Tartalom
Szavazás: Darányi Ignác Terv
Ön szerint alkalmas a Darányi Ignác Terv a magyar élelmiszer-gazdaság fejlődési pályára állításához?
Tízezer állás forog kockán
Tízezer munkahely kerülhet veszélybe Magyarországon az Egészségügyi Világszervezet (WHO) dohány-ellenőrzési keretegyezményének intézkedései nyomán, az egyezmény a burley dohány termelőit lehetetlenítené el, akik főleg az ország elmaradottabb területein biztosítanak megélhetést a kézimunka-igényes termelésben - mondta a Világgazdaságnak a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (Madosz) elnöke.
Bényei Illés hozzátette, hogy a 70 százalékban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében összpontosuló gazdálkodásban foglalkoztatottak 70 százaléka nő, 93 százaléka képesítés nélküli és fele roma, így a termelés a társadalmi feszültségek feloldásában is komoly szerepet játszik.A WHO dohányzásellenes keretegyezményének tervezete nem a dohány termelését tiltja, hanem minden adalékanyag és ízesítő használatát. Ezek alkalmazása a burley dohányból készült termékeknél viszont elengedhetetlen.
A burley dohányt termelő nyolcszáz gazdaság nem tud átállni a hazai termés több mint kétharmadát kitevő virginia dohány előállítására, mert az többmilliós beruházásokat, és nagyobb termőterületet igényelne.
A WHO javaslatairól egyelőre vita folyik, döntés az év utolsó hónapjaiban várható - írta a Világgazdaság.
Értékelje ezt a cikket



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szóljon hozzá