EP-állásfoglalás a mezőgazdasági termékek minőségpolitikájáról
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön Brüsszelben elfogadta a Giancarlo Scottá olasz EP-képviselő által készített jelentést, mely a képviselők állásfoglalását fogalmazta meg a mezőgazdasági termékek minőségpolitikájának jövőjével kapcsolatban.
A szociáldemokrata képviselőcsoport részéről a téma társ-jelentéstevője Tabajdi Csaba MSZP-s EP-képviselő volt.
A dokumentum olyan kérdésekben foglal állást, mint az élelmiszerek közös EU-minőségi logóval való ellátása, a termelés helyének, illetve a származási országnak kötelező feltüntetése, a földrajzi jelzések rendszerének tisztázása, valamint a bioélelmiszerek közösségi szintű jelölése, EU-s biologóval.
Tabajdi Csaba szerint az EU-ból származó élelmiszerek egységes jelölése azért fontos, mert így a fogyasztó biztos lehet abban, hogy az általa választott termék megfelel az európai termelési, gazdálkodási, környezetvédelmi, állatjóléti és egészségügyi követelményeknek, amelyek a legszigorúbbak a világon.
A csütörtöki plenáris szavazás egyik kérdése volt a zöldség- és gyümölcságazatot érintő forgalmazási szabályozás jövője. A jelentés egyik paragrafusa ugyanis a tavaly eltörölt zöldség- és gyümölcsforgalmazási szabványok visszaállítására szólított fel. A szavazáson a képviselők többsége elutasította ezt a kitételt, így ez nem került be a dokumentum végleges változatába.
"Értelmetlen visszalépés volna, ha az unió újra elő akarná írni a gazdálkodóknak, milyen méretű és színű paradicsomot állíthatnak elő, abszurd esetben, hogy milyen geometriai paraméterek mentén görbülhet a piacképes uborka" - mondta Tabajdi Csaba.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá