3,51 milliárd szőlőkivágásra
Magyarország a 2009-2010-es borpiaci évben 3,51 milliárd forintot kap az Európai Uniótól a szőlőkivágás támogatására - közölte Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
A borpiaci évre 4.406 kérelem érkezett be a hivatalhoz, az igényelt terület nagysága pedig 3.075 hektár volt. A tavalyi pénzügyi keret kimerülése miatt áthozott, elfogadott kérelmekkel együtt hétmilliárd forint a jóváhagyott támogatási igény.
Az e célra rendelkezésre álló források visszaosztásának eredményeként - ez az idén Magyarország számára 50,125 százalék - 3,51 milliárd forintot ad a szőlőkivágás támogatására az EU.
A 2008-2009-es borpiaci évben a szőlő- és bortermelő tagállamok által jóváhagyott igényeket az EU 45,9 százalékra osztotta vissza. A kivágott terület nagysága 1.424 hektár, a kifizetett támogatás összege pedig 2,3 milliárd forint volt.
Az MVH a múlt héten kezdte postázni a szőlőkivágási engedélyeket a vonatkozó rendeletben előírt sorrend alapján. Az engedélyeket 2010. január harmincegyedikéig megkapják az érintettek. Az ültetvények kivágását kizárólag jogerős engedély birtokában lehet megkezdeni, s az irtás befejezését be kell jelenteni az MVH-nak, a hivatal ugyanis a kivágás elvégzésének ellenőrzését követően fizeti ki a támogatást.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá