AgrárHírek: Gyakorlat Harminc napot kaptak a devecseri gazdálkodók a döntésre ================================================================================ MTI on 2010. november 18. A vörösiszappal elöntött mezőgazdasági területek tulajdonosai eldönthetik, hogy az állam által felajánlott földcserét választják, vagy eladják a területüket az államnak, vagy részt vesznek a tervezett energiaültetvény megvalósításában. Élelmiszer-kereskedők a kis boltokért ================================================================================ MTI on 2010. november 18. Egységbe tömörült élelmiszer nagykereskedők szeretnék a termelők és a vidéki kis boltok közötti kapcsolatot tökéletesíteni; a múlt héten megalakult Első Magyar Élelmiszer-kereskedelmi Konzorcium (EMÉK) szóvivője a haszon tisztességes elosztásától a forgalom növekedését és jobb áruellátást remél - írja a szerdai Magyar Nemzet. A gazdák összefogása is szükséges a hibás kérelmek tisztázásához ================================================================================ Forrás: MVH on 2010. november 17. Mintegy húszezer gazdálkodónak postáz a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal adategyeztető levelet a területalapú támogatás túligénylése miatt. Idén a lehetségesnél 28 ezer hektárral nagyobb területre érkeztek be támogatási kérelmek a Hivatalhoz. Gyorsan kell cselekedni ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. november 16. Mintegy 20 ezer gazdálkodó kap kézhez a napokban adategyeztetésre felszólító levelet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól. Az okokról és a teendőkről Téli Róbert, a Magyar Agrárkamara Gazdálkodói Információs Szolgálat főosztályvezetője számol be a köztestület legutóbbi felhívásában. Új baromfifeldolgozó épül Zalában ================================================================================ MTI on 2010. november 16. Új baromfifeldolgozót létesítenek Zalában; a tervek szerint az építkezés még novemberben elkezdődik a Pacsai Ipari Parkban, jövő nyáron pedig megkezdődik a termelés a Zalai Baromfifeldolgozó Kft.-ben - írta keddi számában a Zalai Hírlap. Népszabadság: 50 milliárdot is jelenthet a vis maiorra hivatkozás ================================================================================ MTI on 2010. november 16. Akár ötvenmilliárd forint kötbér megspórolását is jelentheti a gazdáknak az a kormánypárti javaslat, amely szerint megállapított vis maior esetén még a rosszul szerződött termelőnek sem kell teljesítenie kötelezettségét - írja keddi számában a Népszabadság. Fügeültetvényt telepítettek Zalában ================================================================================ MTI on 2010. november 16. A Zala megyei Tormafölde határában héthektáros területen telepítette Közép-Európa első fügeültetvényét a becsehelyi székhelyű Fügeliget Kft. A magyar sertéstenyésztés jövőképe ================================================================================ AgrárHírek on 2010. november 14. Beszélgetés Fekete Balázzsal, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnökével A kukoricának már a 70 százaléka a magtárakban van ================================================================================ MTI on 2010. november 12. A kukoricának már a 70 százalékát betakarították a gazdálkodók - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Hangya Szövetkezeti Együttműködés: megállapodások a gazdák érdekében ================================================================================ MTI on 2010. november 12. Együttműködési keretmegállapodást írt alá a Hangya és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséggel, az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvánnyal és a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Szervezettel. Kevesebb bor kerül a pincékbe, mint tavaly ================================================================================ MTI on 2010. november 12. Az idén várhatóan legalább 800 ezer hektoliterrel kevesebb bor kerülhet a szüretet követően a pincékbe Magyarországon, mint tavaly. Együttműködési megállapodást kötött a budapesti és bukaresti kifizető ügynökség ================================================================================ Forrás: MVH on 2010. november 11. Együttműködési megállapodást írt alá szerdán a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a romániai Mezőgazdasági és Intervenciós Kifizető Ügynökséggel (APIA) Bukarestben. A dokumentumot Palkovics Péter, az MVH elnöke és Florin Marius Faur, az APIA vezérigazgatója látta el kézjegyével. Hétfőig lehet jelentkezni ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. november 11. Azoknak az állattartóknak, akik az egyes állatbetegségek és zoonózisok – állatról emberre terjedő betegségek - felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre kialakított program szerint állami támogatást vettek fel, november 15-ig kell a költségeik igazolásait megküldeniük a területileg illetékes Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak (MgSzH) – figyelmeztet a Magyar Agrárkamara. Megvannak az idei "Év Bortermelője" címének jelöltjei ================================================================================ MTI on 2010. november 11. November 8-án lezárult a szakmai megmérettetés első fordulója, és kiderült, hogy ki az az öt borász, aki a legtöbb jelölést kapta. Számadás az AKG gazdálkodóknak – közeleg a WEB-GN adatszolgáltatás határideje a 2009/2010 évről ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. november 10. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatás (AKG) első évéről november 30-ig kell - jogvesztő hatállyal - elektronikus formában adatokat szolgáltatni a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal felé. Meglehetősen bonyolult, ezért időigényes feladat ez. Aki ezt elfelejti, vagy kicsúszik a határidőből az szankciókra számíthat – olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében. A GVH elutasította a gabonatermelők panaszát ================================================================================ MTI on 2010. november 09. A Világgazdaság szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem osztja a gabonatermelők aggályait, és elutasította azt a panaszt, miszerint a felvásárló cégek visszaéltek erőfölényükkel a hazai terménypiacon. A kukoricának alig egyötödét sikerült betakarítani Zalában ================================================================================ MTI on 2010. november 09. A kukoricának alig egyötödét tudták csak betakarítani Zala megyében; a 49 ezer hektáros vetésterületből mintegy 11,5 hektáron végeztek az aratással - tájékoztatta Farkas Gyöngyvér, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) földművelésügyi igazgatója az MTI-t. Két támogatás kifizetését is kérni kell ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. november 08. Még bő egy hónapjuk maradt a gazdálkodóknak, cégeknek arra, hogy benyújtsák igényüket az állattartó telepek korszerűsítéséhez (ÁTK) nyújtandó támogatás kifizetésére. Az idén december 15-én éjfélig kell az MVH-hoz beérkezni a dokumentumnak. A vízgazdálkodással kapcsolatos támogatás kifizetését kérelmezni szintén most, de más időszakban, 2010. november 1-30. között lehet – olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében. Két hetük van a családi gazdaságoknak ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. november 05. A családi gazdálkodók által még az évtized első éveiben felvett forgóeszközhitelek egy részét az érintettek nem tudták a lejárati határidőben kifizetni. Ezért az előző kormány azok meghosszabbítását tette lehetővé. Az ezekhez kapcsolat állami támogatások kifizetését most, november 1-20. között kérvényezhetik. Ehhez postán kell az MVH-hoz eljuttatniuk kifizetési kérelmüket – hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara. Fogytán a liszt, brutálisan drágulhat a kenyér ================================================================================ Forrás: nol.hu on 2010. november 05. A pékek szerint a tél végére elfogy az itthon termett búza, s nem kizárt, hogy amerikai importból készülhet majd a magyar kenyér. Az észak-magyarországi pékek már Szlovákiából hozzák át a lisztet, mert több hazai malom alapanyaghiány miatt ideiglenesen leállt. Több az aszú a vártnál Tokaj-hegyalján ================================================================================ MTI on 2010. november 04. Közepes évjáratként értékelte az idei szőlőtermést Kiss István, a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója, de azt is elmondta: a tavalyinál jóval több lett az aszú, a késői szép őszi időjárásnak köszönhetően. A gazdák többsége már megkapta a területalapú támogatás előlegét ================================================================================ Forrás: MVH on 2010. november 03. Október végéig a kérelmezők 90 százaléka, mintegy 162 500 gazdálkodó kapta meg a területalapú támogatás (SAPS) előlegét Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól. Az MVH összesen 94,3 milliárd forintot, a kifizethető előleg 82 százalékát már átutalta az érintettek részére. Csökkenhet a tejtermelés, a támogatások csak egy részét fizették ki ================================================================================ MTI on 2010. november 03. Egyre több tehenészet küzd napi likviditási gondokkal; a tej felvásárlási ára az első három negyedévben átlagosan 70 forint volt literenként, de a megígért literenkénti 22 forintos támogatásból eddig csak literenként 5,5 forintot utalt át a szaktárca - olvasható a Napi Gazdaság szerdai számában. Bő egy hónapos csúszással takarították be a napraforgót Jász-Nagykun-Szolnok megyében ================================================================================ MTI on 2010. november 02. Az elmúlt hetek kedvezőbb időjárása ellenére jelentős elmaradás tapasztalható az őszi szántóföldi munkákban - Közölte a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója. Újabb lejtmenetben a sertéságazat? ================================================================================ AgrárHírek on 2010. november 02. Sákán Antal nyilatkozata a jelenlegi helyzetről Élelmiszerlavina a földeken - eredményesen zárult az új önkormányzati program ================================================================================ AgrárHírek on 2010. október 29. Az Élelmiszerlavina program jóvoltából idén saját termesztésű zöldség kerülhetett a rászorulók asztalára. A népszerű kezdeményezés keretében önkormányzatok és civil szervezetek számára ajánlott fel vetőmagokat és növényvédő szereket a Syngenta. Az adomány a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül jutott el a résztvevőkhöz, akik az alapanyagok segítségével saját területüket művelték meg, és saját maguk számára termesztettek zöldséget. Tovább romlik a tejtermelők helyzete ================================================================================ MTI on 2010. október 29. A tejtermelők is egyre nehezebben boldogulnak a magas takarmányárak miatt, csak szeptemberben már 20 százalékkal kevesebb volt a nyers tej mennyisége, mint két évvel ezelőtt - írta pénteki számában a Magyar Hírlap. Fellebbeznek a kartellgyanús malmok ================================================================================ MTI on 2010. október 29. Fellebbeznek a megbírságolt malomipari vállalkozások a Gazdasági Versenyhivatal legutóbbi döntése ellen, amellyel a 16 magyarországi malomipari vállalkozásra összesen mintegy 2,3 milliárd forint bírságot szabott ki kartellezés miatt - mondta el Pótsa Zsófia, a Gabonaszövetség főtitkára. A karácsonyban bíznak a halászok ================================================================================ MTI on 2010. október 29. Az értékesítési szempontból ugyan csúcsszezonnak számító karácsonytól idén is jelentős forgalomnövekedést várnak a halászok, ám úgy tűnik, a magyarországi haltermelés és -értékesítés az idén is 5-7 százalékkal csökken - írta pénteki számában a Napi Gazdaság. A GVH 2,3 milliárdra bírságolt 16 gabonafeldolgozót ================================================================================ MTI on 2010. október 29. "Kőkemény" kartellben való részvétel miatt mintegy 2,3 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 16 magyarországi gabonafeldolgozó vállalkozásra - közölte a versenyhivatal az MTI-vel csütörtökön. Ketten pályáztak az állami tulajdonú termőföldek légifótózására ================================================================================ MTI on 2010. október 28. Az állami tulajdonú termőföldek légi fotózására kiírt közbeszerzési pályázatra nem egy, hanem két pályázat érkezett - közölte a pályázatot kiíró Földmérési és Távérzékelési Intézet. Újjáalakulnak a Hangya Szövetkezetek ================================================================================ MTI on 2010. október 27. A Hangya Szövetkezetek 102 éves múltjára alapozva elindítjuk az ÚHSZM-et - jelentette be Balogh Gyula, a közelmúltban civil szervezetek által alakított Új Hangya Szövetség (ÚHSZ) elnöke. Az OTP ingatlan, agrár- és kisvállalkozás-finanszírozási divíziót hoz létre ================================================================================ MTI on 2010. október 26. Ingatlan, agrár- és kisvállalkozás-finanszírozási divíziót alakít ki az OTP Bank, a divíziót november elsejétől Gyuris Dániel vezeti vezérigazgató-helyettesként- közölte a bank a BÉT honlapján hétfőn. A gazdák ötöde már megkapta a SAPS-előleget ================================================================================ MTI on 2010. október 26. Október 25-ig a támogatásra jogosult 180 ezer gazdálkodóból több mint 35 ezernek már kifizette a területalapú támogatás (Single Area Payment Scheme - SAPS) előleg összegét az európai uniós támogatásokat kifizető Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), a HP újraindította szolgáltatását - közölte az MVH. A kukorica harmada van a magtárakban ================================================================================ MTI on 2010. október 23. Most még csak a kukorica harmada van a magtárakban, ugyanis ekkora területen végeztek a betakarítással a gazdálkodók - mondta az Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. A MADOSZ is aláírta a dohánypetíciót ================================================================================ MTI on 2010. október 22. A Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (MADOSZ) is csatlakozott a "dohánypetícióhoz", amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azon tervezett módosítása ellen tiltakozik, mely betiltaná a dohánytermékek előállításához használt összetevők alkalmazását, ellehetetlenítve ezzel a dohánytermelőket. Bekeményít a HP, nem jutnak pénzhez a magyar gazdák ================================================================================ Forrás: MVH on 2010. október 21. Egyoldalúan felfüggesztette szolgáltatásait a Hewlett-Packard Magyarország (HP) az európai uniós támogatásokat kifizető Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára. Ez megnehezíti a mintegy kétszázezer magyar gazda minél gyorsabb uniós támogatáshoz jutását, jóllehet a hivatal munkatársai éjt nappallá téve dolgoznak. Túl drága a jó vetőmag ================================================================================ MTI on 2010. október 21. Várhatóan tovább csökken az idén a minősített, fémzárolt búzavetőmagvak felhasználása, mert a gazdálkodók nagyrészt saját betakarított termésüket vetik vissza, egymás között cserélnek vetőmagot, vagy feketeforgalomból származó árut használnak fel – mondta a Világgazdaságnak Ruthner Szabolcs, a Vetőmag Szövetség és Terméktanács ügyvezető igazgatója. Napi Gazdaság: halódik a magyar virágtermesztés is ================================================================================ MTI on 2010. október 21. A mostoha időjáráson kívül a folyamatosan emelkedő energiaárak és a gazdasági válság okozta mintegy 25-30 százalékos keresletcsökkenés is egyre több fejfájást okoz a hazai virágtermelőknek. Borturisztikai centrum segíti a Pannon Borrégió borainak értékesítését ================================================================================ MTI on 2010. október 21. Pannon Borrégió borainak piacra jutását segíti az a borturisztikai centrum, amely szerdán nyílt Pécsett, a Vince Utcai Kreatív Inkubátorházban. Közel ötmilliárdba kerül az állami földek felmérése ================================================================================ MTI on 2010. október 20. Légifotókkal kívánja felmérni az állami tulajdonban lévő földterületeket a Földmérési és Távérzékelési Intézet, az általuk kiírt gyorsított tárgyalásos közbeszerzés nettó 4,8 milliárd forintra becsüli a munka ellenértékét - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Délmagyarország: kifizetik a Mórakert termelőit ================================================================================ MTI on 2010. október 20. Elkezdődött a Mórakert termelőinek kifizetése: az első magyar tész gazdák felé fennálló egymilliárdos tartozásának 50 százalékát most, a többit részletekben rendezik - írta kedden a Délmagyarország. Már utalja a SAPS-ot és a rendkívüli tejtámogatásokat az MVH ================================================================================ MTI on 2010. október 19. Csaknem 114,7 milliárd forintot fizethet ki a gazdáknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az egységes területalapú támogatás, és a rendkívüli tejtámogatás folyósításával - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) honlapján. Csökkent a hazai tejtermékek aránya ================================================================================ MTI on 2010. október 19. Az import erősödése, illetve a saját márkás termékek térhódítása a két meghatározó tényező a tejtermékek hazai kiskereskedelmében – írja a keddi Világgazdaság a MEMRB piackutató adatai alapján. Borsodban még mindig művelhetetlenek a korábbi ár- és belvizes területek ================================================================================ MTI on 2010. október 18. Késésben vannak az időszerű mezőgazdasági munkákkal a gazdák Borsod-Abaúj-Zemplénben, mivel a korábbi ár- és belvizes területek még mindig művelhetetlenek - mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) megyei vezetője. Intervenciós kukoricát értékesít az MVH ================================================================================ Forrás: MVH on 2010. október 18. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3141,5 tonna fennmaradt kukorica készletet értékesít október 20-ától. Az uniós jogszabályoknak megfelelően a felhalmozott gabonafélék eladására saját hatáskörben akkor van lehetőség, ha annak mennyisége ötezer tonna alá csökken. Ma van az utolsó nap a kárenyhítés igénylésére ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. október 18. A postai átfutási időt figyelembe véve ma van az utolsó nap, hogy valaki feladja agrár-kárenyhítési kérelmét, ugyanis annak október 20-ig kell beérkeznie a helyileg illetékes megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz (MgSzH). A részletekről a Magyar Agrárkamara adott ki közleményt. Lassú a betakarítás, elhúzódnak a vetések Szabolcsban ================================================================================ MTI on 2010. október 16. Az őszi csapadékos időjárás és a felázott talaj miatt a tervezettnél jóval lassabban halad a termények betakarítása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A kifizetések teljesítéséhez szükséges a Gazdálkodási Napló benyújtása ================================================================================ Forrás: MVH on 2010. október 15. November 30-ig kell benyújtaniuk a Gazdálkodási Naplót azoknak, akik 2009-től agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatásban részesülnek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében. Az első gazdasági évre vonatkozó dokumentumot elektronikusan, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal honlapján lehet beadni. Ennek elmulasztása esetén szankcióként a gazdálkodó a támogatási összeg csökkentésével számolhat. A jövő héten befejeződhet a szüret ================================================================================ MTI on 2010. október 14. Az ország borvidékein a szőlő 80-90 százalékát már leszedték, így a jövő héten, de legkésőbb a hónap végére befejeződhet a főszüret országszerte.