Hírlevél
Email:
Szavazás: Darányi Ignác Terv
Ön szerint alkalmas a Darányi Ignác Terv a magyar élelmiszer-gazdaság fejlődési pályára állításához?
Főoldal | Gyakorlat | Megtartó vidék fejlődő életminőséggel

Megtartó vidék fejlődő életminőséggel

Betűméret: Decrease font Enlarge font
image Páliné Keller Csilla, az Alpokalja-Ikva mente LEADER Akciócsoport munkaszervezetének vezetője

Beszélgetés Páliné Keller Csillával, az Alpokalja-Ikva mente LEADER Akciócsoport munkaszervezetének vezetőjével

Kérem, hogy mutassa be röviden a LEADER Akciócsoportot!

Kistérségünkben korábban két LEADER csoport dolgozott, az Alpokalja és az Ikva, melyek 2008-ban az egyesülés mellett döntöttek. A 120 alapító tag elkötelezte magát a térség összefogásán alapuló társadalmi-gazdasági fejlesztés mellett. Akciócsoportunk a megye második legnagyobb térségében ténykedik: 39 települést foglal magában és 38 400 fő az itt élő lakosság száma.

Melyek a térség földrajzi jellemzői?

A Sopron-Fertődi kistérség a Nyugat-Dunántúli régióban, Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén helyezkedik el. Déli-délkeleti területe részben a Kisalföld, részben a Sopron-Vasi síkság területére esik. A Répce folyó és az Ikva patak kistérségünk számos településén halad át. A Soproni hegység és a Bécsi domb közötti terület jellegzetesen szép pannon vidék. Büszkeségünk a Fertő tó, hazánk második legnagyobb tava, a legnyugatibb sztyepptó Európában.
A kistérség természeti adottságai, kulturális, történeti értékei országos viszonylatban is kiemelkedőek. Három földrajzi tájegység találkozik itt teljes harmóniában egymással, melyet hegység, dombság, síkvidéki tájak változatos együttese jellemez. Ennek megfelelően a természeti értékek sokasága koncentrálódik viszonylag kis területen. A Soproni-hegység szubalpin jellegű klímájával, hazai viszonylatban magashegységi jellegzetességeivel számos értékes, védett növény és állatfaj élőhelye. A Soproni Parkerdő az ország második leglátogatottabb parkerdeje, évente egymilliónál is több turista keresi fel. Kiemelkedő örökségünknek érezzük a sarródi Kócsagvárat és a fertőrákosi Barlangszínházat, a Mithras szentélyt, valamint a páneurópai piknikhelyet is.

 2_Ferto_007_n_resize_316065546.jpg
Szürkemarhák a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban

Hogyan jellemezné a legnagyobb értékeket képviselő településeket?

Fertőd a muzsika városa. A közelben elterülő Fertő-Hanság Nemzeti Parkot, a Fertő tavat és környékét, a Fertő-menti településeket környezeti szépségük, kulturális-kultúrtörténeti értékeik alapján 2001-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.
Fertőszentmiklós kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően az emberiség legősibb időszakában is lakott hely volt. Joseph Haydn, a nagy zeneszerző itteni tartózkodását plébániai anyakönyvek bizonyítják. Itt található a Szeredi-kegyhely, az I. és II. világháborús emlékművek, valamint a Bezerédi-kúria.
Fertőszéplakot a Széchenyi-kastély és a Vasúti Lámpamúzeum teszi különlegessé. A település egyháztörténetét az 1682-ben itt letelepedő Széchenyi család tette gazdaggá: az egykori fából épült templom helyén a maga korában is páratlanul szép, kéttornyú templomot emeltek.
Hegykőn termálfürdő található, amely hat hektáros területen fekszik a Fertő-Hanság Nemzeti Park közvetlen szomszédságában. Hidegség kiemelkedő jelentőségű műemléke a falu feletti dombon álló Szent András templom, amelynek a XIII. századból származó körkápolnájában korabeli freskók találhatók. Kópházán a látnivalók közül kiemelkedik a horvát nemzetiség történetét, tárgyi emlékeit őrző Horvát Tájház, az 1785-ben épült Szt. Márton templom és a XIII. században Szűz Mária tiszteletére emelt Római Katolikus Kegytemplom, amely a Nádasdy legenda őrzője, és a horvát lakosság zarándokhelye a mai napig.
Nagycenken látható a Világörökség részét képező Széchenyi-kastély és a híres Hársfasor. A helyiek rendszeresen megrendezik a Nagycenki Művészeti Napokat és a Nagycenki Szüreti Napokat.

2_Ferto_Nagycenk_003_n_resize_179225097.jpg 
Széchenyi-kastély, Nagycenk

Milyen helyi adottságok és lehetőségek kínálkoznak a térség fejlesztésére?

Helyi Vidékfejlesztési Stratégiánkat (HVS) a kedvező adottságainkra és lehetőségeinkre építettük. Legfontosabb értékeink közé tartoznak: a Fertő-táj, a Soproni Történelmi Borvidék, a termálvízkincs, valamint az erre épülő termál-, egészség- és falusi turizmus. Térségünkben gazdag néprajzi, sokszínű német és horvát nemzetiségi örökségek, német és horvát tájházak, gyűjtemények, múzeumok, kiállítások találhatók. Sopron környéke és a Fertő-táj szőlőültetvényei a pincékkel jellegzetes, szemet gyönyörködtető részei a tájnak.

 2_Fert_r_kos_resize_619901610.jpg
Szüret Fertőrákoson

A kedvező klimatikus feltételek mellett a talaj és a víz magas sótartalma járul hozzá a mintegy 20 ezer éves Fertő tó és a környező tájegység biológiai sokféleségéhez, amely egyedülálló természeti értékeket képvisel. A Fertő-táj szubmediterrán klímája, a Fertő-Hanság Nemzeti Park, a világörökségi terület ugyancsak kiemelkedő természeti adottságokkal rendelkezik. A Nemzeti Park túravezetéseket szervez a védett területeken, bemutatva a nádasok és belső tavak élővilágát. Emellett a Fertő szikes tavai mentén is szerveznek túrákat, amelyek zöme a sziki Őszi Rózsa Tanösvényen zajlik. Ezek keretében madármegfigyelésre és régi magyar háziállatok bemutatására is sor kerül.
Stratégiánkban nagy súlyt helyezünk a helyi mesterségek felélesztésére és fejlesztésére. Ennek keretében több kovács- és fafaragó műhely kezdi el, vagy kezdi újra működését. Többen nyitnak helyi termékek értékesítésére boltokat is. Hagyományosnak tekinthető termékeink közé tartoznak a zöld dióból készülő lekvárok, likőrök és más termékek. Többen kívánnak foglalkozni helyi speciális hústermékek, kolbászfélék előállításával is.
A magyar és osztrák vállalkozások sokszínű határmenti kooperációja mellett egyre fontosabbá válik a különböző intézmények közötti együttműködés is. Az utóbbi időben megélénkültek az osztrák és magyar iskolák közötti kapcsolatok, amelyek révén a szomszédságból fakadó lehetőségeket kedvezőbben lehet kihasználni. Létezik például egy olyan csereprogram, amelynek keretében a magyar gyerekek uszodába járnak át Ausztriába, onnan pedig lovagolni jönnek hozzánk az osztrák fiatalok. Az együttműködések fejlesztéséhez arra is szükség van, hogy a korábban kevésbé használt és elhanyagolt utakat folyamatosan rendbe hozzuk, felújítsuk a kultúrált közlekedés érdekében.
Megemlítem még, hogy a nádgazdálkodás is a speciális adottságaink közé tartozik. Ehhez kapcsolódóan azt tervezzük, hogy a betakarított nád többirányú feldolgozása és hasznosítása valósuljon meg.

Az ÚMVP III. tengelyének keretében milyen fő fejlesztési célokat fogalmaztak meg, illetve ezekből milyen projektek valósulnak meg?

A 2007-13-as időszakban térségünk számára is az ÚMVP III. tengelyében a turisztikai tevékenység ösztönzése, a vidéki örökség megőrzése, a mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése, valamint a falumegújítás és -fejlesztés volt a 4 fő fejlesztési cél. 39 településünkről 2009 januárjában összesen 35 pályázat érkezett, amelyek közül 18 esetében született pozitív döntés. A projektek által igényelt támogatás közel 408 millió Ft volt, a tervezett fejlesztések összköltsége pedig meghaladta az 581 millió Ft-ot. 2013-ig a 4 intézkedésére összesen 962 millió Ft áll térségünk pályázói rendelkezésére, az első fordulóban tehát keretünk 20%-a ért már célba. Egy mikrovállalkozás fejlesztésére irányuló pályázat nyert 5 millió Ft értékben, a turisztikai tevékenység ösztönzésére hat pályázat nyert 56 millió Ft összegben, a falumegújításra négy pályázat 49 millió Ft értékben, és vidéki örökség megőrzésére hét pályázat 81 millió Ft összegben.

 ker_kp_r_t__tad_s_resize_265665661.jpg
Kerékpárút-átadás

A támogatás mértéke vállalkozások esetében 60%, önkormányzatoknál és a nonprofit szervezeteknél pedig 100%. Eszerint térségünkben az önrészekkel együtt kb. 300 millió Ft összegű beruházás valósul meg.
A csupán egy darab nyertes mikrovállalkozási pályázathoz kapcsolódóan meg kell jegyeznem: a korábbi pontozásos rendszer hibájának is betudható, hogy mindössze egy pályázat nyerhetett. Ezt a problémát már jeleztük, és a jelenlegi pályázati kiírásnál korrigálták is a korábbi, általunk diszkriminatívnak vélt előírásokat. Emellett azt a tanulságot is levontuk, hogy a mikrovállalkozásokat is jobban kell ösztönözni a különböző fejlesztési célok megpályázására.
A nyertes pályázatok közül megemlítem Lövő község játszóterének felújítását, a horvát nemzetiségi településközponti közösségi teret Kópházán, új játszótér építését Harkán, a Széchenyi tér közösség-erősítő rekonstrukcióját Nagycenken, vidéki gasztronómai és kulturális programhelyszín létesítését Szakonyban, a zsirai Napvirág Vendégház minőségi fejlesztését, a Harka Apartmanház korszerűsítését, Vendégház kialakítását Sarród-Fertőújlakon, az „Öreg bükk” ökoturisztikai rekreációs park létesítését és az ágfalvi lovascentrum fejlesztését.

Az ÚMVP IV. tengely milyen lehetőségeket rejt a térség további fejlesztésére nézve?

A korábban kidolgozott HVS-hez illeszkedő 5 fő fejlesztési prioritást jelöltünk ki: az egészséges térségért, a nagy innovátor, turizmusfejlesztés, sokszínvilág és a hídember. Ezekhez kapcsolódóan összesen 16 db fejlesztési intézkedés tartozik. A LEADER-ben 2013-ig közel 271 millió Ft (1.015.866 euró) sorsáról dönthetünk. Ebből a legnagyobb összegű támogatást, 73.913 eurót a turisztikai termékek piacra jutási feltételeinek támogatására allokáltuk.
Egyaránt várjuk az önkormányzatokat, a nonprofit szervezeteket, az egyházakat, a vállalkozókat és a vállalkozást beindító magánembereket is a pályázók sorába.

Ismeretes, hogy a térségükben nagy a tranzitforgalom. Mit tehet a LEADER Akciócsoport ennek csökkentése érdekében?

A mi szerepünk ebben a probléma megfogalmazása és annak az álláspontnak a határozott képviselete, hogy minél előbb történjenek meg azok az úthálózat-fejlesztések, amelyek érdemben csökkenthetik a térség további fejlődése szempontjából káros tranzitforgalmat. Ebben a kérdésben együttműködünk más térségekkel, önkormányzatokkal és országos hatáskörű szervezetekkel is.

A LEADER vidékfejlesztési filozófia lényege a különböző szereplők közötti együttműködés a térség fejlesztése érdekében. Ön szerint milyen a kooperációs készség a civil szervezetek, az önkormányzatok és a vállalkozói kör között?

Feladataink között az egyik legjelentősebb, hogy megteremtsük és folyamatosan fenntartsuk a harmonikus együttműködés feltételrendszerét. Öt évvel ezelőtt, amikor belevágtunk a LEADER programba, még egyértelműen gyenge volt a kooperációs készség a térség különböző szereplői között. Az elmúlt évek folyamatos és következetes munkája, illetve az összefogás látható eredményei azonban pozitív irányú változást hoztak ezen a területen is.

ÚMVP
Készült az Európai Unió, a Magyar Köztársaság Kormánya és az ÚMVP Irányító Hatóságának támogatásával.

 

 Ugrás az oldalra
Hozzáadom: Add to your del.icio.us del.icio.us | Digg this story Digg

Hozzászólások (0 elküldve):

Szóljon hozzá comment

Írja be a kódot:

  • email Elküldöm ismerősőmnek
  • print Nyomtatóbarát verzió
  • Plain text Csak szöveg
Értékelje ezt a cikket
0