AgrárHírek: Válság után a mangalicatenyésztés Válság után a mangalicatenyésztés ================================================================================ MTI on 2010. január 20. Tavaly stabilizálódott a kocaszám, az idén pedig várhatóan már eléri a hétezret. Magyarországon ötvenezer mangalicahízót vágnak évente, a sertésállomány másfél-két százalékát. A vágások mintegy fele üzemi méretekben történik, fÅ‘ként a Pick Szeged Zrt. vágóhídján, a másik felét a házi, illetve néhány kisebb üzemben végzett vágás teszi ki. Az itthon feldolgozott mangalicatermékek külföldi forgalma az idén várhatóan tovább emelkedik, elsÅ‘sorban a Japánba irányuló eladásoknak köszönhetÅ‘en. A távol-keleti szigetországban magyar áruként jelenik meg a termék, míg az Egyesült Államokban továbbra is egy spanyol cég közvetítésével adják el a mangalicasonkát. Az elnök, aki az Olmos és Tóth Kft. ügyvezetÅ‘ igazgatója, arról is beszélt, hogy a vállalat - amely az ország egyik legjelentÅ‘sebb mangalicasertés-elÅ‘állítója - múlt évi árbevétele 1,2 milliárd forint volt, tíz százalékkal kevesebb az elÅ‘zÅ‘ évinél. Tóth Péter szerint idén várhatóan tíz százalékkal nÅ‘ az árbevétel és újra eléri a 2008-as szintet. Ezt a kereslet növekedése mellett az is serkentheti, hogy a vállalat százmillió forint értékű fejlesztést tervez. A cég termelésének mintegy hatvan százaléka megy exportra, a kivitel kilencven százaléka Spanyolországba irányul. Tóth Péter sokat remél attól, hogy ez év tavaszán várhatóan támogatást kaphatnak majd a magyar Å‘shonos állatok tenyésztÅ‘i, ami tovább élénkítheti a mangalicatenyésztési kedvet Magyarországon. Az idei Mangalicafesztivált február elsÅ‘ hétvégéjén tartják a Városligetben, a Vajdahunyadvárban.