AgrárHírek: Új kézben a Mirelite márkanév Új kézben a Mirelite márkanév ================================================================================ MTI on 2010. február 25. "A gyorsfogyasztott iparág az élelmiszeriparban a legfiatalabb tartósítóipari ágazat, mégis van egy legendás, mára köznévvé csiszolódott termékneve, a Mirelite, amely a Mirsa Zrt. birtokába került"  erÅ‘sítette meg Losó József, a cég vezérigazgatója. Losó József azt nem árulta el, hogy mennyibe került a név megvásárlása, annyit azonban közölt: többszörösét fizették ki annak az összegnek, amelyet a korábban a Csepeli SzabadkikötÅ‘ben működÅ‘, tavaly felszámolás alá került Mirelite Csepel Kft. eszközeiért adtak. "A felszámoló Hunyadi Zrt. meghirdette a korábban a kft. tulajdonában volt nevet is, és több pályázó közül nekünk sikerült megszerezni"  tette hozzá a cégvezetÅ‘. Losó József a vásárlástól jelentÅ‘s eredményt vár. Mint elmondta, megfelelÅ‘ marketinggel a Mirsa jelenlegi, mintegy 14 százalékos arányát belföldön 50 százalékkal szeretné növelni a gyorsfagyasztott termékek piacán. Ez a piac már eddig is átrendezÅ‘dött, legalábbis az albertirsai "anyagyárral", valamint egy miskolci és egy domoszlói gyáregységgel rendelkezÅ‘ Mirsa Zrt. számára. A válság ellenére ugyanis tavaly 20 százalékkal növelték a belföldi értékesítésbÅ‘l származó árbevételüket, ami ellensúlyozta az export mintegy 40 százalékos visszaesését. SÅ‘t: 2009-ben néhány tízmillió forinttal növelték is forgalmukat, amely 3,3 milliárd forint volt tavaly. Kevesen tudják, hogy a "Mirelite" eredetileg a MezÅ‘gazdasági Ipari Részvénytársaság Elite Terméke elnevezés kezdÅ‘betűibÅ‘l állt össze mozaikszóvá, és a MezÅ‘gazdasági Ipari Rt. kezdte használni, tette hozzá a vezérigazgató. Az egész világon nagyon kevés olyan márka van ebben az iparágban, amely ennyi idÅ‘s lenne, mint a Magyarországon 1945 óta használatos Mirelite. Ez a név aztán a késÅ‘bb tröszt szinten szervezett iparágban lett "közkincs" az országban. A márkanevet a cégvezetÅ‘ az export tekintetében is erÅ‘síteni akarja, ahogyan a Mirsa márka nemzetközileg levédett, a Mirelite is az lesz. A vezérigazgató szavai szerint a Mirelite Csepel Kft. megvásárolt eszközeivel is tud mit kezdeni a Mirsa. Losó József elmondta azt is, hogy a korszerű gépsorokat miskolci gyárukban állítják fel, ezáltal a kapacitást is bÅ‘vítik. A tevékenységi kört is tervezik kiszélesíteni, új, húsos és panírozott termékekkel; azaz a kényelmi szegmenst erÅ‘sítik. A cégvezetÅ‘ azért is örül a Mirelite név megszerzésének, mert a Mirsa teljesen magyar cég, mind telephelyei, mind tulajdonosi háttere vonatkozásában. Magyar alapanyagból, magyar munkaerÅ‘vel, minÅ‘ségi magyar terméket állít elÅ‘, évente körülbelül 25 ezer tonna mennyiségben, amelynek 85 százaléka zöldségféle, 10 százaléka gyümölcs, és mintegy 5 százaléka tésztás termék.