Tökízű eper, nem mosolygó alma

Aki városban él, és kénytelen rendszeresen szupermarketekben vagy közértekben vásárolni, minden bizonnyal vitt már haza szatyrában - örömmel és egészségtudatosan - olyan zöldséget vagy gyümölcsöt, ami aztán komoly csalódást okozott a családnak. Különösen a mi éghajlatunkon éppen nem termő, tehát szezonon kívül, télen is kapható, egyébként küllemre gyönyörű eper, barack vagy paradicsom "veszélyes", de szinte minden szupermarket-gyümölcs alulteljesít a piaci ízélménnyel szemben.

Akinek élnek emlékei a vidéki nagymama kertjében eleszegetett, mondjuk, szamócáról, az még szerencsétlenebb, mert minden egyes falat után kénytelen megállapítani, hogy "ez nem ugyanaz". Az íz hiánya időről időre el is veheti az ember kedvét az egyébként oly sokat emlegetett egészségvédő hatású nyers zöldség- és gyümölcsfélék fogyasztásától. (Naponta legalább 5 adagnak van kimutatható rákmegelőző hatása.)

A csalódáson tehát túl vagyunk, induljunk el az emlékeinkben élő nagymama kertjétől, és nézzük meg példaként, mi történt az illatos szamócával azóta, mióta utoljára éretten és illatosan megízleltük. Az út végén (sajnos) ott fog várni minket az eperipar pirosló, dobozos terméke íz és zamat nélkül a polcokon.

A ma ismert nagy gyümölcsű szamóca Amerika felfedezése után, nagyjából az 1700-as években kezdett kialakulni, amikor megérkeztek Európába a virginiai szamóca és a chilei szamóca első tövei. Ezek, és az európai kisgyümölcsű, de zamatos, vad fajok spontán kereszteződéséből jött létre a most ismerős, nagy gyümölcsű piaci eper őse, a Fragaria grandiflora, vagy más néven a Fragaria X ananassa hibrid. Az eper egyre kedveltebb csemegévé vált szinte az egész világon, és ez a piaci igény a növénynemesítőket a XIX. század közepétől újabb és újabb, előnyös tulajdonságokkal rendelkező fajták létrehozására ösztönözte.

Az előnyös fajtatulajdonságok között pedig egyre kevésbé az íz és a zamat dominált, inkább egészen más szempontok, olyanok, amelyekre mi, vásárlók, talán nem is gondolunk, a termesztőket és az értékesítőket azonban biztos terméshez és jövedelemhez juttatják. A termesztő érdeke, hogy a tövek minél korábban, minél több és minél nagyobb szemű termést hozzanak, amelyek könnyen szüretelhetők, és küllemre tetszetősek. Ez rendben is van, mi sem akarunk ronda epret venni. Viszont ahhoz, hogy szemre kívánatos legyen a boltban megjelenő gyümölcs, többféle olyan feltételnek is teljesülnie kell, amely egyértelműen az íz ellen hat. A gyümölcs akkor nem romlik el és akkor szállítható, ha a szemek kemények. Ha a gyümölcs érett és illatos, akkor puha is, és sajnos rohamosan rothadásnak indul. Ezért kell leszedni a még nem érett, de már nagyra nőtt, szép, piros szemeket, lehetőleg egy korai fajtáról és lehetőleg egy olyanról, ami teljességgel csumázhatatlan. A csuma ki nem válása az eperből minden háziasszony rémálma, de ennek a bosszantó jelenségnek is megvan a maga termesztéstechnikai oka. Ha az eperből könnyen kíválik a csuma, akkor rendkívül nehéz szépen szüretelni, ugyanis a gyümölcs már szedéskor "beszakad", és ott áll a termesztő az üreges és gyorsan romló szemekkel, amit nem vesz meg a kutya se. A nemesítő tehát kifejezetten a "csumakinemválás" tulajdonságára koncentrál, mi meg kedvetlenül rághatjuk a kemény, fehér, vízízű csumákat.

Az érett és illatos gyümölcs eltűnésének másik oka a nagykereskedelmi értékesítés logisztikai és gazdaságossági szempontjainak törvényszerűségeiben keresendő. A nagykereskedő érdeke az, hogy lehetőleg minél kevesebb számú, megbízható beszállítóval dolgozzon, akik lehetőleg folyamatosan, állandó minőségben (méretben, színben, kiszerelésben) és persze minél alacsonyabb áron tudnak eleget tenni a kereskedelmi lánc igényeinek. Ez pedig igen nagy kihívás, ha belegondolunk, hogy itt a termék mégiscsak valamiféle biológiai folyamat eredménye, nem pedig egy tökéletesen automatizálható és kiszámítható gyártási eljárás végtermékéről van szó. A gyümölcsök, különösen a fán termők, számtalan előre nem látható körülménynek vannak kitéve, tavasszal megfagyhatnak, nyáron kiszáradhatnak, megtámadhatja őket egy gomba, egy baktérium, vagy egy csigafaj, eleinte túl fiatalok, aztán viszont elöregszenek, az egyik domboldalon jól érzik magukat, a másikon viszont nem, vagyis - minden ellenirányú erőfeszítés ellenére - a földi élet és az ökoszisztéma részei. Az iparszerű termelés és a gyors nemesítés a rövid életű, egynyári fajoknál, mint például a gabonanövények, többé-kevésbé járható útnak tűnik, a hosszabb élettartamú fajoknál azonban, amilyenek a gyümölcstermő fák is, elég sok buktatóval jár. Nyugat-Európa nagyobb városaiban és Észak-Amerikában, az eper példáján bemutatott okok miatt, szinte már lehetetlen jó ízű gyümölcshöz jutni. Minden bizonynyal az általánosan tapasztalható ízetlenség és uniformitás az egyik oka a biogyümölcsök és -zöldségek iránt feltámadó új keletű igénynek.

Magyarországnak még van esélye, hogy betörjön erre a piacra. Valószínű azonban, hogy a következő évtizedekben az egyre jobban feldolgozott, csomagolt, mosott, esetleg szeletelt, többnyire ízetlen, de rendkívül praktikus bolti gyümölcs vár majd ránk a polcokon. Ha másra vágyunk, irány megint a kert, ahonnan indultunk...