Szolnokon gyártanák a Herz szalámit
Magyarország a világ legjelentősebb mezőgazdasági és élelmiszeripari vásárának, a jövő januárban Berlinben megrendezésre kerülő Grüne Wochénak (Zöld Hét) díszvendége, ennek jegyében mutatkozott be pénteken a német fővárosban 15 magyar élelmiszeripari vállalat.
A magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség (ITD Hungary) és a berlini nagykövetség közös szervezésében tartott találkozó a bemutatkozás mellett az üzleti kapcsolatok további kiépítését és az üzletkötést szolgálta a legfontosabb német partnerek, köztük kereskedőházak, illetve élelmiszeripari láncok képviselőinek részvételével.
Németország a magyar export első számú célországa és ugyan ez vonatkozik a mezőgazdaságra, illetve az élelmiszeriparra is. Ezért is fontos az, hogy az ilyen jellegű találkozókkal egyengessék a magyar kis- és közepes vállalatok piacra kerülését a német piacon. Az ügynökség szerint fontos, hogy a Grüne Wochén való magyar díszvendégi - illetve partnerországi - részvétel előtt - kóstolóval is egybekötve - felhívják a figyelmet a legpiacképesebb magyar élelmiszeripari termékekre.
Az ITD támogatásával a pénteki rendezvényen 15 magyar vállalat vett részt, átfogva a legfontosabb területeket, a húsipartól a zöldségiparig. A cégek között egyformán voltak piacvezető, hagyományos termékeket gyártó vállalatok, de kisebb, innovatív cégek is.
Az ITD azt reméli, hogy jelentős üzleti hozadéka is lesz a mostani rendezvénynek. Az ügynökség legfőbb törekvése az export előmozdítása. Az ITD eltökélt szándéka, hogy hasonló rendezvényeket szervezzen más német városokban, illetve más országokban is.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá