Horn Péter akadémikus, az Agrárgazdasági Tanács elnöke az AgrárHírek.hu-nak adott interjújában fontos agrárpolitikai kérdésekről beszélt: a dinamikusan növekvő élelmiszer-szükségletet a világban egyre csökkenő termőterületen lehet előállítani; elképesztő koncentrálódási és specializálódási folyamat megy végbe az agrobizniszben világszerte, ezért a családi gazdaságok, ha nem állnak össze és nem szövetkeznek, nem lehetnek versenyképesek; még a leggazdagabb országok sem tudják az agrárgazdaságukat modernizálni külföldi tőke bevonása nélkül; Magyarországon az élelmiszer-gazdaság fellendülését számos tényező akadályozza, így egyebek mellett a földkérdés megoldatlansága, magas kamatok, a feketegazdaság jelentős aránya; megfelelő agrárpolitikával a magyar élelmiszerexport és nettó devizakitermelés már középtávon is megduplázódhat.
Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje kezdeményezte Bajnai Gordon miniszterelnöknél, hogy a kormány tegyen lépéseket a külföldiek földvásárlási moratóriumának meghosszabbítása érdekében.
Az FVM tájékoztatása szerint ebben az évben állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére 4,5 milliárd forint, az állati hulla elszállítására és ártalmatlanítására 1 milliárd forint és növényegészségügyi vizsgálatokhoz 50 millió forint támogatás nyújtható.
Az EB a közelmúltban engedélyezte a korlátozott összegű magyar agrártermelői támogatás 2010. évi kifizetését, amely a válság miatt nehéz helyzetbe kerülő termelők megsegítését szolgálja; formája: közvetlen támogatás, kedvező kamatozású kölcsön, kamattámogatás és kezességvállalás; összege: 18,2 millió euró, mintegy 5 milliárd forint. Ez az összeg két célra kerül felhasználásra: egyrészt a családi gazdaságok által korábban felvett hitelek új hitelekkel történő kiváltásához, másrészt a nehéz helyzetbe került tejtermelők hitelfelvételéhez nyújt kamattámogatást.
Forgács Barna, az Agrárkamara elnöke levélben kérte Bajnai Gordon miniszterelnököt, hogy az agrárpályázatok elbírálását ne függesszék fel április elsejétől.
Az MgSzH az elmúlt évben 40 milliárd forinttal gazdálkodott; javulás következett be az élelmiszer-biztonság területén, az élelmiszer-vállalkozások egyre komolyabban veszik a kötelező előírásokat; az élelmiszer eredetű betegségek száma 26%-kal csökkent 2008. évhez képest és 1.035 főt érintett; a laboratóriumi hálózat összesen 73.766 mintán végzet vizsgálatokat.
A hazai hírek után tekintsük át röviden a nemzetközi agrárhíreket:
Obama elnök Nemzeti Exportösztönző Programot kíván indítani a mezőgazdasági termelők és kisvállalkozások részére. Ezt megelőzően az USDA már bejelentette, hogy 234,5 millió dollár összegű támogatást nyújtott hetven amerikai kereskedelmi szervezet részére a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kereskedelem fejlesztése érdekében.
A 2011. évi amerikai költségvetési javaslatban a mezőgazdasági fejezet kiadásai 5,9%-kal csökkennek a 2010. évihez képest; főbb mezőgazdasági prioritások: szélessávú internethez való hozzáférés; innovatív, helyi és regionális élelmiszer-rendszerek; megújuló energiaprogramok; klímaváltozás és vidéki rekreáció; szerepel a javaslatok között, hogy három év alatt a közvetlen támogatások maximális összegét a jelenlegi 40 ezer dollár/termelő szintről 10 ezer dollár/termelő mértékig csökkentenék, továbbá a támogatást csak azok kaphatnák, akiknek éves árbevétele nem haladja meg a 250 ezer dollárt, a jelenlegi felső korlát 750 ezer dollár.
Oroszországban a mezőgazdasági támogatások idei előirányzata 107,6 milliárd rubel, s ennek 74%-a kamattámogatás.
Medvegyev elnök a közelmúltban írta alá az Élelmiszerbiztonsági Doktrínát, amely az orosz agrárpolitika szempontjából is fontos törvény: elsősorban hazai forrásból kívánják biztosítani az élelmiszert, az importarányt 20%-ban határozzák meg; ezt a szintet 2020-ig kívánják elérni; ennek érdekében fejlesztési projekteket és megfelelő jogszabályi környezetet ír elő a törvény; a megvalósításról a kormány évente számol be az orosz elnöknek.
Az orosz kereskedelmi törvény február elsejétől lépett hatályba. Szigorú előírásokat tartalmaz az ún. egyéb szolgáltatásokra vonatkozóan, amellyel a termékmarketing sokféle címen beszedett jutalékait kívánja korlátozni; a fizetési határidő 10, 30 és 45 nap, az adott termék szavatossági idejéhez igazodva; az adott térségben 25%-nál nagyobb élelmiszer-kereskedelmi részesedéssel bíró hálózat további boltokat nem nyithat; ha 30 napon belül 30%-nál nagyobb mértékben emelkedik egy termék ára, akkor a kormányzat limitárat határozhat meg.
Ágazati hírek:
- Gabona: Romániában az idén 35-%kal több búzára számítanak, az "optimális hóviszonyok" várható pozitív hatására.
Oroszországban az idén 90 millió tonnát meghaladó gabonatermést várnak.
A Kanadai Búzatanács előrejelzései szerint a legjobb minőségű tavaszi búzáért 186 dollár/tonna, a durumbúzáért 159 dollár/tonna, az árpáért pedig 145 dollár/tonna árat kaphatnak a termelők.
- Zöldség-gyümölcs: a zöldség- és gyümölcskivitelünk 20%-a irányul Németországba; a legjelentősebb termékek: fehér paprika, dinnye, kajszibarack, meggy, dió és gomba.
- Húságazat: a Gyulai Húskombinát Zrt. 2010-ben 10%-os árbevétel-növekedésre és szerény eredményre számít, a létszámcsökkentés és termelésracionalizálás után; ez év januárjában viszont 10%-kal kevesebb terméket tudtak értékesíteni a bázishoz képest. A Pápai Húsgyár az idén 10%-kal több, 300 ezer darab sertés vágását tervezi; ebből 80-90 ezer darabot saját maguk állítanak elő öt telepükön; 500 millió forint beruházást valósítanak meg: a technológiát fejlesztik és új húsáruházakat nyitnak.
Amerikai-orosz húsvita: az oroszok 30 amerikai sertésfeldolgozó engedélyét is visszavonták a feldolgozási folyamatra és maradványértékekre hivatkozva; közben tovább tart az orosz-amerikai baromfivita is; február elsejétől Oroszország csak az orosz szabványok szerinti marhahúst fogad az USA-ból.
Oroszországban az idén növekvő tej- és hústermeléssel számolnak, és ezzel arányosan mérséklődik az import.
- Tej: A nagyforgalmú tejtermékek értékesítése idehaza kismértékben növekedett, de értékben 3%-ban csökkentek az eladások.
Kínában újra találtak melaminnal fejtőzött tejszármazékokat, ezért országos ellenőrzést rendeltek el.
- Cukor: előrejelzések szerint a nyerscukor ára akár 30-35%-kal is csökkenhet év végére, mivel az elemzők jelentős kínálatbővüléssel számolnak ez év őszétől.
- Bioetanol: Obama elnök folytatólagos beruházásokat ígért a fejlett bioüzemanyagok terén.
Etanolhiányra kell számítani Brazíliában a cukornád márciusban-áprilisban esedékes betakarításáig; az USA-ból származó etanol a 20%-os vámtarifa ellenére is versenyképesebb a cukornádból készült brazil etanolnál.
2010. február 8.
Dr. Fekete Ferenc
főszerkesztő
Támogatóink: