Négy magyar régió Európa legszegényebbjei között
Az európai uniós régiók közül még mindig a belső-londoni a legtehetősebb – derül ki az Eurostat most publikált adataiból. Közép-Európából 2007-ben Prága számított a leggazdagabbnak. A legszegényebb térségek többsége pedig Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban és Magyarországon található. Az adatok azonban már eléggé idejétmúltak, hiszen lassan háromévesek, és nem tükrözik például a gazdasági válság hatásait.
Még mindig Belső-London az EU leggazdagabb régiója – ez derül ki legalábbis az Unió statisztikai hivatalának 2007-es, most ismertetett adataiból. A vásárlóerő-paritáson számolt egy főre eső GDP az említett régióban az uniós átlag 334 százalékára rúg. A legszegényebb európai térségek között főként romániai és bulgáriai régiók találhatók, közülük is a legrosszabb helyzetben Severozapaden (Bulgária) van, ahol az egy főre eső GDP az uniós átlag 26 százalékát éri csak el.
Belső-London mellett a leggazdagabb térségek közé számít még a luxemburgi nagyhercegség (275%), Brüsszel (221%), Hamburg (192%), Prága (172%) és Île de France (169%). (Ez utóbbi a párizsi régiót takarja.) Negyvenegy térség ért el 125 százalék fölötti értéket. Ezek közül kilenc Németországban, öt-öt Hollandiában és Nagy-Britanniában, négy Ausztriában, három-három Spanyolországban és Olaszországban, kettő-kettő Belgiumban és Finnországban, egy-egy pedig Csehországban, Dániában, Írországban, Görögországban, Franciaországban, Szlovákiában és Svédországban, illetve Luxemburgban található.
Az elemzés készítői felhívják a figyelmet egyébként arra: vannak olyan régiók, ahol az egy főre eső GDP mennyiségének alakulását nagyban befolyásolhatták az ingázók. Ők ugyanis egy olyan szintre tornászták fel a termelékenységet, amelyet a rezidens aktív lakosság saját erőből vélhetően nem tudott volna hozni. (Ez állhat például a listavezető Belső-Londonra és Brüsszelre is.) Érdekesség egyébként, hogy aleggazdagabb húsz régió listáján Prága (5. helyezés) olyan városokat körözött le, mint Stockholm (10.) vagy akár Bécs (11.). Igaz, a ranglista 2007-es adatokon alapul, abban az évben pedig igencsak meglódult a cseh gazdaság, arról nem is beszélve, hogy a számok már háromévesek, és nem tükrözik például a 2008-ban kibontakozott gazdasági válság hatásait.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá