MGSZH: tisztességes magatartás a cél
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) partneri viszonyra törekszik minden érintett féllel a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról törvény végrehajtása érdekében, maximálisan ügyelve az objektivitásra – hangsúlyozza a hivatal keddi közleménye, amelyben arra reagál, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) az Alkotmánybírósághoz fordul az MSZH-nak a jogszabállyal kapcsolatban kiadott állásfoglalása miatt.
Az OKSZ a múlt héten jelentette be, hogy kifogásolja az MGSZH-nak a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló (2009. évi XCV. számú) törvény kapcsán kiadott szakmai állásfoglalását, mivel abban szerinte olyan előírások szerepelnek, amelyek ellentmondanak a korábbi megállapodásoknak. Az OKSZ azt is állította, hogy a kereskedőknek és a beszállítóknak sem idejük, sem lehetőségük nem volt az MGSZH állásfoglalásában leírtakat figyelembe venni, mint ahogyan elmaradt az előzetes egyeztetés is az érintettekkel.
Az MGSZH közleményében emlékeztet: a törvény elfogadása után a piaci szereplők egybehangzó kérésének megfelelően tette közzé állásfoglalását a jogszabály alkalmazásának elősegítése érdekében. A szakmai munkaanyag közzététele előtt egyeztetéseket tartottak, az utolsóra január 15-én került sor az egyik érintett érdekképviselet szervezésében. A közlemény rámutat: az OKSZ a tavaly december 18-i egyeztetés után nem kezdeményezett újabb megbeszélést, ami az esetlegesen fennmaradó félreértéseket tisztázhatta volna.
Az MGSZH hangsúlyozza: a hivatalnak a jogalkotó szándékának megfelelően kell eljárnia, ez pedig a tisztességtelen forgalmazói magatartás elleni hatékony és konzekvens fellépés. Hozzáteszi: a törvény végrehajtásával, a végrehajtás eljárásrendjével, az egyes ténymegállapításokkal vagy szankcionálási gyakorlattal kapcsolatban kizárólag egy-egy konkrét esetben hozott határozat vagy végzés kapcsán merülhet fel jogorvoslati igény.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá