AgrárHírek: Kozárd, a magára talált kisfalu Kozárd, a magára talált kisfalu ================================================================================ AgrárHírek on 2009. október 30. Krem, hogy mutassa be rviden Kozrdot! Ebben a Cserht hegysg keleti lbnl fekvő kis ngrdi faluban kevesebb, mint ktszz fő lakik. Klterletnek nagy rsze a Kelet-Cserht Tjvdelmi Krzethez tartozik, ami hegyeivel, vlgyeivel, vltozatos flrjval s gazdag llatvilgval vonz ltnivalkat knl vendgeinek. A falu a kzpkortl az 1800-as vek vgig hres bortermelő hely volt. A rendszervltst kvetően Kozrdon is a lepls, az elregeds s az elvndorls lett a jellemző: cskkent a foglalkoztats s a fiatalok knytelenek voltak mshol munkt, meglhetst keresni, ezrt nagyrszt el is kltztek a falubl. A fordulpontot 1996-tl a megszűnő szvetkezet helybe lpő, Kozrd krnyki agrr- s gymlcstermelő csaldi vllalkozsok, a mangalica farm, a vztroz, a gymlcs hűtőhz, a turizmus, majd a helyi vidkfejlesztsi iroda kialaktsa jelentette. Ezt kvette a falu j kpviselő-testletnek s polgrmesternek 2002-ben trtnt megvlasztsa, akik elhatroztk, hogy a kihalsra tlt teleplst jjlesztik. A korbbi s a mostani LEADER program keretben milyen fejlesztsek valsultak meg? Kezdjk mg korbbrl, hiszen mr 1998-ban kidolgoztuk a gymlcstermesztsi s agroturisztikai regionlis zszlshaj projektet. Ezt kvetően Kozrd lendletesebb fejlődse 2004-ben kezdődtt, amikor a szennyvzrendszer kiptsre, valamint a kpolna feljtsra s a faluhz megptsre SAPARD s AVOP plyzatokat nyjtott be a falu vezetse. Ezzel egyidőben a falu turisztikai fejlesztse is megindult, hamarosan hat vendghz fogadta a turistkat 50 vendgggyal, kzttk a Napfny s a Csipke Vendghzak, amelyek agro- s vadszturisztikai, illetve falusi dlőprogramokat bonyoltanak le. Vendghz Kozrd 2005-ben alaptknt lpett be a Dl-Cserht LEADER+ Akcicsoportba, s szmos plyzatot nyjtott be a LEADER+ program plyzataira. Ilyenek pl. az őshonos llatpark karmrendszere, a jtsztr, a szabadtri sznpad, az Anna kpolnai s a geolgiai tansvnyek, a horgszstgek, az ifjsgi klub hangost rendszere. A Vadvirg tterem s Panzi is 2005-ben nylt meg. A turisztikai fejlesztsek megvalstsa eredmnyeknt megszűnt a faluban a munkanlklisg, sőt j, fiatal csaldok telepltek ide, az ingatlanrak pedig meghromszorozdtak. Vendghz 2006-tl elindult a telepls belső thlzatnak jjptse, megjult a falukzpont, lett dszburkolat, vsrteret s fesztivlteret alaktottak ki, a patakon hidak pltek. A kozrdi vadszkria s a rgi pincesor feljtsa a mostani tervek kztt szerepel. rtknvelő beruhzsok keretben klnbző kutatsi s fejlesztsi projektek valsultak meg vagy vannak mg folyamatban, mint pldul a helyi gymlcsfeldolgozs, aszals, lekvrok s termszetes gymlcslevek gyrtsa. Ezekhez kapcsoldan gymlcshűtőhz s mellette sajtrlelő is lteslt. Kozrdi lekvrok s mzek A 2002-2006 kztti időszakban harminc j munkahely lteslt, gy az aprcska falu mra munkaerőt fogad Psztrl, Salgtarjnbl, Ecsegről, Cscsről, Hollkőről, Mtraszőlősről, Alstoldről s Bujkrl is. Abban bzunk, hogyha a fejlesztsek jabb szakasza elindul, akkor tovbbi 10-15 jabb csaldnak is jut meglhets Kozrdon. A turizmus mellett milyen mezőgazdasgi tevkenysget folytatnak? Alapvető kvetelmnynek tartjuk a tiszta krnyezetet, ezrt a mezőgazdasgot is ennek rendeltk al. 120 hektr gymlcsst teleptettnk, ennek nagyobb hnyada alma, de krte, mandula, cseresznye, szilva, kajszi s mandula is megtallhat. Az ltetvnyhez kapcsoldan megptettnk egy 700 tonns hűtőhzat is, de sajnos ebből az utols pillanatban kimaradt a vlogat-csomagol gpsor. Terveink kztt szerepel egy termszetes gymlcsl-zem ltrehozsa, mivel az alma rtkestse egyre nagyobb gondokat jelent. Kivl kozrdi almk A gymlcsst ko-mdon műveljk, sorkzeit fvestettk, s csepegtető ntzst alkalmazunk, hogy ne trtnjen lemosds, s a vizeink tisztk maradjanak. Rszben az ntzővz biztostsa rdekben tbbfunkcis, 140 ezer kbmter kapacits rvzcskkentő-ntzővz-trozt ptettnk, amelyet a teljes bekerts utn horgsztknt is hasznlunk majd. Emellett hozzjrulunk vizes lőhelyek ltestshez is, amely rvn mr szmos j madrfaj teleplt a hatrba. Egy helyi egyeslet keretben szakszerű s ignyes vadgazdlkodst is folytatunk 5000 hektr terleten, amelynek ktharmada erdő, egyharmada lanks agrrterlet. Egy j vadgazdlkodsi vllalkozs keretben 1400 hektron a nemzeti fogoly-visszateleptsi programban fves mezsgyket, vadbv erdősvokat, rovarteleltető bakhtas mintaterleteket alaktottunk ki, s az EU szablyainak megfelelő ragadoz-gyrtshez lvefog vadcsapdk bemutatst vgezzk ms hazai s klfldi vadgazdknak. Korbban a faluban 60-70 fle nvny termesztsvel is foglalkoztak, ami mra sajnos mindssze 10-15-re cskkent. A nvnyflra gazdagtsa rdekben a korbban őshonos nvnyek jbli termesztsvel is elkezdtnk foglalkozni, mint pldul a sfrnyos szeklicvel, a klessel, a csicskval s ms hagyomnyos nvnyekkel. A mangalica trzstenyszetet 2000-ben 20 kocval alaptottuk, s folyamatosan fejlesztjk, gyhogy mra a mangalica lett kzsgnk fő turisztikai s gasztronmiai reklmllata. Szntfldi nvnytermelst 600-700 hektron folytatunk, ahol alapvető nvnyeink a bza, a srrpa, a napraforg s a repce. Sajnos a szrazsg mr olyan mrtkű, hogy az utbbi vekben a termstlagok is kritikus szintre cskkentek, s hrom ve a nvnytermels folyamatosan vesztesges. Emiatt keressk a gazdlkods lehetsges j profiljt. Melyek a legjellemzőbb feldolgozott termkeik? Kitűnő plinkk kszlnek a kivl minősgű kozrdi gymlcskből. Kln sznfoltot kpeznek a Palc zek sorozat lekvrjai, amelyeket a kozrdi Lekvr Manufaktrban lltanak elő. Tervezzk a csipke, a som s a kkny feldolgozst is. Kln is kell szlnom a klnbző hagyomnyos stemnyekről, amelyek kzl a dival tlttt szerelemlevllel mg Rmban s Barcelonban is nagy sikernk volt. A Slow Food mozgalom keretben Kozrdon s krnykn műkdik a Palc zek konvvium, amely rszt vesz a vilg lelmiszer-kistermelőinek mozgalmban. Egyre kzkedveltebb vlnak a tisztavrű mangalicbl kszlő klnbző eredeti termkek, a sonka, a fstlt szalonna, a kolbsz, a szalmi, a slt tepertő s a renesznszt lő mangalicazsr. Remljk, hogy mielőbb tallunk befektetőtrsat s finanszroz bankot a kozrdi mangalicasonka- s szalmirlelő zem, valamint egy vadhsfeldolgoz elindtsra. Terveink kztt szerepel, hogy a Hungarikum programban megvalstunk egy kis kapacits plinkafőzdt. Kozrdi termkek knlata A falu letben a turizmus igen jelentős szerepet tlt be. Milyen turistacsalogat rendezvnyeket tartanak? Az ideltogat turistkat a vendghzak mellett a hagyomnyos magyar s palc teleket knl tterem fogadja. A csendes, pihentető falunak kt kis patakja, mr kilenc szobra, palc ptszeti ltnivali, rgi pincesora, kt művszeti galrija, a fiataloknak kincskereső statja van. A sok rdekes ltvnyossg mellett klnbző rendezvnyekkel, fesztivlokkal is kedveskednk a hozznk rkezőknek. Minden v prilis utols vagy mjus első szombatjn Almavirg Fesztivlt rendeznk zenvel, tnccal, helyi telekkel s italokkal. Ennek keretben a Kozrdi Almavlgyben a krnykbeli gazdk, kzművesek, művszek, szakcsok s termszetesen az ideltogat turistk ezrei vesznek rszt. Minden v jlius elejn megrendezzk a Muzsikl az Erdő koncertet, s szeptember kzepn pedig megtartjuk a Magyar zek  Magyar Sznek gasztronmiai s gymlcsfesztivlt. A turistk termszetesen vsrolhatnak is a helyi cseresznye-, szilva-, alma- s ribizlilekvrokbl, magvas s aszalt gymlcss mzekből, igazi mangalicaszalmibl, mangalicakolbszbl s -szalonnbl, bokri juhsajtbl, kozrdi vadszborokbl, kissti plinkbl s ms helyi termkekből. A turistk ma mr lthatjk a felszentelt Mria-szobrot, amely a Mariazell-Csksomly zarndokt Kozrdon tvezető szakaszn tallhat. Kulturlis rksgnk a Kpolna oltrkpei, a kztri szobrok s a kozrdi Faluhz Galria killtsai is. Megtekinthető a falu hatrban a mangalicafarm, a szrkemarha gulya, a horgszt, s a Kozrdi Almavlgy gymlcssei is. Az rdeklődők bejrhatjk az Anna kpolnai s a geolgiai tansvnyeket is. Kpolna oltrkpei A helyi mellett a trsgi s az eurpai turizmus szervezsben is rszt vesznk. Egyik alaptvnyunk kpviseli Magyarorszgot az Eurpai Agro- s koturisztikai Kzpontban, de igazgati kpviseletnk van az Eurpai Vidki Turizmus Szervezetben s a biodiverzitsrt tevkenykedő Eurpai Őshonos Fajtavdelmi Alaptvnyban is. Kozrd, a szomszd teleplsekkel egytt a kzelmltban nyerte el a Cserht Natrpark cmet. Jelenleg plyzatot ksztnk elő a Ngrd Geopark cmre, s a tervek szerint ebben a faluban lesz az Ipoly-Mtra-Cserht TDM regionlis pontja s a Ngrd megye-Besztercebnya (Szlovkia) turisztikai informcis kzpontja is. gy gondolom, hogy Kozrd ltvnyos s sikeres fejlődse mintartkű lehet msok szmra is& Eredmnyeinket szerencsre msok is elismerik. Kozrd 2005-ben OMK djat kapott, 2007-ben pedig a Kossuth Rdiban a legkedveltebb falusi kirndulhelynek vlasztottk. 2006-ban Kozrdot s gazdit meghvtk Rmba az Eurpa zei killtsra, 2007-ben az Eurocitizen program keretben pedig Szicliba. 2008-ban Kozrd bemutatkozott a svdorszgi Varban az Eurpai Falumegjtsi Konferencin, majd ugyanebben az vben Virgos falu djat vehetett t a falu polgrmestere. A Kozrd-Bokor-Hollkő turisztikai klaszter 2008-ban a legjobb eurpai hagyomnyőrző EDEN plyzaton 2. helyezst rt el. A teleplsen műkdő Vadvirg tterem a kzelmltban kapott turisztikai nvdjat. A falu plds eredmnyeit az nkormnyzati Minisztrium azzal ismerte el, hogy a teleplst bevonta a Legjobb Eurpai Pldaad Gyakorlatok programba, s ennek keretben magyar s klfldi polgrmesterek jnnek ide tanulmnytra. Hazai s klfldi szakembercsoportok, miniszteri delegcik szinte havonta jnnek, akiket mindig bemutatval, előadsokkal, hatrszemlvel fogadunk. Kztri szobrok Milyen tovbbi fejlesztseket terveznek s biztosthat-e ezekhez a megfelelő pnzgyi forrs? Legnagyobb gondot a sajt erő előteremtse okozza, s gyakorlatilag hitelt sem lehet felvenni. Az unis tmogatsok, pldul az j Magyarorszg Vidkfejlesztsi Program forrsai nlkl viszont eslynk sem lenne elkpzelseink megvalstsra. Ez teht a legalapvetőbb pnzgyi biztostk. A plyzatok elksztshez sok dokumentcira van szksg s az Euragro fiatal szakembercsapata mellett klső szakrtőket is be kell vonni. Az is gondot jelent, hogy a plyzknak előfinanszrozni kell az EU tmogatsokat s ennek meghitelezse ma ugyancsak nehz. Fejlesztsi projektek esetben az is nehezti a finanszrozst, hogy amg nincs tmogatsi hatrozat, addig hitelt sem lehet felvenni. Ezek a gondok arra hvjk fel a figyelmet, hogy a klasszikus vidkfejlesztsi projektek esetben clszerű lenne egy kln alapot ltrehozni, mivel ezen fejlesztsek pnzgyi megtrlse nem mutathat ki, gy norml banki finanszrozsba is csak nagyon nehezen lehet őket bevonni. Vlemnyem szerint pnz, hitel s bizalom kell, s akkor a vidk s az agrrtermelők ezt nagyon rvid idő alatt meghlljk az orszgnak! Nagyon sok fejlesztsi hinyossg van mg a krnyknkn. Ezek tbbnyire amiatt jelentkeznek, hogy az orszgban leplőben van az lelmiszer-feldolgozs. A trsg termkei, gymlcsei egyre inkbb kiszorulnak a nagy ruhzlncokbl. A gazdknak ezrt ssze kell fogni s elindtani a helyi termkek feldolgozst. Ebben a folyamatban gretes kezdemnyezsnek tartjuk a Magyar LEADER Szvetsg ltal elindtott Agrr-Vidk Dinamikus Gazdasgfejlesztsi Klasztert, amely a gazdatermkek rtkestst is segti majd. De ehhez vgre az kellene, hogy a pnzgyi szektor szereplői is partnerknt csatlakozzanak hozznk. Bzunk benne, hogy előbb-utbb lesz majd ilyen, akr valamifle vidk bankja, s remljk, hogy a hitelgarancia intzmnye is elrhető lesz a fejlesztsi terletre visszamerszkedő gazdlkodknak. A fenti gondok ellenre a Cserhtalja LEADER Akcicsoport terletn az MVP III. tengelynek intzkedseit 136%-ra jegyeztk le a plyzk. Azzal szmolunk, hogy ezeknek a plyzatoknak 50%-a lehet eredmnyes. Az is nagy gondot jelent, hogy sok idő, nem egy esetben tbb mint egy v telik el a megnyert tmogatsok kifizetsig. Hollandiban, Svdorszgban s Finnorszgban ezt gy oldottk meg, hogy a LEADER csoportok intzik a tmogatsok 30-60 napon belli kifizetst is, s a kifizető gynksget pedig a megfelelő dokumentumok benyjtsval tjkoztatjk, hogy milyen clra, mennyi tmogatst fizettek ki. Nlunk is mielőbb meg kell tallni azokat a mdszereket, amelyekkel cskkenteni lehetne a plyztats brokratikussgt s gyorstani a tmogatsok kifizetst. Milyen hazai s nemzetkzi szervezetekben vesznek rszt? Az Euragro Vidkfejlesztsi Iroda a Debreceni Agrrcentrummal jelen van Brsszelben, ahol nhny nemzetkzi partnerrel az Eurpai Vidki Hlzatok EU-httrszervezett műkdteti. De az Euragro szakemberei ms EU konzorciumban is rszt vesznek s szakrtőket kldenek az Eurpn kvli EU seglyprogramok vgrehajtsra. rlnk, hogy a debreceni Agrrcentrum, a gdllői Szent Istvn Egyetem, a gyngysi Kroly Rbert s az Egri Főiskola dikjai mellett mr a keszthelyi Pannon Egyetemről is jrnak hozznk vidkfejlesztő gyakornokok. Pr hete Kozrdon volt az Eurpai LEADER Tallkoz, de az idn volt mr itt eurpai nemzeti parkok konferencija, a Krptok Eurorgi munkartekezlete, jrt itt falumegjtst tanulmnyoz japn delegci, s most kaptuk a hrt, hogy Trkmenisztn agrrminisztriumi delegcija is Kozrdra kszl. Őket is a szoksos szeretettel fogadjuk! Kszlt az Eurpai Uni, a Magyar Kztrsasg Kormnya s az MVP Irnyt Hatsgnak tmogatsval.