AgrárHírek: Tüntetnek a szörpüzem dolgozói Tüntetnek a szörpüzem dolgozói ================================================================================ MTI on 2009. november 23. A július óta felszámolás alatt lévÅ‘ Bognár Szörp Kft.-nél több mint százötven ember dolgozott, Å‘ket csoportos létszámleépítés keretében küldték el. Hajnali öt órakor kezdtek gyülekezni a volt munkatársak, hat óráig harminc-negyven ember érkezett meg volt munkahelye elé. A telephelyet jelenleg bérlÅ‘ - a korábbi dolgozók közül közel negyven embert foglalkoztató - Janicsek Kft. ügyvezetÅ‘je, Janicsek Béla a helyszínen elmondta, hogy a demonstrálók tudomása szerint több büntetÅ‘feljelentés, valamint a volt cégtulajdonos és a felszámoló közötti vita miatt nem jutottak hozzá elmaradt bérükhöz. A bérlÅ‘ információja szerint Bognár Kálmán, a Bognár Szörp Kft. tulajdonos-ügyvezetÅ‘je nem adta át a felszámoló Marosholding Kft.-nek cége könyvelését, emiatt a felszámoló nem tudja lehívni a bérgarancia alapból a dolgozók elmaradt juttatásának összegét. Janicsek Béla azt mondta: ezeket az iratokat részben itt, részben a volt tulajdonosnál Å‘rizték, és szeptemberben rendÅ‘rségi házkutatás keretében foglalták le. A jelenlévÅ‘k többsége elbocsátása óta nem talált munkát, jelentÅ‘s tartozásaik vannak, amiket nem tudnak kifizetni, hiszen nem kapták meg elmaradt bérüket. Úgy tudják, összesen több mint kétszázmillió forint jár nekik, ez a januártól júliusig terjedÅ‘ idÅ‘szakra szóló elmaradt bér. Az üzem bérlÅ‘jének a telep elÅ‘tt összegyűlt csoportból többen is arról beszéltek, hogy tudomásuk szerint nem a volt tulajdonos, hanem a felszámoló akadályozza, hogy hozzájussanak az elmaradt bérükhöz. Szabó Tibor, a felszámoló Marosholding ügyvezetÅ‘je október 6-án szintén azt közölte, hogy Bognár Kálmán nem adta át az iratokat, nem készült el a zárómérleg, ezért nem lehet lehívni a szükséges pénzt a bérgarancia alapból. Megítélése szerint a cég vagyona nem fedezi a két és félmilliárd forint körüli hiteltartozást. Bognár Kálmán viszont október 14-én arról beszélt, hogy a Marosholdingot május 15-én végelszámolással bízta meg, ezért az azóta felszámolónak is kijelölt társaságnak kellene elkészítenie a zárómérleget. Kifejtette azt is, hogy a birtokába került bizonyítékok alapján büntetÅ‘eljárást kezdeményezett a Marosholding ellen, mert szerinte törvénytelenül indult és folyik cége felszámolása. Meglátása szerint a felszámoló valójában cége vagyonának megszerzésében és kijátszásában, nem pedig megÅ‘rzésében érdekelt.