar javaslat is bekerült. Forgács Barnabás kiemelte azt az elemet, amely megállapítja, hogy a nagy üzletláncok, a nemzetközi kiskereskedelmi láncok konszolidációja és koncentrációja egyfelÅ‘l eredményezheti a hatékonyság javulását, de komoly monopolhelyzetet is teremthet, rontva a mezÅ‘gazdasági termelÅ‘k és feldolgozók érdekérvényesítési képességét. Magyarországon például egyes láncok több mint 80 jogcímen számítanak fel különbözÅ‘ díjakat, torzítva a szállítók és kiskereskedÅ‘k közti viszonyt, és akadályozva az élelmiszerlánc hatékony működését - hangsúlyozta a szakállamtitkár. A tanácskozás többi témáját ismertetve kiemelte, hogy a tej árának csökkenése Magyarországot is érinti, hiszen 2007 novemberérÅ‘l 2008 novemberére 95-97 forintról 55-60 forintra csökkent a felvásárlási ár. Több tagállam hasonló problémák miatt felvetette, hogy a brüsszeli bizottság soron kívül javasolja az intervenciós rendszer és az exportvisszatérítés rendszerének módosítását. A brüsszeli testület még a héten minden bizonnyal elÅ‘ is terjeszti javaslatát, amely mind a felvásárlási idÅ‘szakra, mind a referenciaárra, mind a kvótákra vonatkozik, és igyekszik orvosolni a felmerült piaci anomáliákat. Magyarország egyébként még tovább ment az álláspontjában, kérve, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel 50 százalékkal emeljék meg a jelenleg 8,2 forint/tejkvótaliteres kvótaalapú támogatást. Ezzel kapcsolatban azonban Brüsszel egyelÅ‘re nem foglalt állást. Franciaország az ülésen felvetette a kritikus sertéspiaci helyzetet is, és értékelésével a magyar delegáció is egyetértett. Az Európai Bizottság jelezte, hogy figyelemmel követi a helyzetet, de úgy ítéli meg, hogy egyelÅ‘re nincs szükség beavatkozásra - mondta el Forgács Barnabás. Szavaztak a miniszterek egy-egy - a jobb terméseredmény és az ellenállóképesség növelésének érdekében - génjeiben módosított repce- és szegfűféleség forgalmazásának engedélyezésérÅ‘l is. Mivel sem az engedélyezés mellett, sem az ellen nem született meg a szükséges szavazati többség, a kérdésben az Európai Bizottság jogosult dönteni. Tárgyaltak a miniszterek arról is, milyen módon váljék taggá az Európai Bizottság a Nemzetközi SzÅ‘lészeti és Borászati Szervezetben (OIV). Úgy ítélték azonban meg, hogy az errÅ‘l kidolgozott javaslat még nem alkalmas elfogadásra, mert például nem tisztázza Brüsszel és az egyes tagállamok pontos viszonyát a szervezetben. Magyarország az ülésen jelezte, módosítani kellene azt a vidékfejlesztési támogatásoknál is érvényes szabályt, amely szerint az uniós támogatásokat két éven belül fel kell használni. Forgács Barnabás a sajtó elÅ‘tt az állattartótelepekre kiadott 220 milliárd forintnyi kötelezettségvállalást hozta fel példának, emlékeztetve, hogy az egyes beruházásoknál elÅ‘fordul a befejezés idÅ‘pontjának eltolása. Mariann Fischer Boel mezÅ‘gazdasági biztos úgy nyilatkozott, hogy tudomásul vette a problémát, amelyre még visszatérnek. Az EU soros elnöksége, Csehország külön beszámolt arról, milyen témákat tervez ebben a félévben miniszteri szinten megvitatni. Ezek között szerepel a közös agrárpolitika 2013 utáni helyzete, valamint a mezÅ‘gazdasági támogatások helye a 2014-tÅ‘l várhatóan átalakuló uniós költségvetésben. Utóbbiakról az agrárminiszteri tanács a cseh remények szerint júniusban állást is foglal. Szó esett még az illegális fakitermelés elleni fellépésrÅ‘l is. Egyebek között azt állapították meg, hogy ez az EU-tagállamokban hatékonyan működik, és lehetÅ‘ség szerint ezt a rendszert kellene kiterjeszteni az unión kívüli országokra is.