AgrárHírek
www.agrarhirek.hu 2010/02. hírlevél

Agrárpolitikai körkép

image

A fogyasztók bizalmának erősítése - Spanyol elnökség az EU-ban - Gabonapiac: stagnál vagy élénkül?

Gőgös Zoltán államtitkár, az MNV Zrt. vezetőivel folytatott megbeszélés után kijelentette, hogy szorgalmazni kell a már kiírt földhaszonbérleti és értékesítési ajánlatok továbbvitelét, és január végéig el kell indítani a "Földért életjáradék" program következő ütemét.

Süth Miklós szakállamtitkár kijelentette, hogy az élelmiszer-fogyasztók bizalmának további erősítése érdekében az FVM már akkor közzéteszi az élelmiszer-biztonsági előírások ellen vétők adatait, amikor még nem születik meg a jogerős határozat.

Szakértők szerint a jövedéki adó emelése rontja az élelmiszer-gazdaság versenyképességét, mivel a piac várhatóan nem ismeri el az ebből eredő költségemelkedéseket; mint ismeretes, a benzinnél 109 Ft/literről 120 Ft/literre, gázolaj esetében pedig 90,5 Ft/literről 97,35 Ft/literre nőtt a jövedékiadó-tartalom ez évtől.

Tóth István, a MOSZ titkára szerint a rövid ideig tartó hideg időjárás még nem ártott a vetéseknek és a belvíz sem jelentős országos szinten, bár egyes területeken lényeges károk keletkeztek.

Ez évtől megkezdődött a spanyol elnökség az EU-ban. (Az elnökségi trió másik két tagja: Magyarország és Belgium). A mezőgazdasággal, halászattal és környezetvédelemmel összefüggő elnökségi feladatok ellátásáért Spanyolországban a Környezet-, Vidék- és Tengerügyi Minisztérium a felelős; mezőgazdasági prioritásaik: a KAP 2013 utáni jövője és a 2020-ig tartó időszak legfontosabb stratégiai kérdései ("2020 Horizont"); a mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképessége, valamint a vidéken élő nők szerepe. A környezetvédelemmel kapcsolatos legfontosabb területek: a klímaváltozás elleni küzdelem, a biodiverzitás és a vízpolitika.

Romániában az elmúlt évben 30%-kal csökkent a gabona vetésterülete és 10%-kal az állatlétszám. A negatív folyamatok megállítása érdekében az agrártámogatásokat 50%-kal megemelték a 2009. évi szinthez képest. Szakmai szervezetek ezt is keveslik és felhívják a figyelmet a következő veszélyekre: a tejágazat ellehetetlenülésére, az 1-5 hektáros gazdálkodók csődbejutására és arra, hogy Románia gabonaimportra szorulhat. Az agrárszakma képviselői további támogatásokért lobbiznak.

M. Bernard táplálkozási, mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi attasé úgy nyilatkozott, hogy kitűnőek a német-magyar agrárkapcsolatok. Ezen a héten nyílik meg a Grüne Woche (Zöld Hét) Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakvásár. Ez évben a Grüne Woche hivatalos partnerországaként Magyarország egy teljes kiállítási csarnokban mutathatja meg termékeit; 2008-ban a magyar agrárexport 15%-a került Németországba.

Michael Michener, az USA új FAO nagykövete a biotechnológiát, a klímaváltozást és az élelmiszer-biztonságot tartja a legnagyobb stratégiai kihívásnak.

Ágazati hírek:

- Pótsa Zsófia, a Gabonaszövetség főtitkára szerint még mindig pang a gabonapiac; az étkezési búza ára 27-30 ezer Ft/tonna, s az eddigi búzaexport 900 ezer tonna; a kukorica ára meghaladja a 30 ezer Ft/tonnát és eddig 1360 ezer tonna kukoricát exportáltunk. Zelenyánszki András, a szolnoki Ilona Malom Kft. cégvezetője már a gabonapiac élénküléséről beszél.

- Ez évben elsősorban a belföldi forgalomba kerülő minőségi borok fogyasztását kívánják elősegíteni a közösségi bormarketing eszközeivel; a rendelkezésre álló forrás várhatóan kevesebb lesz, mint a 2009. évi 700 millió Ft.

- Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi szervezet ügyvezetője szakmaközi törvény megalkotását és egy 5-10 milliárd Ft összegű szakmaközi büdzsé létrehozását sürgeti az ágazat piacorientált fejlesztése, a közösségi marketing, a tanácsadás, a K+F és az átlátható gazdálkodás elősegítése érdekében. Az Ügyvezető szerint az elmúlt évben a zöldség-gyümölcs ágazat 300 milliárd Ft árbevételt ért el, 50 milliárddal kevesebbet a 2008. évinél; ennek alapvető oka: a nemzetközi válság miatti keresletcsökkenés, valamint a kedvezőtlen természeti körülmények: aszály és jégverés.

- Az USA-ban 290 millió dollár tejtámogatást kapnak a tejtermelők a múlt évi értékesítésük után, amely 1,3 Ft/kg-nak felel meg (a támogatás felső határa gazdaságonként 2,7 millió kg/év). A tejpiaci válság kezelésére hozott intézkedések közül a legeredményesebbnek az 1 milliárd dollár értékű tejfelvásárlást tartják; emellett sajtfelvásárlási és exporttámogatási programot is indítottak.

- A kanadai sertéshúsra vonatkozó importkorlátozást megszüntették a kínai hatóságok, amelyet korábban a H1N1-re történő hivatkozással vezettek be. Az élősertésekre vonatkozóan azonban továbbra is fennáll az importstop.

- Kanada főleg Oroszországba és az EU-ba történő marhahúsexportját kívánja növelni, miután Argentína exportkorlátozást jelentett be a marhahúsra vonatkozóan.

- A FAGEN amerikai óriásvállalat bioetanol üzemet létesít Magyarországon, Budapesttől mintegy 100 km-re a Duna mellett; az Európai Bioetanol Üzemanyag Szövetség adatai szerint Magyarország a 17 bioetanolt gyártó ország közül az előkelő 5. helyen áll a 2008. évi adatok alapján.

- Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivatal (FDA) engedélyezte a géntechnológia segítségével előállított omega-3 szója forgalmazását, amely a piaci elemzők szerint helyettesítheti a halfogyasztás egy részét. Az omega-3 zsírsavakat tartalmazó szója ugyanis ártalmatlanítja a szervezetben lévő szabad gyököket, és ezzel megelőzi a szív- és érrendszeri betegségeket.

2010. január 11.

Dr. Fekete Ferenc
főszerkesztő
Támogatóink:
Magyar Fejlesztési Bank ÚMVP HVB Zrt. MTKI Kft. Haladás Zrt. Nyírerdő Zrt. Gergely Food Kft.

Agrárpolitika

image

Csúszik, de elindul az új földért életjáradék program

A földért életjáradék program ügyében döntés született: ki kell írni a pályázatokat, miként a már kiírt állami földhaszonbérleti és -értékesítési ajánlatok esetében sem késlekedhet az állam – mondta Gőgös Zoltán, az agártárca államtitkára a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-ben lezajlott munkamegbeszélés után....
Teljes cikk

Idén is lesz közösségi bormarketing

Ebben az évben is lesz közösségi bormarketing Magyarországon, annak ellenére, hogy az alapítók a múlt év végén tartott közgyűlésen úgy döntöttek: a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. kezdeményezze a felszámolását. ...
Teljes cikk
image

FruitVeB: szakmaközi büdzsé kellene a zöldség-gyümölcs ágazatban

A zöldség-gyümölcs ágazat számára egy évi öt-tízmilliárd forintos szakmaközi büdzsé létrehozását tartja szükségesnek a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Fruitveb)....
Teljes cikk

Gyakorlat

image

Élénkülő gabonapiac

Beszélgetés Zelenyánszki Andrással, a 20 ezer hektár szántóföldi növénytermelést integráló, évi 60-70 ezer tonna termény forgalmazását végző szolnoki Ilona Malom Kft. cégvezetőjével
Teljes cikk

Mátra Cukor: ismét visszakerül a céghez a cukorkereskedelem

Várhatóan jelentősen nő majd a Mátra Cukor Zrt. árbevétele 2010-ben annak nyomán, hogy anyavállalata, a Nordzucker AG. úgy döntött, hogy az eddig önállóan működő kereskedelmi tevékenységét visszaintegrálja a cég alaptevékenységébe....
Teljes cikk

Pang a gabonapiac

Kereskedői szempontból gyakorlatilag még mindig pang a magyar gabonapiac - mondta Pótsa Zsófia, a Gabonaszövetség főtitkára pénteken az MTI-nek. ...
Teljes cikk

Az időjárás még nem okoz gondot a vetésben

Az időjárás - érzékelhető szélsőségessége ellenére - nem veszélyeztette eddig jelentősen a szántóföldi növényeket - vélekedik Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára....
Teljes cikk

Dízelfrászban a termelők

Csökkenti az élelmiszer-ágazat versenyképességét a jövedéki adó emelése...
Teljes cikk

Innováció

Email-cím a debreceni agrárfelsőoktatás hallgatóinak

Egész életen át használható email címet, s ezáltal folyamatos elérhetőséget biztosít az idei évtől hallgatóinak a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma (DEAMTC) - jelentette be Nagy János egyetemi tanár, a DEAMTC elnöke pénteken, a centrum évnyitó szakember-találkozóján.
Teljes cikk

Élelmiszer-biztonság

image

Az FVM az élelmiszer-biztonságot veszélyeztetők adatainak közzétételéről

Az élelmiszerlánc biztonságáért felelős hatóság az élelmiszer-biztonságot veszélyeztető jogsértők adatait nem szankcióként, hanem közérdekű tájékoztatásként teszi közzé a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) honlapján, illetve hivatalos lapjában - közölte Süth Miklós, az FVM szakállamtitkára, országos főállatorvos kedden az MTI megkeresésére.
Teljes cikk

Hal helyett génmódosított szója

Jó hír a világ halállományai számára: genetikailag módosított szójabab helyettesítheti, vagy legalábbis egészítheti ki rövidesen a halfogyasztást....
Teljes cikk

Agrárvilág

A 2010-es román agrárköltségvetésről

A 2010-es román költségvetés agrárfejezetének főösszege 9 milliárd lei, amely 3 milliárd lei-el több, mint a 2009. évi keret.
Teljes cikk

Kitűnőek a német-magyar agrárkapcsolatok

A német-magyar agrárkapcsolatok kitűnőek, ezeket hagyományosan a kölcsönös bizalom és tisztelet jellemzi - mondta Ingrid M. Bernard, a budapesti német nagykövetség táplálkozási, mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi attaséja az MTI-nek annak kapcsán, hogy a jövő hét közepén nyílik meg Berlinben a Grüne Woche (IGW) mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásár....
Teljes cikk

Új közvetlen támogatás az amerikai tejágazat részére

A Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) a 2009-es év végével nyilvánosságra hozta a 2010-es költségvetési törvény által létrehozott 290 millió dolláros Dairy Economic Loss Assistance Payment Program (DELAP) részleteit. ...
Teljes cikk

Rövidhírek Kanadából

Washington, 2010. január 6....
Teljes cikk

Rövidhírek az USA-ból

Washington, 2010. január 6....
Teljes cikk

Megkezdődött a spanyol EU elnökség

2010. január 1. és június 30. között Spanyolország - 1989, 1995 és 2002 után immáron negyedik alkalommal - látja el az Európai Unió Tanácsa soros elnökségét, szoros együttműködésben az elnökségi trió másik két tagjával, Belgiummal és Magyarországgal....
Teljes cikk

Erdőgazdálkodás

Nőtt az erdőterület Kárpátalján

Kárpátalján az elmúlt fél évszázadban közel tíz százalékkal nőtt az erdővel borított terület aránya, amely a 2009. évi adatok szerint meghaladja az 52 százalékot.
Teljes cikk

Bioenergia

Amerikai bioetanol-óriás jön Magyarországra

Egyesült Államokbeli sajtóértesülések szerint bioetanol-gyártó üzemet készül építeni Magyarországon a Fagen amerikai vállalat.
Teljes cikk

Pályázatok

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 1/2010. (I. 8.) közleménye

a 135/2008 (X. 18.), 136/2008 (X. 18.), 137/2008 (X. 18.) és a 138/2008 (X. 18.) FVM rendeletek keretében benyújtott támogatások minimum ponthatáráról
 Ugrás az oldalra

Nemzeti Technológia Program - Stratégiai kutatások támogatása

A pályaművek beadási határideje: 2010. január 25. ...
 Ugrás az oldalra

Ajánlati/Részvételi felhívás

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) tekintetében igazoló szervi és az Illetékes Hatósági funkcióhoz kapcsolódó tanácsadói feladatok, valamint az ...
 Ugrás az oldalra

Jogszabályok

2010. évi III. törvény

a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról ...
 Ugrás az oldalra

Agráresemények

Nemzetközi Zöld Hét

Ideje: 2010. január 15-24....
Teljes cikk

Szőlészet és Pincészet 2010

Ideje: 2010. január 27-30....
Teljes cikk

AGRO+MASHEXPO 2010

Ideje: 2010. január 27-30. ...
Teljes cikk

FOODAPEST + UKBA

Ideje: 2010. február 21-24....
Teljes cikk

INTERVITIS INTERFRUCTA

Ideje: 2010. március 24-28.
Teljes cikk