Hírlevél
Email:
Szavazás: Darányi Ignác Terv
Ön szerint alkalmas a Darányi Ignác Terv a magyar élelmiszer-gazdaság fejlődési pályára állításához?
Főoldal | Gyakorlat | Ingyenes fórum agrárcégeknek

Ingyenes fórum agrárcégeknek

Betűméret: Decrease font Enlarge font

December elején ingyenes szakmai fórumra várják a magyar agrárvállalkozásokat a Bács-Kiskun megyei Bakodpusztán. A résztvevők a gazdálkodók széles körét érintő aktuális kérdésekről - többek közt a kkv-k számára elérhető finanszírozási lehetőségekről, a tanyasi világ megőrzéséről és fejlesztéséről, valamint a hungarikumok törvényi és jogi helyzetéről -beszélgethetnek a téma szakértőivel.

A II. Országos Agrárfórumra elsősorban mikro-, kis- és közepes agrárvállalkozások vezetőit, valamint mezőgazdasági szakértőket várnak a szervezők. A reggel kilenctől délután egyig tartó előadásokat disznótoros fogadással egybekötött beszélgetés zárja, így a résztvevők akár külön megbeszélést is folytathatnak az előadókkal. A szervezők ígérik, hogy az előadásokon elhangzottakkal kapcsolatban bárki kifejtheti majd véleményét, s további kérdéseket is intézhet a jelenlévő szakértőkhöz. Mivel az Országos Agrárfórumot idén a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) is támogatja, a programon minden érdeklődő díjmentesen vehet részt.

"Az előadások elsősorban agrárvállalkozók széles körét érintő, aktuális témák köré épülnek. Szó lesz például a falusi turizmusról, ami erősen kapcsolódik a mezőgazdasághoz, vidékfejlesztéshez, a vidéki emberek mindennapi életéhez" - árul el részleteket a tervezett programról Kovács László, a Kis-, Közép- és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesületének (KKAOSZE) elnöke. A tavaly háromszáz érdeklődő részvételével zajlott fórum pozitív visszajelzései nyomán döntöttek a rendezvény újbóli megszervezése mellett.

Ízelítő a programból

A december harmadikán, reggel kilenc órakor kezdődő fórumot Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a megye mezőgazdaságának értékelésével nyitja meg. Ezt követően Gőgös Zoltán, az FVM államtitkára a kormány tavalyi agrárjelentése alapján próbál átfogó képet adni a magyar agrárium helyzetéről. A program fontos része az egységes mezőgazdasági támogatási rendszerrel (SPS) kapcsolatos kérdések megvitatása is. "Mivel az SPS-rendszerről még mindig nincs konszenzus az agrárszervezetek közt, a fővárosi, valamint a Bács-Kiskun megyei agrárkamara elnökét arra kértük, előadásában fejtse ki véleményét, értékelve az új támogatási rendszert" - mondta lapunknak Kovács László.

A rendezvény résztvevői az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) 2010-ben várható folytatásáról, az MFB agrárvállalkozókat érintő programjairól, a hungarikumok törvényi és jogi helyzetéről, valamint az erre épülő cselekvési tervről is információt szerezhetnek. A tanyák valamint a tanyavilág megőrzése és fejlesztése ugyancsak kiemelt téma lesz. Ennek lehetőségét Balogh József országgyűlési képviselő, a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének elnöke két sikeres tanyasi vállalkozás bemutatásán keresztül szemlélteti. A fórum résztvevői midnezek mellett azt is megtudhatják, hogy a vidéki kisvállalkozók, kistermelők miként kaphatnak segítséget termékekik piacra juttatásához a Magyar Leader Szövetségtől.

II. Országos Agrárfórum Időpont: 2009. december 3. csütörtök, 09.00 - 15.00 Helyszín: Bakodpuszta (Bács-Kiskun megye, 51-es út, 108-109-es km között)

 Ugrás az oldalra
Hozzáadom: Add to your del.icio.us del.icio.us | Digg this story Digg

Hozzászólások (0 elküldve):

Szóljon hozzá comment

Írja be a kódot:

  • email Elküldöm ismerősőmnek
  • print Nyomtatóbarát verzió
  • Plain text Csak szöveg
Értékelje ezt a cikket
0