AgrárHírek: Gyakorlat Magyar Nemzet: virágzó áfacsalás az agráriumban ================================================================================ MTI on 2010. augusztus 06. Szakmai szervezetek szerint évente megközelítőleg 70-75 milliárd forintnyi áfát csalnak el az agrárágazatban - írja pénteki számában a Magyar Nemzet. Ezek az alkalmi munka új feltételei ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. augusztus 05. Július 30-án jelent meg az új egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény részletes végrehajtási rendelete, mely lényegében az augusztus 1-jén hatályba lépő jogszabály alkalmazásának gyakorlati teendőit foglalja össze. A több százezer embert és több tízezer vállalkozást érintő újdonságok legfontosabb mezőgazdaságot érintő elemeit foglalja össze a Magyar Agrárkamara közleménye. Nincsenek kint a gödörből a magyar tehenészek ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. augusztus 05. Nem sok jóra számíthatnak a tejtermelők a közeljövőben. A tej átvételi ára ugyanis még mindig alacsonyabb az előállítási költségnél. Ezért több tehenészet még mindig csökkenti állományát, eladják a teheneket, üszőket. Nem állt le a vemhesüszők exportálása, és takarmánydrágulásra lehet számítani, az import termékek beáramlása pedig nem csökken. Az EU eddigi intézkedései nem jelentettek teljes gyógyírt, ezért a tagállamok szakminiszterei döntöttek: év végéig elkészül egy átfogó intézkedési terv. Itthon a kormányzat annyit tehet, hogy a tavalyihoz hasonlóan előrehozza és még az idén kifizeti a termelői támogatásokat – olvasható a Magyar Agrárkamara friss elemzésében. Kevesebb dohánytermés várható Magyarországon ================================================================================ MTI on 2010. augusztus 04. A mostoha időjárás miatt az idén a tavalyinál kevesebb dohánytermés várható, az 5.750 hektáros termőterületről 20-30 százalékkal kisebb mennyiségű dohánylevelet takaríthatnak be a gazdálkodók - közölte Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke. Megoldódott az IKR finanszírozási válsága ================================================================================ MTI on 2010. augusztus 03. Megoldódott az IKR Zrt. finanszírozási válsága, miután július végén az OTP és a K&H Bank is aláírta a részvényóvadéki szerződést, amely hatályba lépett, és ezen keresztül az úgynevezett moratóriumi megállapodás is - tájékoztatta Szaxon J. Attila, a társaság vezérigazgatója kedden az MTI-t. Várhatóan augusztus második felében kezdődik a szüret ================================================================================ MTI on 2010. augusztus 02. Az idén az újbor mennyisége 15-20 százalékkal lehet kevesebb a szokásosnál; a szüretet a szokottnál kicsit később, augusztus második felében kezdhetik meg az ültetvényeken - mondta az MTI kérdésére Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára. Jó minőségű a somogyi búza ================================================================================ MTI on 2010. augusztus 02. Jó minőségű a somogyi búza, amelynek aratásával várhatóan a héten végeznek a gazdálkodók - közölte a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója az MTI-vel hétfőn. Elvitte a téli almát az esős nyár ================================================================================ MTI on 2010. augusztus 01. Az almát sem kímélte az elemi károk sorozata: az időjárás miatt a tavalyhoz képest 25-30 százalékos terméskieséssel, valamint jelentős minőségromlással lehet számolni a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ültetvényein - közölte Mátyás László, a térségi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vezető falugazdásza. Kevesebb búza termett a tavalyinál Tolnában ================================================================================ MTI on 2010. augusztus 01. Csaknem tizedével kevesebb őszi búza termett Tolna megyében idén, mint 2009-ben, a Tolna Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal adatai szerint négy tonnát alig meghaladó mennyiséget takarítottak be hektáronként. A dinnyetermelőknek kapóra jött a hideg ================================================================================ Forrás: Napi Gazdaság on 2010. július 29. A kánikula utáni jelentős lehűlés - és az emiatt bekövetkező átmeneti keresletcsökkenés - épp a legjobbkor jött a hazai dinnyetermelőknek. Várhatóan tovább folytathatja tevékenységét az IKR Zrt. ================================================================================ MTI on 2010. július 28. Várhatóan tovább folytathatja gazdasági tevékenységét az IKR Zrt., miután írásos ígéretet kapott azoktól a bankoktól, amelyek a társaságot eddig finanszírozták, hogy a céget a jövőben is hitelezik- jelentette ki Szaxon J. Attila, a társaság vezérigazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Gondot okoz a sok eső Szabolcsban ================================================================================ MTI on 2010. július 28. Főként vízszivattyúzások és fakidőlések adtak munkát a tűzoltóknak a két napja tartó esőzések nyomán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A 40-100 milliméternyi csapadék miatt a térség folyóin több méteres vízszintemelkedések várhatóak, emellett a nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága is. Nagyobb a gombafertőzöttség a búzában mint tavaly ================================================================================ MTI on 2010. július 27. A kedvezőtlen csapadékos időjárás miatt nagyobb a gombafertőzöttség - köztük a fuzáriumé is - a búzában mint tavaly - mondta az MTI-nek Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Felszámolhatják a bábolnai gazdaságot ================================================================================ MTI on 2010. július 27. Finanszírozási válságba került Magyarország egyik legjelentősebb agrártermelő és kereskedő vállalkozása, a bábolnai IKR ZRt., szerdán dől el, hogy csődvédelmet kér-e a vállalkozás - mondta Szaxon Attila, a cég vezérigazgatója. Eredetvédettségtől nem fogy jobban a kolbász ================================================================================ Forrás: nol.hu on 2010. július 26. Július elejétől immár hivatalosan is használhatja az uniós földrajzi eredetvédettséget a gyulai és a csabai kolbász. A siker azonban inkább erkölcsi. Komoly marketing- és promóciós ráfordítások nélkül a cím semmilyen előnyt nem jelent a piaci versenyben. Kevesebb lesz a szőlő Tokaj-Hegyalján ================================================================================ MTI on 2010. július 26. Legalább harminc százalékkal kevesebb szőlő terem az idén a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken, mint tavaly - írta az Észak-Magyarország hétfőn. A gabona mintegy hetven százalékát betakarították Borsodban ================================================================================ MTI on 2010. július 26. A gabona hetven-nyolcvan százalékát már betakarították az ár- és belvíz sújtotta Borsod-Abaúj-Zemplénben, a termésért kínált ár azonban alacsony, a termelési költségeket sem fedezi gazdák szerint. Finisben a betakarítás Fejérben ================================================================================ MTI on 2010. július 26. Befejeződött a repce betakarítása, s az őszibúza-területek mintegy 90 százalékán már végeztek az aratással Fejér megyében - mondta Czetnerné Kócsa Márta, a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója. Gombás a búza, drágulhat a liszt ================================================================================ MTI on 2010. július 26. Több mint ötven százalékkal is emelkedhet a liszt ára - írta a Kisalföld hétfői száma a Pannonmill Zrt. vezérigazgatójának prognózisát idézve. GOSZ: várhatóan augusztus 20. körül végeznek az idei aratással ================================================================================ MTI on 2010. július 26. Magyarországon a kalászosok és a repce betakarítása, a kedvezőtlen időjárás miatt várhatóan csak augusztus 20. körül fejeződik be augusztus eleje helyett - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Felére csökkent a málnatermés Nógrádban ================================================================================ MTI on 2010. július 23. A tavalyi mennyiségnek csak a felét takarították be idén Nógrád megyében, és a 220 tonnányi gyümölcs minősége is csak közepes – mondta Schmidt Szilárd, a felvásárló-értékesítő berkenyei Faluszövetkezet vezetője az MTI-nek pénteken. Több mint kétszázan dolgoznak a Sorsfordító programban ================================================================================ MTI on 2010. július 23. Közel harminc településen több mint kétszázan vesznek részt a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Sorsfordító, sorsformáló elnevezésű munkaerőpiaci programjában, amelynek keretében munkanélküliek önkormányzati és magán kertészetekben dolgoznak. Négymillió tonna gabonát már learattak Magyarországon ================================================================================ MTI on 2010. július 23. Jól halad az aratás: a július közepén közölt 1,5 millió tonna gabonához képest mostanra 4 millió tonna gabonát takarítottak be az országban, - derül ki a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) adataiból. Agrárkamara: óvatosan szerződjenek a gazdálkodók ================================================================================ MTI on 2010. július 21. Egyszerű adásvételi helyett termékértékesítési szerződések megkötését javasolja a növénytermesztő gazdálkodóknak a Magyar Agrárkamara (MA), a köztestület szerint ezzel ugyanis elkerülhetők az esetleges fedezetvásárlások, kötbérek. A vártnál kevesebb őszi búza és repce termett Zala megyében ================================================================================ MTI on 2010. július 21. Őszi búzából átlagosan 4,1 tonna, repcéből pedig 2,8 tonna termett hektáronként Zala megyében; a búza hektáronkénti termésátlaga 0,6 tonnával, a repce terméshozama pedig 0,4 tonnával lett kevesebb az előre becsült értéknél - közölte Farkas Gyöngyvér, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) földművelésügyi igazgatója. A napokban lejár több állattartási támogatási határidő ================================================================================ MTI on 2010. július 20. Több állattartáshoz kapcsolódó támogatás beadási határideje is lejár a hétvégén - közölte a Magyar Agrárkamara. 600 milliós veszteség Mezőhegyesen ================================================================================ MTI on 2010. július 20. Várhatóan mintegy 600 millió forint veszteséget kell majd elkönyvelnie ez év végén Mezőhegyesi Ménesbirtoknak a múlt hónapban a városban és környékén pusztító vihar miatt - mondta Kun Mihály, a Zrt. vezérigazgatója. Áremelési hullám a takarmánypiacon ================================================================================ MTI on 2010. július 20. Drágul a takarmány: több keverő már az elmúlt hetekben emelte árait, de az áremelési hullám folytatódik a héten és augusztusban is a magyarországi takarmánypiacon. Az élelmiszergyártók előállítási eljárásokat is hungarikumnak minősíttetnének ================================================================================ MTI on 2010. július 17. Több élelmiszeripari terméket és az előállításához használt eljárást is hungarikumnak kellene minősíteni- mondta Kovács Mátyás, a "Hungarikum" Élelmiszer és Italgyártó Klaszter (Hungarikum ELIT Klaszter) vezetője az MTI-nek. Csak a búza harmada étkezési minőségű Vas megyében ================================================================================ MTI on 2010. július 17. Az őszi búza 20 százalékát learatták Vas megyében; a betakarított termés mindössze 30 százaléka éri el az étkezési minőséget - tájékoztatta Márkus Antal, a Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) vezető főtanácsosa az MTI-t pénteken. A termelők szerint kartelleznek a meggyfelvásárlók ================================================================================ MTI on 2010. július 16. A cikk összegzése szerint kevés a meggy, az üzletekben és a piacokon egyre drágábban lehet a gyümölcshöz jutni, a gazdák ennek ellenére nem profitálnak a szegényes termés miatt kialakult keresletből, mivel a felvásárlási árak nem emelkedtek olyan mértékben, mint ahogy azt elvárták. Eladó a volt Egervin ================================================================================ MTI on 2010. július 16. Megjelent az Integrált Borgazdaság Zrt., korábbi nevén az Egervin Rt. értékesítésének nyilvános pályázati felhívása - közölte az egri önkormányzat az Önkormányzati Sajtószolgálat honlapján. Két hét múlva már nem kell félni! – állítja a Magyar Agrárkamara ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. július 16. Két hét múlva, augusztus első napjától lesz hatályos az egyszerűsített munkavállalásról szóló új jogszabály, s egyben hatályát veszíti az áprilisban életbe léptetett törvény. Ezzel lényegesen oldódik a munkaadókat és munkavállalókat érintő veszély. Az augusztusig élő szabályozás egy része ugyanis gyakorlatilag végrehajthatatlan, életszerűtlen, így eleve magában hordozza a munkaügyi bírságot. Az új törvény viszont már elfogadható feltételeket teremt – olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében. Virágzásban a napraforgó, címerhányásban a kukorica ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. július 15. A közutakon közlekedők sárgába borult napraforgó táblák mellett haladhatnak el, mivel elkezdődött a napraforgó virágzása. A kukorica címerei is láthatók már, de az így virágzó növény esetében a jó terméshez a virágzásban kapott eső is szükséges állítja a Magyar Agrárkamara. Várhatóan 3,5-4 millió tonna búza terem az idén ================================================================================ MTI on 2010. július 15. Valamivel több mint egymillió hektár termőterületről 3,5-4 millió tonna búza betakarítása várható országosan - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárügyekért felelős államtitkára. Kétszer is áremelést vár idén a tejágazatban az Alföldi Tej ================================================================================ MTI on 2010. július 15. A tavalyi 270 millióhoz képest idén mintegy 20-25 millióval kevesebb, 245-250 millió liter tej termelését prognosztizálja saját tagsága körében az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. Legyünk figyelemmel a közutakon a mezőgazdasági munkagépekre ================================================================================ Forrás: Magyar Agrárkamara on 2010. július 14. A munka dandárjába értek a mezőgazdasági vállalkozók a betakarítási munkálatokban. Folyamatosan haladnak a betakarító gépek a gabona táblákon, az árpa betakarítása a befejezéséhez közeleg, a búza aratása is megkezdődött. Szűkös lehet az idei dinnyetermés ================================================================================ MTI on 2010. július 14. Az idén csaknem háromhetes késéssel, július 15-20 körül indul a dinnyeszezon - mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) ügyvezető igazgatója. Eddig másfél millió tonna gabonát takarítottak be Magyarországon ================================================================================ MTI on 2010. július 14. Mostanáig összesen másfél millió tonna gabonát, ebből félmillió tonna búzát takarítottak be Magyarországon- derül ki a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) adataiból. Rossz a málnaszezon Nógrád megyében ================================================================================ MTI on 2010. július 12. Minőségben és mennyiségben is rossz málnaszezonra számítanak Nógrád megyében - nyilatkozta Schmidt Szilárd, a felvásárló-értékesítő berkenyei Faluszövetkezet vezetője. Több mint hatvanezer hektáron aratnak Szabolcsban ================================================================================ MTI on 2010. július 12. Összesen 62.356 hektár területen kezdődött meg a szántóföldi növények betakarítása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében- közölte a térségi agrárkamara elnöke hétfőn az MTI-vel. A kaposvári cukorgyár készül a feldolgozó kampányra ================================================================================ MTI on 2010. július 12. Az ország ma már egyetlen működő cukorgyárában, Kaposváron több mint 650 millió forint értékű fejlesztéssel, felújítással készülnek az idei cukorrépa feldolgozó kampányra. 34 ezer milliárd kárpótlást követelnek a régi tsz-tagoknak ================================================================================ MTI on 2010. július 10. Egymillió magyar szövetkezeti paraszt nevében 34 ezer milliárd forint kárpótlást követel néhány hajdani segesdi tsz-tag a magyar államtól; az Országgyűlés és az államfő után nemzetközi fórumhoz fordulnak - írta szombati számában a Somogyi Hírlap. A szőlőültetvények területe 9 százalékkal csökkent tíz év alatt ================================================================================ MTI on 2010. július 10. Magyarországon 83.555 hektár területű szőlőültetvény volt 2009-ben, ez 9 százalékkal kisebb a 2001. évinél, ugyanakkor az üzletvények száma a borvidékek-hegyközségek területén 20 százalékkal emelkedett, de a méret alapján "elaprózódtak" - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most közzétett előzetes adataiból. Somogyban megkezdődött a kenyérgabona aratása ================================================================================ MTI on 2010. július 09. Somogyban néhol már megkezdődött a több mint 52 ezer hektáron termesztett őszi búza vágása és begyűjtése, megyeszerte azonban csak várhatóan a hétvégén indul a kenyérgabona aratása - közölte Varga Gábor, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója. MAGOSZ: a vártnál gyengébb lesz az idei gabonatermés ================================================================================ MTI on 2010. július 08. A betakarítás jelenlegi állása alapján már látszik, hogy a vártnál gyengébb lesz Magyarországon az idei gabonatermés, búzából például egy átlagos évben szokásosnál körülbelül 40 százalékkal teremhet kevesebb hektáronként - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Domján Gergely, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) alelnöke szerdán. Drágulhatnak az alapvető élelmiszerek ================================================================================ MTI on 2010. július 04. A tejtermékek 4-6 százalékkal, a kenyér akár tíz százalékkal is többe kerülhet a nyár végére - írja a szombati Magyar Nemzet. Somogyban közel 1,2 milliárd forint az eddig bejelentett agrárkár ================================================================================ MTI on 2010. július 03. Somogy megyében a felmérés jelenlegi állapota szerint mintegy 4.500 hektár károsodott a vihar és a jég miatt; a becsült kár megközelíti az 1,2 milliárd forintot - közölte Varga Gábor, a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója. Szabolcsban 11.600 hektáros területen kipusztultak a növények ================================================================================ MTI on 2010. július 03. A belvíztől, az orkánszerű széltől és a jégveréstől Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében eddig 11 ezer 600 hektáros területen pusztultak ki a mezőgazdasági növények - közölte Demendi László, a térségi agrárkamara elnöke. Pénzhez juthatnak a fiatal gazdák ================================================================================ Forrás: VM on 2010. július 03. Az MVH új elnöke állampolgári bejelentésre megvizsgálta a fiatal gazdák támogatására kiírt jogcímet és kezdeményezte az Irányítási Hatóság (IH) vezetőnél, hogy a 90%-os kifizetési kérelmek benyújtásának határidejét 2010. július 1-jéről szeptember 1-jére módosítsa. Az IH vezetője a kérésnek helyt adott.