AgrárHírek: Gyakorlat Még két nap az őshonos állatok támogatására ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. október 14. Holnap, október 15-én jár le az őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtákkal kapcsolatos támogatás igénylésének határideje, melyet rövid időre ismét megnyitott a vidékfejlesztési tárca – hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara. Kritikus helyzetben a sertéságazat ================================================================================ MTI on 2010. október 14. Kritikus helyzetben vannak a magyar sertéstartók a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének sertésválasztmánya szerint - hangzott el a választmány ülésén csütörtökön Budapesten. Hátráltatja a belvíz a vetést ================================================================================ MTI on 2010. október 14. Kéthetes csúszásban van a napraforgó-betakarítás, és lassan halad a kukorica aratása is - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság, amely szerint a belvíz nem csak az aratást, de a vetést is hátráltatja. Nem érte kár a hortobágyi génmegőrzőt ================================================================================ MTI on 2010. október 14. A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kft.-nél szoros minőségbiztosítási, ellenőrzési és tanúsítási rendszerek segítik a biogazdálkodást, ezek a gazdasági cselekmények teljes körű dokumentálására épülnek - közölte Gencsi Zoltán, a cég október 6-án indoklás nélkül felmentett ügyvezető igazgatója. Megalakult az Új Hangya Szövetkezet ================================================================================ MTI on 2010. október 14. Megalakult az Új Hangya Szövetség és az Új Hangya Szövetkezet - jelentette be Balogh Gyula, a szövetség és a szövetkezet elnöke szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. Banántermesztés indul Mezőfalván ================================================================================ MTI on 2010. október 11. Mediterrán ültetvényt hoznak létre a Fejér megyei Mezőfalván, ahol tavasztól három hektáron termelnek banánt . Gyenge szőlőtermés Sopronban ================================================================================ MTI on 2010. október 11. A korábbi évek szőlőtermésének felét szüretelik az idén a soproni borvidéken - írta szombati számában a Kisalföld. Erdészek kaphatnak támogatást ================================================================================ Forrás: MVH on 2010. október 08. Két erdészeti jogcímre lehet támogatási kérelmet benyújtani októberben a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Támogatás borászati gépek beszerzéséhez ================================================================================ Forrás: MVH on 2010. október 08. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) közel 2 milliárd forint támogatást fizethet ki új borászati gépek és technológiai berendezések vásárlására. Azon gazdálkodók, akik a beruházással szeretnék vállalkozásuk összteljesítményét növelni, 2010. október 16. és 2011. március 31 között nyújthatnak be támogatási kérelmet a Hivatalhoz. Nőtt a repce- és a búza vetésterülete Vas megyében ================================================================================ MTI on 2010. október 08. Mintegy 21 ezer hektáron, a tavalyinál 3 ezer hektárral nagyobb területen vetették el idén a repcét Vas megyében, és az őszi búza is 5 ezer hektárral nagyobb területen kerül a földbe, mint az elmúlt években - tájékoztatta Márkus Antal, a Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) vezető főtanácsosa az MTI-t. MVH: hamarosan utalják a területalapú támogatás előlegét ================================================================================ MTI on 2010. október 08. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) várhatóan október 18-tól utalja az idei területalapú támogatás 50 százalékos előlegét - közölte az MVH az MTI-vel csütörtökön. A tavalyihoz képest nőtt a hektáronkénti területalapú támogatás összege ================================================================================ Forrás: MVH on 2010. október 07. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal várhatóan október 18-tól utalja a 2010. évi területalapú támogatás 50%-os előlegét. Az Európai Bizottság által meghatározott 275,75 forint/euró árfolyam alapján közel 114,7 milliárd forintot fizethet ki a Hivatal a gazdáknak. Aki szőlőt telepítene, most kérvényezze ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. október 07. Maximum 150 ezer forintos hektáronkénti áron vehet a tulajdonosi jogokat gyakorló MVH-tól szőlő-újratelepítési jogot az érdeklődő. Az árat több tényező csökkentheti, melyet külön szabályoz a magyar és uniós jog. Az érdeklődők ez év végéig juttathatják el igényeiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára – olvasható a Magyar Agrárkamara legfrissebb közleményében. Ezer hektár szántót minősítenének át a belvíz miatt ================================================================================ MTI on 2010. október 07. Legkevesebb ezer hektár szántóterület művelési ágának megváltoztatását javasolja a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Kapos völgyében, amelynek Tolna megyei szakaszán 2010-ben 3.500 hektár termőterületet öntött el a belvíz. Mintegy 5 százalékos tojásáremelésre számít a Tojásszövetség ================================================================================ MTI on 2010. október 04. A takarmányárak 30-40 százalékos emelkedése miatt, a tojás termelői árának 10-15, fogyasztói árának mintegy 5 százalékos emelkedésével számol a következő hónapokban a Tojásszövetség - mondta az MTI-nek Földi Péter, a szövetség szaktanácsadója hétfőn Budapesten, a tojás világnapja alkalmából tartott háttérbeszélgetésen. 2011. évi szántóföldi szezonnyitó - Fókuszban a változások ================================================================================ AgrárHírek on 2010. október 01. 2010. szeptember 27., Bak – A kukorica és olajos növények piacának változásai, az időjárási anomáliák, az árfolyamok hektikus ingadozásai, illetve a gazdasági és politikai környezet átalakulása miatt a mezőgazdasági vállalkozások számára is létkérdés az alkalmazkodás. A fenti téma köré szerveződött a Baki Agrocentrum Kft. mintegy 300 fő részvételével lezajlott hagyományteremtő rendezvénye, az I. Szántóföldi Szezonnyitó. Összejátszottak a malmok? Milliárdos bírság lehet a vége ================================================================================ Forrás: Napi Gazdaság on 2010. október 01. Milliárdos nagyságrendű bírsággal számolhatnak az úgynevezett malomkartell részvevői, ha bebizonyosodik, hogy felosztották a hazai lisztpiacot, vélekednek egyes szakértők. Gyenge a termés Jász-Nagykun-Szolnok megyében is ================================================================================ MTI on 2010. október 01. Jász-Nagykun-Szolnok megye gyümölcsöseiben a korábbi éveknél jobb feltételekkel értékesíthető, ám gyenge termést szüretelnek idén a gazdák - közölte a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója. Októberben SAPS előleg! ================================================================================ Forrás: MVH on 2010. szeptember 29. Még idén megkapják a gazdálkodók a 2010-es területalapú támogatás jelentős részét, melynek előzetes kifizetése a májusban benyújtott kérelmek alapján történik. Nem kell újból igényelni ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. szeptember 29. Az Európai Unió Közvetlen Támogatások Irányító Bizottsága tagállami kérésre engedélyezte a SAPS és a különleges tejtámogatások esetében tíz tagállam, köztük Magyarország számára is az 50%-os előleg kifizetését, amely a jogszabály alapján a lehetséges legmagasabb mérték. Gyenge termést hoztak a kapás növények ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 29. A tervezettnél kevesebb területről, várhatóan az átlagosnál később és gyengébb termést takarítanak be idén a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kukorica- és napraforgóföldeken – közölte a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója. Novembertől ismét emelkedhet a tej és a tejtermékek ára ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 29. November elsejétől ismét emelkedhet a tej és a tejtermékek ára Magyarországon, mert az azonnali piacon egyre nagyobb kereslet mutatkozik a nyerstej iránt - mondta Mélykúti Tibor, az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. ügyvezető igazgatója. Egyeztessen a falugazdászával! ================================================================================ Forrás: MVH on 2010. szeptember 28. A mezőgazdasági támogatások folyósítása érdekében minden termelőnek szükséges pontosítania fizetési számlaszám adatait! Kisebb a szőlőtermés a szekszárdi borvidéken ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 28. Az óborkészlet csökkenésére számít a szekszárdi hegyközség, miután idén jóval kisebb szőlőtermés várható a szekszárdi borvidéken, ahol a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) adatai szerint húszezer hektoliterrel több bor áll a pincékben mint tavaly ilyenkor. Kevesebb, mégis többet ér a gyümölcs Bács-Kiskunban ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 28. Többnyire a tavalyinál kevesebb és gyengébb minőségű a gyümölcs, ám a tavalyinál jobbak az átvételi árak Bács-Kiskun megyében – közölte hétfőn a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója. Belterjessé vált a magyar élelmiszer-kereskedelem ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 28. Nemcsak vásárlóerejének egy részét, de nemzetközi vonzerejét is elveszette a magyar élelmiszer- és napi fogyasztási cikk kereskedelem - írta a Napi Gazdaság. A Magyar Agrárkamara javaslatai a mezőgazdasági károk enyhítésére ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 25. A kamara pénteki közleménye ismerteti: az MA elnöksége olyan rövid és középtávú intézkedéseket javasol a kormánynak, amelyekkel számottevően mérsékelhetőek lennének a gazdálkodói terhek. A javaslatokat rövidesen az agrárkormányzathoz is eljuttatják. Még mindig erős a pulykatermelés Magyarországon ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 25. Ugyan az utóbbi években megállt a pulyka termelésének növekedése Magyarországon, az ágazat még mindig őrzi erős piaci pozícióit: belföldi fogyasztásban a pulyka a csirke mögött a második helyen áll 7,5 kilós egy főre jutó éves fogyasztással, de a világ pulykaexportjából is 5 százalékkal részesedik Magyarország - közölte a Baromfi Termék Tanács pénteken az MTI-vel. Nyúlfeldolgozó üzem épül Sonkádon ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 24. Nyúlfeldolgozó üzemet épít a Vállalkozók Érdekegyeztető Roma Országos Szervezete (Vérosz) két külföldi magánbefektetővel Sonkádon, a kialakításra kerülő beszállítói tenyésztői hálózattal együtt 2.500 új álláshelyet teremtő program ipari létesítményének alapkövét pénteken helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben. Minden tizedik gabonatermelő bíróság elé kerülhet a rossz termés miatt ================================================================================ Forrás: inforadio.hu on 2010. szeptember 24. A rossz időjárás miatt idén kevesebb és rosszabb minőségű a gabonatermés, mint az előző években. A gabonatermelők több mint fele nehezen vagy csak módosítással tudja teljesíteni a felvásárlókkal kötött szerződést - mondta az InfoRádiónak a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Megkezdődött a rizs aratása a Nagykunságban ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 24. Sok más szántóföldi növénykultúrával ellentétben a rizs jó közepes hozamokat ígér idén az Alföldön – tudatta a Nagykun 2000 Mezőgazdasági Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön. Törvénytelenül működik a mezőőri szolgálat ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 22. Érvényes engedély nélkül tevékenykedik Magyarországon a mezőőri szolgálat legtöbb tagja szeptember eleje óta, erről azonban sem az érintett személyek, sem az őket foglalkoztató önkormányzatok nem kaptak tájékoztatást - írta szerdai számában a Népszava. A repce vetésterülete a tervezettnek csupán 60 százaléka ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 22. A repcét eddig a tervezett területnek csupán a 60 százalékán sikerült elvetni, főként a kedvezőtlen időjárás miatt - állapítja meg a Magyar Agrárkamara szeptember elején lezárt felmérésében. Almaszüret háború nélkül ================================================================================ Forrás: nol.hu on 2010. szeptember 21. Az idén kevés alma termett, és mivel a felvásárlók sokat fizetnek a gyümölcsért, ezért várhatóan botránymentes lesz a szüret. A számlát végül a fogyasztók állják, mert biztos drágul az alma. A minőséggel is baj van, mert a kedvezőtlen időjárás miatt kevés gyümölcsös vészelte át sértetlenül a nyári viharokat. Tolódik a szüret időpontja Tokaj-Hegyalján ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 21. A kedvezőtlen, csapadékos időjárás miatt nem kezdődött meg hétfőn a szüret a Tokaj-hegyalaji történelmi borvidéken, a térség legnagyobb borászati cége, az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Zrt. vélhetően péntektől kezdi meg a szőlő felvásárlását a vele szerződésben lévő termelőktől - közölte Marcinkó Ferenc a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke újságírókkal. Rendelet a borászati gépek támogatásáról ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 20. Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból október 16-tól jövő április végéig lehet 20-30 százalékos támogatást igényelni a borászati gépekre és technológiai berendezésekre - az erről szóló vidékfejlesztési miniszteri rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. Nagy erőfeszítéssel kerül a talajba a repce vetőmag ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. szeptember 17. Nagyon úgy néz ki, hogy az idei csökkent hozamok után jövőre sem jók kilátások a repcénél. Most a vetéssel van baj, ugyanis lényegét tekintve már alig érdemes vetni. Az időjárás miatt viszont eddig csupán a tervezett terület 60 százalékán sikerült elvetni a repcét – állapítja meg a Magyar Agrárkamara szeptember elején-én lezárt felmérése. "Magyarország továbbra is baromfi nagyhatalom" ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 17. Magyarország továbbra is baromfi nagyhatalom, ám az ágazatnak még számos feladatot kell megoldania, ha kedvező belpiaci és exportpozícióit meg kívánja őrizni, illetve fejleszteni - hangzott el a Baromfi Termék Tanács (BTT) pénteki szakmai konferenciáján a debreceni egyetemen. Gyenge a szőlőtermés a móri borvidéken ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 17. A más években megtermett, hektáronkénti 4,5 - 5 tonnánál mintegy 30 százalékkal kevesebb szőlő termett, s a minőség is elmarad a kívánatostól a 685 hektáros móri borvidéken - mondta el a térség hegybírája. Új stratégiát fogalmaztak meg a haltermelők ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 17. Új stratégiát fogadott el a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa múlt heti közgyűlése, amelyen új vezetést választott, és nevet is változtatott a szervezet. Ezentúl a szövetséget Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének hívják - tájékoztatta az MHHVSZ csütörtökön az MTI-t. Részleges méhegészségügyi zárlat van Székesfehérváron ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 16. Részleges méhegészségügyi zárlatot rendelt el minimum harminc napra Székesfehérvár egy részén a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. Egri szüret, közel 50 százalékos terméskiesés ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 15. A csapadékos időjárás miatt fele annyi szőlő termett az egri borvidéken mint a megelőző években - mondta Varsányi Lajos, a borvidéki hegyközségi tanács elnöke. MOSZ: valamennyi jogviszonyra értelmezni kell a vis maior eseményt ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 15. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége MOSZ szükségesnek és helyénvalónak tartja a Vidékfejlesztési Minisztérium figyelemfelhívását, amely alapján valamennyi jogviszonyra kiterjedő körülményként kell értelmezni a vis maior esemény bekövetkeztét - olvasható az agrár-érdekképviselet állásfoglalásában. Szeptember végéig minden pénznek be kell érkeznie a kárenyhítési alapba ================================================================================ Forrás: MVH on 2010. szeptember 15. Tájékoztató az agrárkár-enyhítési rendszerben részt vevő gazdálkodók kárenyhítési hozzájárulás fizetési kötelezettségeiről. Indulnak a terményperek ================================================================================ Forrás: nol.hu on 2010. szeptember 14. Az éven belüli jelentős terményár-ingadozás sok munkát ad az ügyvédeknek. Így lesz ez idén is, holott még el sem kezdődött a „peres” növények, a kukorica, a napraforgó szezonja. A Vidékfejlesztési Minisztérium már közleményben hívja fel a figyelmet a szerződések betartására. Több ezren igényelnek szőlőkivágási támogatást ================================================================================ Forrás: MVH on 2010. szeptember 13. Több mint ötezer hektárnyi szőlőtermő terület kivágásának támogatását engedélyezheti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), de az erre szánt összeget még nem határozta meg az EU Bizottsága. A szüretelőket is ellenőrzi az APEH ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 10. A szüret közeledtével fokozottan figyel a szőlőszedők foglalkoztatására az APEH - tájékoztatta az adóhatóság észak-magyarországi regionális igazgatósága az MTI-t. Hétfőig kell bevallani a napszámos közterheket ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. szeptember 10. Nem elég csak bejelenteni az idénymunkásokat, hanem a foglalkoztatásról a bevallást is el kell készíteni az előírt határidőre! - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara közleményében, melyben az alkalmi és idénymunka szabályainak változásainak augusztusban tapasztalt hatásait foglalja össze. Támogatás határidők közelegnek ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. szeptember 10. Újabb támogatási lehetőséget teremtett a vidékfejlesztési tárca, ugyanis a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ismét meghirdette a mezőgazdasági területek erdősítésének támogatását. Emellett oda kell figyelni, mert még szeptemberben lehet szaktanácsadási szerződést kötni, illetve az MVH által a gazdálkodóknak megküldött agrárkárenyhítési hozzájárulást szeptember 30-ig kell jóváíratni – olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében. Aki a virágot szereti... ================================================================================ MTI on 2010. szeptember 09. Magyarországon évente egy ember virágra és dísznövényre mintegy 25 eurót (6-7 ezer forintot) költ, a cél az, hogy ez két-három éven belül évi 10 euróval növekedjen, hiszen a fejlett uniós országokban már megközelíti, vagy akár meg is haladja a 100 eurót – mondta Treer András, a Dísznövény Szövetség és Terméktanács alelnöke, annak kapcsán, hogy e hónap közepén rendezik a 17. Hortus-Hungaricus nemzetközi kertészeti kiállítást.