A területalapú támogatások kifizetésének helyzete Romániában
A területalapú támogatásokra jogosult 1,24 millió gazda közül június 9-ig hozzávetőleg 900 ezer számlájára utalta át a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) a 2007. évi területalapú támogatásokat.
A részben uniós forrásból, részben az országos költségvetés kiegészítéséből származó, hektáronkénti 97,5 eurós területalapú támogatások kifizetését június végéig sikerül majd lezárni. Az APIA tájékoztatása szerint a 2008. június 9-ig kifizetett támogatások összértéke 365 millió euróra rúg, ami 880 ezer gazdálkodó között oszlott el. Az ügynökség amúgy a tavalyi évre leosztott támogatási keret alapján összesen 440 millió euróból gazdálkodhat, amiből az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési alapból finanszírozott területalapú támogatási szint hektáronként 50,5 euróra rúgott, míg az idei évre leosztott 528 millió eurós keret hektáronkénti 60,6 eurós területalapú támogatási szintet tesz lehetővé. Az idei esztendőre vonatkozó területalapú támogatási kérelmeket az APIA összesítette. Ebből megállapítható, hogy a tavalyi 1,24 milliónál közel 10 százalékkal kevesebben, 1,13 millióan igényeltek támogatást . A támogatási kérelmek azonban területnagyság szempontjából így is az Unióval szemben kialkudott 8,7 millió hektárnál közel 600 ezer hektárral többre vannak beadva.
Az idei igénylési kérelmeket május 15-i határidővel kellett leadni, a gazdák napi 1 %-os levonás mellett legkésőbb még 2008. június 10-ig is beadhatták a kérelmeket. 2008. május 15. és június 10. közötti periódusban 80.279 gazdától érkezett területalapú támogatási kérelem, akik a késedelem miatt kisebb támogatásra számíthatnak.
Az európai uniós területalapú támogatások kiegészülnek a hazai költségvetési keretből finanszírozott támogatásokkal. 2007-ben például a kiegészítő keretből a gabona-, zöldség-, gyümölcs- és virágültetvényekkel foglalkozó gazdálkodók - 290,22 millió eurós összkeretből - hektáronként 47 eurós támogatásban részesülhettek, a len- és kendertermesztők - előbbi a 37.500 eurós illetve 87.710 eurós összkeretből - hektáronként 41,71 eurós támogatásban részesülhettek. Egyéb kultúrák esetén pl. a dohánytermesztő gazdák hektáronként 200 eurós támogatást kaptak, a komló hektárja után 120 eurós, míg a cukorrépa hektárja után 145,08 eurós támogatás járt.
Forrás: dr. Szabó József Andor



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá